Papírfény

Szavakkal rendezzük be világunkat – Michael Chabon: Fenegyerekek

Írók, költők, szerkesztők, professzorok és diákok kavarognak Michael Chabon örvénylő második regényében, akik előtt egyetlen cél lebeg: szavakba önteni az őket körülvevő káoszt és valamiféle értelmet találni benne. A Fenegyerekek irányt vesztett karaktereiben mindannyian magunkra ismerhetünk. 

Manapság igencsak kikoptak a mozivásznakról és a könyvek lapjairól azok a sehova sem tartó, hibát-hibára halmozó, elveszett figurák, akik állandó úton levésükben próbálják megtalálni az állandóságot. Napjainkban mindenki tart valamerre, tudja, hogy mit szeretne elérni, vagy legalábbis azonosul azzal a hazugsággal, hogy ki kell törni az átlagból, a hétköznapiságból, és valakivé válni kell. Merthogy (szól az aktuális fogyasztói korszellem): mindenki különleges, mindenki eltér az átlagtól, ha valamiért ezt nem tapasztalja, akkor az azért van, mert még nem találta meg, hogy miben olyan jó. A 21. századi ember története az egyediségre való vágy története, a beteljesült küldetések balladája.

Óriási felüdülés ebben az egyhangúságban Michael Chabon regénye, akinek hősei egytől-egyig a világtól és önmaguktól elidegenedett figurák, akik ballépéseikkel és sikertelenségükkel válnak hiteles és őszinte hangokká napjaink zajában. Grady Tripp professzor egy átlagos regényíró, aki tanárként keresi a kenyerét egy közepes színvonalú főiskolán. Piával és fűvel átitatott napjait felkavarja egy régi harcostársának érkezése, egy diákjának öngyilkosság felé hajló depressziója és szeretője terhessége – Tripp professzor egy hétvége alatt próbál meg rendet rakni káoszba fulladó életében.

Chabon a regény ötletét egy saját élményéből vette:

az író első könyvének (The Mysteries of Pittsburgh) sikere után 5 éven keresztül dolgozott a másodikon, ami majdnem 2000 oldalnál járt már, azonban a befejezés még mindig távolinak tűnt. Ügynöke visszadobta a könyvet, Chabon viszont nem tudta elengedni a regényt, amelyen annyit dolgozott és hitte, hogy ha befejezi, nagyot fog szólni. Miután egyértelművé vált, hogy a könyvből nem lesz semmi, megfogant a Fenegyerekek ötlete a fejében egy íróról, akinek széttartó, mindenféle értelmet és linearitást nélkülöző élete rímel az általa írt, de soha be nem fejezett több ezer oldalas regényre.

A Fenegyerekek esszenciája annak a fölismerése, hogy életünk és döntéseink jelentékeny részének nincs értelme; bármennyire is keressük a mögöttes rendezőelvet, nem fog összeállni egy koherens egésszé. Chabon könyve egy állandóan változó, széttöredezett világot ábrázol, amin az ember sosem fog felülkerekedni, annyit tehet, hogy vállalja az önmaga körüli káosz elviselésének terhét. Tripp professzor saját elbaltázott döntéseinek következtében egyre mélyebbre kerül életének zűrzavarában, döntéseit azonban mindig a kényelem, a berögzült minták és az általa elképzelt jószándék vezeti, ezért haragudni sem tudunk rá. Éppen ellenkezőleg – önsorsrontásában mindannyian magunkra ismerhetünk. „Van egy parttól partig tátongó, közös magány, önazonosságunk szétesésének közös válsága.” – mondta Tom Waits, aki életében, filmszerepeiben és dalaiban egy sor olyan figurát jelenített meg, akik Chabon világát is benépesítik.

A Fenegyerekek főbb karakterei olyanok, mintha egyszerre lennének Charles Bukowski lecsupaszított ösztönlényei és John Williams lírai hangvételű átlagemberei

– ez a kettősség néhol komikus, néha pedig kifejezetten szívszorító jeleneteket eredményez. Chabon egyfolytában narráló főhőse és fejezetek nélküli szövegfolyama egy perc pihenőt sem ad az olvasónak, Grady hömpölygő gondolatai, Pittsburgh jelenének és múltjának darabkái magába szippantanak és letepernek. Folyamatosan úton vagyunk, mégis mintha egy helyben állnánk – jelenből a múltba, egy lepukkant kocsmából egy köldöknézős értelmiségiekkel megpakolt buliba, majd Grady könyve fiktív szereplőinek életébe, hogy megérkezzünk oda, ahonnan indultunk.

Ennek a körkörös utazásnak fontos részét képezi az írásról mint folyamatról, az írókról és az ő sajátos valóságérzékelésükről való gondolkodás, aminek vázát a már említett önéletrajzi párhuzam adja: a Fenegyerekek Chabon saját befejezetlen regényének ötletéből pattant ki, melynek központi konfliktusa Grady évek óta készülő több, mint ezer oldalas regényének,

a Fenegyerekeknek a be nem fejezését mutatja be.

Curtis Hanson 2000-ben készült adaptációja (Wonder Boys – Pokoli hétvége) elemeiben remekül ülteti át a vászonra Chabon karaktereit és a könyv hangulatát, azonban nem tud szabadulni a film mint médium linearitásának kényszerétől. Steve Kloves forgatókönyvírót Oscar-díjra jelölték munkájáért, ami a regény ismerete nélkül valóban egy remekül felépített alkotás, de eredetisége épp amiatt vész el, hogy megoldja a Chabon által nyitva hagyott konfliktusokat. Az összevissza tébláboló, céltalan karakterek a filmben révbe érnek, levonják a tanulságokat és tanulnak hibáikból, a regényben ilyesmiről szó nincs – változási szándék és bizonyos fokú felelősségvállalás megjelenik, de hogy ez mire elég, az homályban marad. A filmhez Bob Dylan írt dal (ami el is nyerte az Oscar-díjat a legjobb eredeti dal kategóriájában): a Things Have Changed esszenciájában ragadja meg, hogy mitől maradandó Michael Chabon regénye és mi az, amit a vásznon a remekül összeállított színészgárda ellenére sem tudtak bemutatni.

 

Michael Chabon: Fenegyerekek

XXI. Század Kiadó, 2021
Fordította: Pék Zoltán

Dunai Marcell

Dunai Marcell a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi tanulmányok szakán végzett, jelenleg szakirányú továbbképzését végzi mentálhigiénés segítő szakember szakon. A ráckeresztúri Fiatalkorúak Drogterápiás Otthonában dolgozik terápiás munkatársként: munkájából kifolyólag vonzza a függőségek pszichológiája, a felépülés folyamata és az ennek tükrében megjelenő emberi kapcsolatok filmes reprezentációi.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés