Magazin Papírfény

Minden út Sundance-be vezet – Michael Feeney Callan: Robert Redford

Callan monumentális életrajza Robert Redfordról lenyűgözően részletes, mégis csalódást keltő munka. 

Callan Redford-életrajzát kézbe véve a legszembeötlőbb tulajdonsága a terjedelme: a 600 oldalas, féltudományos monográfia Robert Redford dédszüleinél, sőt, a Vadnyugat mítoszánál kezdi tárgyalni a filmsztár életútját a jelenig (2011-ig) bezárólag. A részletesség mellbevágó, főleg a kötet első felében – utána már inkább a hangsúlyok meglepőek. Megérdemel-e egy kortárs színész, rendező, aktivista egy ekkora könyvet? Bizonyára igen, csak nem ebben a formában: Redford filmjeinek kedvelői így nem sok élvezetet találnak benne.

Igaz, a szerző nem árul zsákbamacskát: már az előszóban világossá teszi, hogy őt leginkább Redford személyiségének titka, amerikaisága érdekli, az életmű csúcsának pedig a Sundance fesztivált, illetve a hozzá kapcsolódó filmes műhelyt tekinti. Így a kötet vezérlőelve is ez a két szempont: az idol Redford helyett a nyughatatlan Redford – vagy ahogy a könyvben emlegetik, Bob – aktuális lelkiállapota és a Sundance-projekt alakulása tekinthetők állandó témának az egyébként szigorúan kronologikus könyvben. Ez persze szükségszerűen az egyéb történések marginalizálását vonja maga után – aki forgatási sztorikra, kulisszatitkokra, azaz egy kedélyes memoárra vágyik, az könnyen csalódhat az ír szerző művében. További probléma, hogy a szigorú időrendiség miatt a könyv nagyon száraz – egy tematikus elrendezés, több előre- és visszautalás olvasmányosabbá tette volna a könyvet.

Callan tájékozottsága egyébként bámulatos, de a terjedelem mellett ez, azaz a könyv szerkezete is megnehezíti az olvasást.

A szerző ugyanis rengeteg adatot halmoz fel,

több száz embert meginterjúvolt a kötet elkészítéséhez, emellett régi újságcikkeket, interjúkat, a Sundance dokumentációját és szakkönyveket nyálazott át – az utolsó 50 oldalt a köszönetnyilvánítás, a jegyzetek és a bibliográfia teszi ki. Az viszont, ahogy a megszerzett információt felhasználja és kezeli, már megkérdőjelezhető. Egyrészt nem feltétlenül a legérdekesebb embereket kérdezi és idézi – „Bob” általános iskolai szerelmei vagy a milliónyi üzlettárs véleménye meglehetősen érdektelennek bizonyul. Ezzel szemben például Redford (volt) felesége vagy Paul Newman alig szólal meg, de a Sundance-nyertes Steven Soderbergh (szex, hazugság, video) gondolatai is érdekesek lehettek volna, ha már az említett film korszakváltóként tűnik fel a könyvben a fesztivál szempontjából.

Emellett olyan, mintha Callan a tengernyi idézet mögé bújna, saját véleményt alig fogalmaz meg tárgyával kapcsolatban. Így az idézetek követése csak megnehezíti az olvasást, egyedül akkor lesz érdekes az eljárás, ha egymásnak ellentmondó vélemények ütköznek bennük. Másrészt a saját vélemény hiánya nem teszi világossá, Redford filmes életművében mik a legkiemelkedőbb pontok – Callan szigorúan csak az aktuális kritikákból idéz egy-egy mondatot és a bevételi adatokat ismerteti, de a filmek filmtörténeti jelentősége, érvényessége bizonytalan marad.

Így viszont Redford nagysága sem domborodik ki,

hiszen ugyanolyan súllyal szerepelnek az (adott esetben csak a mozipénztáraknál) megbukott filmek és a klasszikussá nemesedett alkotások (mint a Butch Cassidy és a Sundance kölyök vagy Az elnök emberei). Redford elkötelezettsége, aktivizmusa és a Sundance jelentősége szerencsére ennél egyértelműbben megmutatkozik, bár Callan itt is hajlamos elveszni a részletekben: az eredmények hangsúlyozása helyett a problémák, gazdasági gondok és kudarcok ismertetése tolakszik előtérbe. Azaz hiányzik a rálátás Redford életművére, pedig több évtized távlatából ez már lehetséges lenne.

A nagy balhéA kötet gyengeségeinek számát sajnos a fordítás és a magyar kiadás is növeli – egyszerűen magyartalan a könyv, a legtöbb mondatnál pontosan érezhetők az eredeti angol szerkezetek a háttérben. De előfordulnak ennél durvább megoldások is („tetőfokára hágott a Hollywood-ár” [22] vagy „talált is egy […] Spanyol Villának nevezett farmot a kanyon torkolatánál, az úgynevezett »Spanyol Villát«” [346]). Néhány apróbb hiba (Academy-díj – ami magyarul inkább Oscar [139]) tovább rontja a helyzetet. Robert Redford a huszadik század filmvilágának egyik emblematikus férfialakja, de erről inkább filmjeiből és a Sundance virágzásából bizonyosodjunk meg, ne ebből a könyvből.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu főszerkesztője.
gyongyosililla@filmtekercs.hu

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com