Magazin Papírfény

Színház- és filmtörténeti tankönyvbe temetve – Michael Schulman: Meryl Streep – Az ezerarcú színésznő

Korunk (egyik) legnagyobb színésznőjének legújabb életrajzi kötete egy végtelenül megtévesztő címmel indít, majd körülményesen, a fővonaltól állandóan eltérően, az alapos kutatómunkát a fikciós szövegekkel és stílussal keverve nyújt igazi megpróbáltatást a legelvetemültebb rajongónak is. 

Aki imádja annyira Meryl Streepet, hogy kedvéért elolvas egy könyvet, amelynek a fele gyakorlatilag nem is róla szól, vagy érdeklődik a ’60-as, ’70-es évek színháztörténete iránt, annak sok sikert! A többiek kerüljék Schulman művét, még akkor is, ha ordít mögüle a töménytelen munka.

Sosem gondoltam volna, hogy egy életrajzi munka esetében különösen fontos lehet egy könyv címe és ezáltal a magyar fordítás, egészen mostanáig. Michael Schulman könyvének címe eredetileg Her Again – Becoming Meryl Streep, amely valamely érthetetlen okból kifolyólag általánosodott le Meryl Streep: Az ezerarcú színésznővé, holott az angol verzió tökéletesen elővetíti az olvasóra váró 300 oldalnyi életút állomásait.

Schulman nem életrajzot írt, hanem annak egy borzasztóan alapos részletét.

Bár a könyv megtévesztően a 2012-es Oscar-gálával nyit, valójában csak 1980-ig, Streep első Oscar-díjáig követjük nyomon a tehetséges művésznő életét. Ezzel persze alapvetően nem is lenne baj – noha a magyar cím miatt mindenki elképzelheti a csalódottságomat és zavaromat az eszméletlen egyensúly-hiány miatt –, de a könyv sajnos nehezen olvasható, végtelenül lassan hömpölyög, egyáltalán nem olvasmányos a stílusa.

Kezdjük azonban a formai jegyekkel: az életrajzi mű a kislány Meryllel indít, akit végigkísérünk az iskolákon, első szerepein, a mozivászonra és az első Oscar-díjig való eljutásig. A mű majdnem felénél találunk egy 10-20 képes betétet, míg lezárásképpen a névmutatóban az összes megemlített színész/színésznő megnevezésre kerül, akik valamelyik közös alkotásban szerepet kaptak. Az utolsó oldalak pedig – hála az égnek – pontosan bemutatják, honnan is vette az író a mű párbeszédes részeit. Az eredeti cím tudatában egyébként teljesen rendben van az alkotás felosztása és súlyozása, hiszen valóban arról kapunk képet, hogyan is vált tudatosan olyanná Streep, amilyennek a mi fejünkben mindig is élt.

Két fő tartalmi jegye miatt azonban még azt is nehéz értékelni, hogy egy valóban átfogó, végtelenül alapos, tényekben gazdag és őszinte életleírást nyújt Michael Schulman. Biztos mindenkinek van olyan ismerőse, aki egyszerűen nem képes a lényegre térni, és

az alapvetően 5 mondatnyi információt 50-100 mondatra húzza el.

Pont ilyen ez a mű is. Az anyag 30-40 százalékában egyáltalán nem Streepről van szó, még akkor se, ha tőle indul a gondolatmenet. Az író valahogy mindig kitér a szóban forgó emberekre, azok életére és munkájára – és amikor tizedszerre kanyarodunk rá egy általunk nem ismert és/vagy nem is igazán érdekes személy szakmai munkásságára, ráadásul 3-4-5 oldalon át, akkor az igenis bosszantó. Mi nem ezért jöttünk ide. Minket Meryl Streep érdekel, nem pedig tanárainak vagy csoporttársainak aktuális utazásai, élményei, szakdolgozatuk címe, témája és fogadtatása.

Schulman sokkal inkább a Vassar és a Yale történetéről, diákjairól, múltjáról, problémáiról, társadalmi kérdéseiről szóló alkotást írt, amelyben fel-fel bukkan a színésznő is – de korántsem eléggé hangsúlyosan. Nem lenne baj a többletinformációkkal, de ne nyomják el az életrajz alanyát, ne fojtsák tankönyvbe az amúgy érdekes részleteket! Felesleges mellékszálak sora fárasztja ki az olvasót, amíg odáig nem jut, hogy néha egyszerűen félre kell tennie a könyvet, hogy másnap újult erővel futhasson neki.

Ezzel gyakorlatilag szöges ellentétben áll az írás egy másik gyakori zavaró eleme: a fikciós történetek megidézése. Nem fér össze egymással, ahogy átsüt az adathalmazok, pontos leírások mögül a hihetetlen alaposságú kutatómunka, majd olyan mondatokkal találkozunk, hogy „ezt gondolta, mondta, kérdezte Meryl”. Eleinte egyszerűen nem tudja eldönteni az ember, hogy most akkor

egy jól megalapozott lányregényt, vagy tényleg egy életrajzot olvas-e,

hiszen utóbbi esetében nagyon ritka, hogy 40-50 év távlatából pontos mondatokat idézzenek fel. Aztán rájövünk, hogy ezek elvileg valóban elhangzottak úgy és ahogy azt mi olvashatjuk, a zavart azonban ez a megvilágosodás sem enyhíti.

Arra persze minden hibája és nehézsége ellenére alkalmas a könyv, hogy belelássunk Meryl Streep korai életébe, az iskolás és egyetemi éveibe, illetve érdekes átfogóan a színházi élet kulisszatitkaiba is bekukkantani. Mégis nagyon jót tenne a műnek, ha a mellékszálakat kiszednék; kapnánk egy majdnem fele ilyen hosszú alkotást, amely azonban arra összpontosítana, ami az olvasót a legjobban érdekli: magára a színésznőre.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!