Papírfény

Nem az, aminek elsőre látszik – London Boulevard

A London Boulevard megtévesztő marketingtálalása ellenére nem egy tucatkrimi, tucatmegoldásokból és tucatjellemekből összedobva. A fülszöveg olvasását úgy ahogy van nyugodtan ki is lehet hagyni. A borítóra meg próbáljunk meg rá se nézni!

 

Mitchell három év után szabadul a börtönből. A bejártnál régi haverja várja, aki még meglepetés bulit is szervez a nagy alkalom tiszteletére. Mindenki ott van, aki számít: borderline húga, régi cimborák, régi bűntársak. Mitchell pontosan tudja, amivel a partyn összegyűlt díszes társaság is tisztában van; idő kérdése és újra visszakerül a hűvösre. Mivel elég kemény fejjel áldotta meg a sors, összeszorított foggal elkezd az árral szemben tempózni. Hátha. Őt lepi meg a legjobban, amikor az élete látszólag kifejezetten jó irányba kezd elmozdulni. Pillanatok alatt szerez magának rendes állást és egy pöpec lakást, aminek a polcain a kedvenc krimijei sorakoznak, a szekrényét pedig a legkifinomultabb divatmajom is megirigyelné. Persze, hogy túl szép mindez, hogy igaz legyen.

Az első ötven oldal ravaszul altatja el az olvasó éberségét, ám ez az „altatás” szerencsére egyáltalán nem unalmas. Iróniával bőségesen fűszerezett jópofa párbeszédek és sajátos hangulatú londoni életképek váltogatják egymást, miközben a frissen szabadult főhős megpróbálja megtalálni a helyét ebben az egyszerre réginek és újnak tűnő világban. Ismerősökkel, barátokkal találkozik, megfigyel. Néha teljesen céltalannak tűnő csatangolásai révén az olvasó pedig megismerkedhet az általa ismert Londonnal és szereplőivel.

Útjai a bevezető rész után sem válnak sokkal céltudatosabbá. Legtöbbször úgy tűnik, hogy  tulajdonképpen csak egyetlen dologban biztos, nem szeretne visszakerülni a börtönbe. Minden más esetleges. Sorsát leginkább az határozza meg, hogy kivel fut össze aznap este. A nevek listája a nagyvárosok furcsa logikáját követve meglehetősen színes, akárcsak ezeknek a találkozásoknak a következményei.

 Mitchell ismerőseinek jelentős része londoni egyenarcok válogatott csoportja, akikre azért szerencsére jut néhány nagyon életszerű és egyedi vonás is. Néhány újdonsült ismerőse ezzel szemben kifejezetten különös egyéniség. A szerző a jellemábrázolást mindkét esetben ugyanúgy oldotta meg. A Mitchell által megfigyelt pár jellemző részlet, szituáció rajzolja meg a karakter vázát, ami legtöbbüknél a későbbiekben sem hízik sokat, akinél mégis, csak azért mert az események más megvilágításba helyezik a figurát. Ez a képregényeket idéző „felskiccelős” technika figyelhető meg a helyszínek leírásánál is. Ennek köszönhetően szédült sebességgel kalandozhatunk Ken Bruen foszlányokból felépített Londonjában, ahol a legváratlanabb helyszínekből, emberekből és hangulatokból összegyúrt kombinációkba futhatunk bele. A jól sikerült miliőért cserébe hajlamosak vagyunk szemet hunyni a sablonosan induló sztori felett. Utóbbi mellesleg abba a hitbe ringat, hogy lazán ki lehet találni, mi fog történni a következő pár oldalon. Egy-két találat tényleg bele is fér, de…

Itt követi el a legtöbb olvasó azt a hibát, hogy elsősorban a poénokra, hangulatokra és a töméntelen mennyiségű idézetre figyel, miközben egyre kevésbé koncentrál magára, az erősen középszerűnek tűnő történetre. Egyszóval esélyes, hogy könnyedén siklik át az egyébként precízen leírt kulcsinformációkon. Ez pedig az ütős befejezés talaját készíti elő.

Körülbelül tudjuk hol a hiba, a morzsák is szépen el vannak hintve, legtöbbünknek mégis – akárcsak a főhősnek –  csak a legvégén áll össze a teljes kép. Mint egy jó trükkben, ahol a bűvész mindent megmutatott, a zsebébe is belenyúlhattunk, sőt, a kalapját is megnéztük, valamit mégsem vettünk észre. A trükk sikerült. A közönség tapsol, közben 80%-uk pontosan tudja, hogy hol és miért hagyta magát megvezetni. Így megy ez a jó krimikben. Ez pedig az.

 Végeredményben szikár felépítésű, ravasz kis regény a London Boulevard, olyan, amit egy hosszabb vonatút alatt kivégez az ember. A jól elkapott hangulatok, az eszement tempó, de mindenek előtt az ütős befejezés miatt a hatása, azonban jóval hosszabb ideig marad meg. Sajnos utóbbit a könyv alapján forgatott filmről már nem mondhatjuk el.

Ken Bruen: London Boulevard

Alexandra Kiadó, 2011

 

Mlinárik Mariann

Mlinárik Mariann

Mlinárik Mariann az ELTE-n végzett filmelmélet és filmtörténet, illetve történelem szakon. Érdekli a marketing, a reklám és a streaming platformok világa, specializációja a horror és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek. mlinarikmariann@filmtekercs.hu

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..