Papírfény

A gonosz születése – Loki

A képregények történetében nem újkeletű, hogy a szuperhősök mellett az érem másik oldala is teret kap: Brian Azzarello és Lee Bermejo szentelt már egy-egy kötetet Lex Luthornak és Jokernek is, de olvashattunk már egy másik szupergonoszról, Harley Quinnről is. Most a Fumax kiadványában a Marvel-istálló egyik fekete báránya, Loki világa tárul fel előttünk Esad Ribic és Rob Rodi jóvoltából.

Lokit a legtöbben a Marvel-moziverzumból ismerhetik: Tom Hiddleston hatszor bújt a cselszövés istenségének bőrébe. A karaktert Stan Lee és Larry Lieber írók és Jack Kirby rajzoló a skandináv mitológiából emelték át a képregények világába. Thor adoptált testvére és egyben főellensége a Venus 6. számában jelent meg először 1949 augusztusában, de ekkor még az olimpiai istenségek között az ördög megtestesüléseként. A ma is ismert karakter Thor ellenlábasaként a Journey into Mystery 85. számában 1962 októberében debütált. Azóta sok-sok kalandban volt része: hol Asgardban, hol az X-Men, hol a Bosszúállók világában bukkant fel. Népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy az IGN 2009-ben minden idők nyolcadik legjobb képregény gonosztevőjének választotta.

Az évtizedek során Loki mindig Thor árnyékában jelent meg, 2004-ben azonban végre saját történetet kapott, ahol az ő szemszögéből tárultak fel Asgard történései. Most végre a magyar olvasók is kézbe vehetik ezt a kötetet, mely igazán rendhagyónak számít a képregények között.

A skandináv mitológia járja át minden oldalát – mintha csak az Edda Műveket lapozgatnánk illusztrált verzióban.

A történet főhőse Loki, az apró termetű jégóriás, akit miután Odin megölte apját, Thor szülei örökbe fogadtak és vele együtt neveltek fel. Loki és Thor viszonya rendkívül ellentmondásos, amint az a most vizsgált kötetből is kiderül. Az olvasó akkor kapcsolódik be az eseményekbe, amikor Loki végre magához ragadja a hatalmat és Thort láncra veri. Ahelyett azonban, hogy fivére megölésével megszilárdítaná pozícióját, végigjárja testvére fogvatartott híveit és nekik bizonygatja – mintha magát győzködné –, hogy bizony végez az egyébként általa is igen csodált bátyjával.

A négyrészes minisorozat belső utazás az önmagával viaskodó Loki lelkébe:

gyakorlatilag beszélgetések egymáshoz fűzött laza láncolata az egész, mégsem unalmas egy percig sem.

Szép lassan feltárul előttünk a gonosz születése: Loki alapvetően nem lenne aljas, csak rettenetesen sérült, traumatizált lelke pedig elégtételért és elismerésért kiált. Feltárul csillapíthatatlan hatalomvágya, Sif iránti, zavaros érzelmei, Balderrel szembeni gyűlölete, valamint bátyja, Thor és érzéketlen apja, Odin szeretetére irányuló, mélyen gyökerező és sértettséggel keveredő vágyódása. Robert Rodi író ezt a lelki folyamatot öntötte szívszorító történetbe, amit Esad Ribic csodaszép festményei tökéletesen kiegészítenek.

Ribic a legklasszikusabb panelezést használja; nem ritkán egészoldalas képei pedig a képzőművészet határmezsgyéjén táncolva időről időre kilépnek a hagyományos képregény kereteiből. A zöld-vörös-bíbor tónusok jól illeszkednek Loki zaklatott lelkivilágához, egyszerre fogatlan öregemberként és erőtől duzzadó férfiként való ábrázolása pedig tovább erősítik a mese ambivalenciáját. Loki saját sorsával megy szembe, amikor trónra ül – elkerülhetetlen végzetét pedig pont az okozza, hogy megpróbál helyesen cselekedni. A Loki legfőbb kérdése pont az: vajon a főhős képes-e megtörni a körülmények miatt felépített mintát, vagy az eleve elrendeltetésben újra és újra ugyanazt az utat kell bejárnia.

A Loki rendhagyó és nagyon is érdekes történet, amit most a kiadó további csemegékkel fokozott: a kötet a képregényen túl tartalmazza Ribic karakter- és borítóvázlatait, valamint Rodi tervezetét a képregényhez, ami mélyebb megértéshez segíti az olvasót.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs.hu egyik alapítója, 2020 augusztusáig főszerkesztője. Geográfusként és filmtörténetre specializálódott bölcsészként végzett, PR-, branding- és marketingtanácsadóként dolgozik. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com