Papírfény

Különcök és stréberek – Mán-Várhegyi Réka: Mágneshegy

Szociológusok keresztezik egymás útjait. A Mágneshegy egyetlen mondatba sűrítve erről szól, de ahogy a jó könyvekkel lenni szokott, most sem a miről, hanem a hogyan az igazán érdekes.

Mán-Várhegyi Réka ugyanis fantasztikusan ír. A különféle sorsokból szőtt, mozaikszerűen épülő regény érzékenysége és sodrása magával ragadó. Nem mindennapi olvasmányélmény. A kitüntetett központi hős nélküli, állandóan nézőpontot, irányt és hangvételt váltó szöveg rengeteg rétegből tapad egybe. Egyetemi és akadémiai közegben, budapesti helyszíneken és utazások közben, privát és szakmai terekben követjük a szereplőket, valamikor az ezredforduló környékén.

Mán-Várhegyi Réka, az Egy nap forgatókönyvírója aprólékosan kidolgozott helyzetleírásokat tár elénk, melyek organikusan folynak egymásba. Mintha rokon novellákat gyúrt volna egybe addig a pontig, míg regény született belőlük.

Az írónő elmondása szerint tíz év ötletei és munkája került a szövegbe, ami maximálisan érezhető a végeredményen.

A klasszikus eleje-közepe-vége szerkezet helyett különféle figurákat követünk, akik az aktuális élethelyzetükre reflektálnak. A három főbb szereplő sorsa a szociológián keresztül fonódik egymásba és ők hozzák be a hosszabb-rövidebb időre feltűnő mellékszereplőket. Változatos hátterű emberek gondolatait és történeteit ismerjük meg, egyesek később is visszatérnek, másokra csak néhány pillanat jut. Akadnak karakterek és események, melyeket többféle szemszögből is megismerhetünk, nincs kitüntetett „isteni” perspektíva.

A gyakran egymásból induló, néhol szorosabban, máshol lazábban kapcsolódó szubjektív állapotfelmérésekből a közelmúltunk groteszk képmása rajzolódik ki. Egy alapvetően ismerős, mégis különös világ, ahol szinte észrevétlenül történnek a dolgok. Párkapcsolatok születnek és érnek véget, karrierek indulnak és hanyatlanak, álmok teljesülnek vagy törnek össze, énképek szilárdulnak meg és bomlanak fel. Nincsenek látványos fordulatok, nagy tanulságok, kitüntetett lezárások. Bepillantunk a figurák életébe, néha közelebb merészkedünk hozzájuk, majd végleg elhagyjuk őket.

Mán-Várhegyi Réka folyamatosan kipillant az olvasóra, az önreflexió még sincs erőszakosan előtérbe tolva. Nagyon izgalmas például, mikor a Réka névre keresztelt egyetemista arról elmélkedik, milyen előítéleteket indít be egy női főhős, illetve egyes szám első vagy harmadik személyben érdemes írni. A könyvben egyedül ő szólal meg első személyben, ennek ellenére nem feltétlenül róla tudunk meg a legtöbbet. Az értelmiségi lét sajátosságai mellett a szereplők többször hivatkoznak a női írók, a fiktív női karakterek ellentmondásos helyzetére, ahogyan a feminizmus és a posztmondern hívószavai sem véletlenül bukkannak fel.

A Mágneshegy távolról sem feminista vagy posztmodern tételregény, ám mindkét szellemi áramlatból merít. A női identitás visszatérő kérdései vagy a mindent magyarázó és elrendező metanarratíva kínzó hiánya fontos motívumok. A realizmus is észrevétlenül keveredik a fantasztikummal, a humor a disztópiával, az analízis az empátiával. A kacskaringók és ellipszisek folyamatosan elmozdítják a fókuszt, arra kényszerítve az olvasót, hogy folyamatosan felülvizsgálja és újraalkossa az értelmezési kereteit, a szövegbe vetített elvárásait. Játékos, kimondottan izgalmas viszony alakul a szöveg és a befogadó között, de a dolog korántsem súlytalan. Hogy pontosan mi a regény tétje és mivé áll össze végül, azt mindenkinek magának kell megfejtenie.

 

Mán-Várhegyi Réka: Mágneshegy

Magvető, 2018

Huber Zoltán

Ez a szerző még nem töltötte fel bemutatkozását. Ígérjük, hamarosan pótolja!

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..