A Magyar filmek 1896-2021 látszólag csak egy lexikon – mégis ki olvas lexikonokat? A zord külső mögött azonban könnyen befogadható, olvasmányos stílus és olyan tudásanyag bújik meg, amire minden cinefilnek szüksége lenne.
Komoly lexikonprogramba kezdett a Magyar Művészeti Akadémia, az irodalmi után másodikként pedig a magyar filmkincs, filmtörténet lexikonformátumú feldolgozása történt meg. Az eredmény a Magyar filmek 1896-2021 című nyomtatott kötettel párhuzamosan online is elérhető, s mindkét formátumnak megvan az előnye: míg a webes verzió könnyebben kereshető, áttekinthetőbb, linkekkel tűzdelt adatbázis, amelyben a hozzáférés módja kényelmesebbé teszi a kutatást, szakmunkát, addig a papírváltozatot akár esti olvasmányként is forgathatjuk – ha nem riaszt el a vaskos kiadvány súlya.
125 év terméséből válogattak a szerkesztők, egyben neves szakemberek, ismert szakírók és tanárok (Gelencsér Gábor, Murai András, Pápai Zsolt, Varga Zoltán), az első szócikk a Magyarországon forgatott Lumiére-filmekről, az utolsó pedig a Természetes fényről szól. Az 516 szócikkben valamennyi filmtípus képviselteti magát, azaz az egészestés játékfilmek mellett megjelenhetnek az animációs-, kísérleti, ismeretterjesztő, rövid- és dokumentumfilmek is. A kötet időben is kiegyensúlyozottságra törekszik, például arányosan foglalkozik a némafilmekkel is, amelyeket gyakran mostohán kezel az utókor – igaz, ma csak a töredéküket ismerjük, és a szerkesztők is csak abból a hányadból válogathattak, amely szerencsésen fennmaradt.
A tucatnyi író szócikkei hasonló szerkezetet követnek, mégis kibontakozhatnak a szerzői egyéniségek, olykor még a humor is beszűrődik az aláírással ellátott hasábokba.
Így a Magyar filmek 1896-2021 kifejezetten olvasmányos mű, távol áll tőle az a száraz, súlyos, tárgyilagos stílus, amelyet hagyományosan a lexikonokhoz társíthatunk. „Alighanem Berky Lilié az egyik legigézőbb arc, amelyet magyar filmben valaha látni lehetett; egyszerre idézi meg Lilian Gish finom vonásait és Tolnay Klári páratlan szépségét.” – tudhatjuk meg az 1917-es Az utolsó éjszaka című film kapcsán. S a kötet nem is csupán egy lexikon funkcióját kívánja betölteni, hanem egy magyar filmtörténeti szakkönyvét is: a szócikkekből – némileg ismétlő jelleggel, de mindig új megfogalmazásban – kirajzolódik az adott korszakot meghatározó művészeti és politikai kontextus, a rendezők, olykor más alkotók életműve is. Rendszeresen kapunk nemzetközi kitekintést, párhuzamokat, így az olvasottak nem szigetnek, hanem egy nagyobb egész szerves részének érződnek. Habár egy lexikont nem szokás lineárisan olvasni, ezesetben érdemes megpróbálkozni vele: gazdag tudásanyaghoz juthatunk könnyen befogadható formában.
Nem áll távol a kötettől a kánonalkotás szándéka sem, bár az előszó alapján csupán finomítani kívánta a meglévő kánont. Mégis helyet kapnak – joggal – általános érvényű elemzések, kinyilatkoztatások is az egyes filmek apropóján. „A magyar filmnek számos korszakos mestere van, de az egyetemes filmtörténet csak kettőt ismer el közülük a maga klasszikusaiként. Azt a két alkotót, akik önálló poétikát teremtettek, és olyan filmeket készítettek, amelyekhez hasonlókat előttük senki más a filmtörténelemben. Egyikük Tarr Béla, a másik Jancsó Miklós.” – hangzik el a Szegénylegények szócikkében. Pont az ilyen megállapításoknak köszönhetően közelít a kötet a folyószövegben íródott filmes szakkönyvekhez, túllépve a szócikkekre tagoltság ridegségén, gyökértelenségén. A szócikkek közös tudásból fakadnak, egymásra épülnek, párbeszédbe lépnek egymással.
