Papírfény

Az ember az összeégett bőr alatt – Michael Ondaatje: Az angol beteg

Az angol beteg (1996)

Kicsoda Almásy László? – teszi fel a kérdést Michael Ondaatje Az angol beteg című regénye és az az alapján készült, többek között kilenc Oscar-díjjal jutalmazott film. Sokak számára valószínűleg utóbbi révén ismerős a név, ami a regény központi alakjához alapot szolgáltató kalandos életű magyar grófot rejti, és aki iránt a nézői érdeklődést Anthony Minghella filmadaptációja csak tovább fokozta.

Almásy fehér foltokkal tarkított életének térképét a 21. Század Kiadó által ismét megjelentetett kötet ugyan finomítja, ám e rejtélyes férfi is Az angol beteg elsődleges célját szolgálja: a történelem és a személyiség örök és oly engesztelhetetlen konfliktusának egy részletgazdag kirakódarabkákból álló példájának bemutatását. A téma árnyalásához pedig három további szereplő háttértörténetének kibontása járul hozzá, amelyek révén az olvasó elmerülhet a II. világháború részleteiben.

Az olvasó minden bizonnyal vissza-vissza nyúl a történelmi alapokhoz, külső kapaszkodókért Ondaatje rafináltan szerkesztett szövege mellé, amelyben az intimitás és a történelmi nagylépték nézőpontjainak nyughatatlan váltakozása folyamatosan rétegzett feszültséget generál. 

Almásy Lászlóval kapcsolatban a regény során felvetődő kérdések spirálja kis túlzással a végtelenbe tart, számuk párhuzamosan nő az elolvasott oldalak számával, ami abból is adódik, hogy a képzelet és a valóság szokatlan módon keveredik Az angol betegben. Ez egyik oldalról kérdéseket szül, míg a mérleg másik serpenyőjébe egy szimbólumokkal átszőtt, zavarbaejtően precíz lélektani látlelet kerül, egyben egy szívbemarkoló történet a háború során megélt hétköznapi árulásokról és örömökről.

Az író saját vallomása szerint az elmúlt öt évtized Man Booker-díjas művei közül a legjobbnak ítélt regény „egy rövid esti párbeszéddel kezdődött egy égési sérüléseket szenvedett beteg és egy nővér között.

A regény tulajdonképpen egy nyílt kérdéssel indul a kanadai nővér, Hana és az olvasó számára: ki fekszik összeégett bőrrel a világháború által meggyötört Toszkána egy elhagyott villájának szobájában? 

A fejezetek előrehaladtával a kérdés leagázik, precízebbé válik: egy kém? Egy kutató? Egy gróf? Almásy Lászlóval kapcsolatban egyébként is számos jelző végére kerül kérdőjel, valós történelmi alakként éppúgy, mint amikor fikció is kerül mellé körítésként. Habár életének számos pontja jól dokumentált, a körülmények gyakran a világháború zavaros politikai légkörének homályába vésznek.

Almásy aki maga is több kötetet jegyez kutatóként életéről számos írás jelent meg, amelyben élesebb fénnyel kerülnek megvilágításba a történelmi részletek. Érdekes módon a történelmi részletek más szempontból nagyon is fontosak Ondaatje számára is, de ő inkább azt vizsgálja regényén keresztül, hogy mi történik a személyiséggel a történelem sodrásában. A bemutatás érdekében pedig néhány költői változtatástól sem riad vissza, amelyek révén Almásy irodalmi alakká is transzformálódik egy ember, aki önnön akaratán túl is meghökkentően sok mindenné, és sok minden szimbólumává vált. 

Talán épp ez ragadta meg a Ondaatjet. Egy olyan férfi története, akinek a személye eredendően oly sok kérdést vet fel. 

Az angol betegben az összeégett bőr a sérült identitás jelképe. A háború majdnem teljesen leégette róla, szinte csak csont maradt és hús. Az angol betegnek hívják, de az is felmerül, hogy német. A beteg még a saját nevére sem emlékszik. Eközben múltja lassan bekúszik a romos épület falai közé, ahová a rá vigyázó ápolónő menekíti viszonylagos biztonságba. Az író pedig az emlékek és az identitás csatájából az előbbit hozta ki győztesként.

Ondaatje a belső vívódás megjelenítéséhez erős szimbólumokat használ. Az összeégett testű férfi fekszik az ágyban és a saját emlékeit meséli a végtelen sivatagról, a történelemről és az emberi kapcsolatokról, néha csak a szoba falainak.

Kartográfus a sivatagban, aki a saját életéhez rajzol térképet.

Önmagát keresi az emlékek között vagy épp ellenkezőleg, önmagát rejti el azok közé. Az olvasó pedig a festői képben veszik el. Ironikus módon egy öntörvényű, nehezen kezelhető személyiség küzd a események viharaival. Önmagával vívott harcához kezdetben csak a nővér a közönség. Miközben neki is megvan a maga múltja.

A különös pároshoz még ketten csatlakoznak: Caravaggio, a tolvaj, Hana elesett apjának barátja, akinek két hüvelykujját kémkedés gyanúja miatt vágták le, és a fel nem robbant bombák után kutató Kip, a brit hadsereg szikh utásza. Számukra válik a villa menedékké, a feldolgozás és a megértés színterévé. Két világ között megosztott csenddé négy teljesen eltérő háttérrel ide érkező ember között. 

Az angol beteg

A legnagyobb különbség a regény és a film összehasonlításában a közöttük megoszló szerzői figyelemben rejlik. A forma a regény esetében több teret enged a személyes hátterek, motivációk kibontására. A villa falai között a személyiségre helyeződik a hangsúly a háború borzalmairól. Kis magánbirodalmat építenek közösen az emlékekből. Lassan teret engednek az érzelmeknek. Miközben a háború zajai ide egyre távolodva jutnak el. Feldolgoznak. Felkészülnek életük következő fejezetére.

Az olvasó a regény indításakor feltett kérdésre eközben számos választ kap, ám számos új kérdést is. Ondaatje egy fullasztó labirintusban vezeti az olvasót, ahol álfalakra festett költői képek és sötét fordulók teszik feszültté az utat. Ha jól olvassuk Az angol beteget, több kérdésünk lesz a végére, mint a kezdetén. Mellékesen pedig több választ is kapunk feltett kérdésekre. Eközben Ondatjee két költői kép között kíméletlen eleganciával megy neki előre borítékolt igazságoknak, ami terjengősségével együtt is kivételes élménnyé teszi a regényt.

 

Michael Ondaatje: Az angol beteg

21. Század Kiadó, 2019
Fordította: Szász Imre, M. Szász Anna

Mlinárik Mariann

Mlinárik Mariann az ELTE-n szerzett MA diplomát filmelmélet és filmtörténet, illetve történelem szakokon. Érdekli a streaming platformok világa. Szívesen készít interjúkat. Szabadidejében fotózik, néhány képe az oldalon is látható.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com