Papírfény

A lányregények csúf fonákja – Margaret Atwood: A vak bérgyilkos

magyarul először 2004-ben megjelent A vak bérgyilkos nagy volumenű, generációkon átívelő epikus memoár. Margaret Atwood regénye terjengősen mutatja be egy testvérpár sodródását a két világháború alatti, dzsentrifikálódó Kanadában.

A Booker-díjas könyvekben még sosem csalódtam. Bár A vak bérgyilkos néha úgy tűnik, a végtelenségig elhúzza, csűri-csavarja a történetet és túl sok lényegtelen részletre tér ki, de megéri a várakozás. Hiszen a regény vége felé olyan bombát dob le, amely szétveri a valóságról addig felépített képet, és újra kell gondolni az eddig történteket. Legalábbis én naivan nem fogtam gyanút Iris Chase gyerekkorától indító visszaemlékezéseiben arról, hogy az általa megírt-megélt valóság más lenne annál, amit mond. Más kritikákat olvasva ebben sajnos kevesen osztoznak velem, úgy tűnik, megpihent a figyelmem az unalmasabb részek alatt. Mert be kell vallani, vannak unalmas részei a könyvnek, amik teljes mértékben időhúzásnak tűnnek. De végül kiderül, hogy az időhúzás jogos, hiszen a mesélőnek is nehezére esik szembenézni a valósággal.

„Az igazságot csak egyetlen módon lehet csak megírni: ha feltételezzük, hogy amit megírunk, soha nem fogja elolvasni senki. Se más, se mi magunk később. Különben csak mentegeti magát az ember.”

A regény sok szálon fut,

gyakorlatilag a történetbe ágyazott történetben is történet van, amiket még újságkivágások is megszakítanak. Egy időben ugráló kaleidoszkóp, ami csak lassan áll össze koherens történetté. Érdekes, hogy a narratíva egészét már a könyv elején megkapjuk. Iris Chase, a mesélő az igazságot próbálja megírni arról, hogy Laura húga miért lett 1945-ben öngyilkos, és ebben milyen befolyása volt származásának, gyerekkoruknak és Iris későbbi házasságának az iparmágnás Richard Griffennel.

A visszaemlékezés is alapvetően kétirányú. Egyrészt a gyerekkoruktól kezdődik, miközben a nyolcvan év körüli Iris ’90-es évekbeli jelenéről is szól, de későbbi felnőttkori eseményekről is. A memoár közé tűzdelve jelennek meg Laura Chase által írt regény, a szintén A vak bérgyilkos címmel ellátott kisregény részletei. Húga regénye egy gazdag fiatal hölgy szerelmi afférját mutatja be egy ismeretlen bűnnel vádolt férfival, akivel mindig újabb lepukkant helyszíneken történő légyottjaikat írja meg. A rövid kis találkozók alatt a névtelen férfi pedig egy ponyva-sci-fi jellegű történettel szórakoztatja a lányt, amely egy Zychon nevű bolygón játszódik egy ókori táradalomhoz hasonló Sakiel-Norn nevű városállamban. Ebben a történetben szerepel egy a sok vak bérgyilkos közül, akik a városállam híres szőnyegeinek szövése közben vakult meg, minekutána több társához hasonlóan a bérgyilkosság szakmát választja.

A férfi története a mi világunk görbe tükre, ahol az elnyomók úgy használják ki az elnyomottakat, ahogy nem szégyellik.

A regény rétegei és narratívái úgy vannak egymásba szőve, hogy bizonyos módon egymást is magyarázzák, és folyamatos megfejtésre kényszerítik az olvasót. Olvasás közben a valóság újra és újra megkonstruálódik, apró változásokkal. Laura enigmatikus lényét megérteni képtelenség, ahogyan a mesélő számára is egy talány marad. Az újságkivágások pedig a külvilágnak mutatott kép és a belső valóság közötti félelmetes kontrasztot mutatják meg. A prominens Griffen család pompája mögött száraz üzlet és elnyomás uralkodik, aminek legfőbb áldozatai a testvérpár. Bár Laura tűnik naivnak az elvakult vallásosságával és meglepő világlátásával, valójában Iris is az.

„Amikor gyerekek voltunk, Laura egyszer azt kérdezte: A mennyben hány éves leszek?”

A regényt lehet feminista szemszögből is olvasni,

hiszen a két testvér egy bizonyos szemszögből nem más, mint díszes tárgyak, amelyeknek minimális funkciói vannak a férfiak világában. Mivel azonban nő szemszögéből olvassuk a történteket, aki megfelelő szarkazmussal áll a helyzetéhez, itt sem teljesen egyértelmű a helyzet, hiszen pozitív férfi és negatív női karakterek is vannak. Atwood regényeinek (A szolgálólány meséje, Alias Grace) fő erénye, hogy a maga komplexitásában vizsgálja a női helyzetet, és nem képvisel élesen elválasztott jó és rossz oldalt. Nem mondható, hogy a bűnös férfielnyomásnak gyorsan és egyszerűen véget lehet vetni, hiszen női hegemónia is létezik. Ennek jelképes személye Winniefred, Richard Griffen húga a regényben, aki tökéletesen beleéli magát a társadalmi szerepébe mint gazdag patróna. A feminizmust képviselő Callie Fitzsimmons, a kommunista képzőművész egészen groteszk karakterként jelenik meg, ő gyakorlatilag Iris „mostohaanyja” lesz anyja korai halála után. Miközben a valódi anyai funkciót Reenie tölti be, a velős mondásokat és tigrisanya-ösztönöket képviselő házvezetőnő.

Méltán nyerte el a Booker-díjat A vak bérgyilkos. Összetett, izgalmas, bravúros és releváns. És szerencsére (véleményem szerint) megfilmesíthetetlen, ezért reméljük, megmarad kizárólagosan olvasási élménynek: ez a történetmesélési stratégia képtelen lenne működni a képernyőn. Meleg szívvel ajánlom az Atwood-adaptációkat és -regényeket kedvelők számára egyaránt.

„A romantika nem más, mint benézni önmagadhoz harmattól párás ablakon. A romantika nem más, mint kihagyni bizonyos dolgokat: ahol az élet röfög és szortyog, ott a romantika csak sóhajt.”

 

Margaret Atwood: A vak bérgyilkos 

Jelenkor Kiadó, 2018
Fordította: Siklós Márta

Márki Zsófia

Márki Zsófia

Márki Zsófia a PPKE irodalomtudományi doktori iskola hallgatója, kutatási területe az adaptáció-elmélet, ami kiterjed irodalomra, filmekre és mítoszokra is. Kedveli az animációs filmeket, a sci-fi és fantasy zsáner is közel áll hozzá, valamint az obskúrus, kísérleti művek mind a vizuális művészetekben, mind a zene területén.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..