Mint minden válogatás esetében, az olvasót – és a recenzenst – okkal foglalkoztatja, hogy mi került be, mi nem, és miért.
Hogy miért pont 516 szócikkből áll a kötet, arra nem kapunk választ (bár valójában ez sem esetlegesebb a népszerű 303, 501, 1001… címkezdetű ismeretterjesztő kötetek választott darabszámánál.) Természetesen a bekerült filmek túlnyomó többségével lehetetlen vitatkozni, hiányérzetünk pedig biztosan nem lesz, néhány meghökkentőbb választás azonban akad. Mészáros Márta első, úttörő jelentőségű filmje, az Eltávozott nap nem kapott saját szócikket, ahogyan az egyik populárisabb műve, a Szép leányok, ne sírjatok sem; a gazdag életműből az első darab, ami bekerült, a Szabad lélegzet. Hasonlóan meglepő lehet, hogy Szabó Istvántól nem szerepel a kötetben például a stílushatárt hozó Tűzoltó utca 25. vagy a rendszerváltást éles szemmel dokumentáló Édes Emma, drága Böbe, azonban nagyszabású, koprodukciós A napfény íze igen.
A rengeteg kereszthivatkozás, utalás azonban lehetővé teszi, hogy említés szintjén az 516 saját szócikket kapó film sokszorosa kerüljön elő a kötetben. A szerkesztők arra törekedtek, hogy egy adott filmtörténeti alkorszak, alműfaj, filmcsokor, divathullám, szerzői korszak (nevezzük bárhogy) legjellemzőbb vagy legjobban elemezhető darabja kapjon fókuszt, rajta keresztül pedig a hasonló társai is szóba kerülhetnek. Az pedig, hogy valami „kimaradt” a kötetből, általában csak akkor tűnik fel, amikor egy másik szócikkben hivatkoznak rá, a tipográfiából pedig kiderül, hogy saját szócikket hiába keresnénk róla. Persze lehet, hogy a bíráló megjegyzéseim csak a személyes ízlésemből fakadnak – kötet ennek ellenére kerek egész, sőt, páratlan gyűjtemény.
A Magyar filmek 1896-2021 a legjobb és legfontosabb filmekből válogat, ám nem állítja, hogy csupa remekművet listáz.
A szócikkekben nemcsak az elemzésnek, hanem az értékítéletnek is helye van, s nem egyszer kiderül, hogy egy film ma már nehézkesnek vagy ideológiailag elavultnak hat. Pont ez a kritikai reflexió, súlyozás hiányzott a tavalyi, Ludwig múzeumos magyar filmes kiállításból, amely úgy próbált áthidaló megoldást nyújtani a többféle értelmezési lehetőség, hangsúlyozás és elrendezés között, hogy alig adott fogódzókat, gyakorlatilag mindent egyformán fontosnak állított be. Ez a lexikon már önmagában, a válogatással jelzi a hierarchiát a filmözönben, utána pedig hiába kap minden film egyforma terjedelmet, az értelmezés után az értékelés is egyértelművé teszi, hogy az adott műnek hol a helye az filmes emlékezetben.
Ma már egy lexikont nem az adatokért veszünk kézbe, hiszen ha éppen nem jut eszünkbe, az internetről pillanatok alatt kiderül, ki egy film rendezője és mikor mutatták be. Értő szövegekre, megbízható tájékozódási pontokra és mérvadó szakvéleményekre azonban minden korábbinál nagyobb szükség van, hiszen ezek jelenthetik a kiutat abból az értékválságból, amely az általános műveltség hanyatlásával, az értelmiség visszaszorításával, a bölcsészettudomány stigmatizálásával jár. A Magyar filmek 1896-2021 válogatása hiteles útmutató: minden filmnél fogja a kezünk, rámutat, mitől különleges, miben az első, mitől nagyszerű. Sok a nagyszerű film, érezhetjük a kötetet olvasva, ez pedig kétségtelenül vigasztaló konklúzió.
Gelencsér Gábor – Murai András – Pápai Zsolt – Varga Zoltán (szerk.): Magyar filmek 1896-2021
MMA Kiadó, 2021
