Papírfény

Tudod, hogy nincs igazság – Margaret Atwood: Alias Grace

A 2017-ben a Netflix gondozásában megjelent Alias Grace minisorozat alapjául szolgáló regényt sokan még A szolgálólány meséjénél is fontosabb mesterműnek tartják. Atwood, a női történetek feldolgozásának élharcosa egy igaz gyilkossági esetet vesz alapul, hogy egy ambiguitástól terhelt izgalmas pszichológiai mélymerülést hajtson végre.

A téma talán kevésbé aktuális, mint a disztópikus társadalomban élő, vörös egyenruhás szülőgépek esete, de nem mondható kevésbé izgalmasnak. Az Írországból bevándorolt Grace Marks-t a XIX. századi Kanadában valóban életfogytiglanra ítélték kettős gyilkosság vádjában, az eset ismert tényeit Atwood a könyv végén meg is említ. Azonban hangsúlyozza, hogy a regény fikció; elképzelt színrevitele az ügy és a kapcsolódó személyek életének.

Az alacsony társadalmi rétegekből származó nőknek még kevesebb lehetőségük volt a boldogulásra huszadik század előtt, mint a jómódban élő, légies kisasszonyoknak. A nyomorból szinte lehetetlen volt kitörniük, és Grace-hez hasonlóan kiszolgáltatva sodródtak az erőszakos, hatalmat birtokló férfiak kezei között. A lány történetét a saját szájából halljuk: egy kitalált pszichológus doktorral, Simon Jordannal való beszélgetése során bontakozik ki. Azonban a tény, hogy elképesztő részletességig tudunk meg mindent nem csak az olvasó számára lesz gyanús. Dr. Jordan-ban is felmerül, hogy semmi bizonyítéka nincs arra, hogy a valóságot hallja, ahogyan az olvasó sem tudhatja meg, hogy őszinte vallomást hall, vagy meg lett vezetve. Elsősorban ebben tér el a könyv az adaptációtól: itt nem kizárólag Grace szempontját olvassuk, sőt, a regény vége felé egyre kevésbé érezhető közelinek a főszereplő.

Mert hogyan is azonosulhatnánk valakivel, aki szinte minden pillanatban kicsúszik a kezünk közül? A regény összes szereplője számára ez okozza a se vele-se nélküle viszonyt Grace-hez. Tudják, hogy titkot őriz, de soha nem derül ki, hogy pontosan mi ez a titok. És ez a titok a történet gyengéden lüktető szíve. Az ismeretlen igazság, amit minden áron mindenki meg szeretne tudni. Grace lélekboncolásának célja, hogy egy megfogható szervként kiemelhessük a sokszor ismételt szót, mint egy valós, megfogható tárgyat: gyilkosnő. A szó mögött rejlő rejtély azonban lehetetlen labirintusba vezet bennünket, ahonnan nincs kiút. Tudjuk, hogy Grace számára nincs bocsánat, de számunkra sincs igazság.

„Gyilkosnő, gyilkosnő, suttogja magában. Van benne valami vonzerő, már-már illat. Melegházi gardénia. Szenzációs, de egyben titokzatos is.” (644)

Az adaptáció, bár igen sikeres és a végsőkig igyekszik hű maradni a műhöz, sok részletben finoman eltér az eredetitől, és emiatt a narratíva máskép valósul meg. A regényben minden mesélői nézőpontváltásnak, tudatosan elhallgatott részletnek fontos szerepe van abban, hogy az igazság ambiguitását hangsúlyozza. Atwood gondos aprólékossággal összeállított története ezért valahogy sokkal jobban működik, és a sorozatban ezért érezzük egy kicsit felháborítónak a végkifejletet – nem tudják olyan jól fenntartani a rejtélyességet. Mint ahogy a Dr. Jordan és Grace közötti kapcsolatban is a kezdetektől fogva egyfajta romantikus vonalat feltételez a feldolgozás, amely érthetően a lány légies, lenyűgöző szépségének hatására akar utalni – ez a könyvben egyáltalán nem ilyen nyilvánvaló. Ugyanezt Atwood apró visszaélésekben és megjegyzésekben rejti el a különböző szereplőkkel történő interakciók során. A regényben már a nyelvezet is sokkal inkább a közönséges, józan paraszti észként tünteti fel Grace eszes megnyilvánulásait, és nem egy nimfa kecses szépségét akarja szemléltetni.

A társadalmi különbségek kézzelfoghatók, sőt leginkább kétségbeejtők, és ott meredeznek minden női szereplő körül.

Valójában egyik karakter sem lesz valóban szimpatikus, mivel ezt a lehetetlen helyzetet senki sem képes méltósággal kezelni. Ezért is merülhet fel a gyanú, hogy a vádlott valójában túljár a férfiak eszén, és az ártatlanság álcája mögött egy megfontolt, okos szerepjáték áll. És amikor ezt már mind jól elhitte az olvasó, akkor újra történik valami, ami kirántja a biztos tudás alól a talajt, ahogyan Jordan doktor és a Grace-t tanulmányozók alól is.

Sarah Gadon mint Grace Marks

Atwood regénye oly tökéletesen ötvözi a különböző nézőpontokat az egyes írásstílusokkal, hogy az olvasó észrevétlenül is megérti, lehetetlen megtalálni az igazságot. Mindeközben a történetből átsüt a női szolidaritás motívuma, amely megérti, hogy a valóság mindig sokkal összetettebb és bonyolultabb, mintsem feketén-fehéren ítélkezhessünk felette. Az élet pokoli keménysége mögött fő motívumként ott húzódnak a nők maguknak és egymásnak készített ágytakarói a csodálatos bibliai és mitológiai szimbólumokkal, amelyek mind archetipikus női történeteket jelenítenek meg. Ezek a szimbólumok egy metanarratívaként ott húzódnak a történet felett a fejezetcímekbe elrejtve: a Nő eszmetörténetének eposza valójában ott húzódik minden anyának, lánynak, nagyanyának az élettörténete mögött.

 

Margaret Atwood: Alias Grace

Jelenkor, 2017
Fordította: Csonka Ágnes

Márki Zsófia

Márki Zsófia

Márki Zsófia a PPKE irodalomtudományi doktori iskola hallgatója, kutatási területe az adaptáció-elmélet, ami kiterjed irodalomra, filmekre és mítoszokra is. Kedveli az animációs filmeket, a sci-fi és fantasy zsáner is közel áll hozzá, valamint az obskúrus, kísérleti művek mind a vizuális művészetekben, mind a zene területén.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..