Papírfény

A horror romantikája – Mocsárlény

A Mocsárlény (eredeti nevén Swamp Thing) talán nem olyan ismert vagy népszerű képregényhős, mint Superman vagy Batman, pedig érdemes odafigyelni rá. Az Eaglemoss DC Comics Nagy Képregénygyűjteménye hiánypótló két kötettel ajándékozta meg az olvasókat, amikor Alan Moore modernkori klasszikusát kiadta – a misztikum és a horror, a romantika és a borzalom, az irodalom és a képzőművészet találkozása ez.

1971 júliusában Len Wein író és Bernie Wrightson rajzoló a Titkok háza című képregény 92. számában jelentették meg a mostani kiadásban is helyet kapó viktoriánus horrorsztorijukat az elvesztett kedvesét gyászoló Mocsárlényről. A történet annyira megtetszett az olvasóknak, hogy a DC szerkesztői úgy döntöttek, a karaktert beemelik az istálló univerzumába és kortárs történeteket kap.

Az első 13 rész után azonban a karakter 6 évre parkolópályára került. Csak Wes Craven képregényellenes bűnnek is beillő – és meglepő módon egészen népszerű, még folytatást is kapó – Mocsárlény című filmje kedvéért indult újra a széria a nyolcvanas évek elején. Az első szerző, Martin Pasko tévés feladatai miatt az új sorozat írói feladatait a szerkesztőként még mindig jelenlévő Len Wein az angol képregényesre, Alan Moore-ra bízta –

ennél jobb nem is történhetett volna a szuperhőssel.

Moore rendet tett az idővonalban, beillesztette Wein eredeti, különálló történetét is és teljesen új vért öntött a szériába. Az 1984 februárja és 1985 márciusa között megjelent számokat adta most közre a sorozat 59. és 62. kötete. Az Eaglemoss Kiadó időzítése tökéletes, hiszen most indult útjára a DC (máris elkaszált) tízrészes sorozata, ami Swamp Thing címmel végre méltó feldolgozást ad a karakternek.

Mocsárlény: Tavaszi rítus

Moore olyan elévülhetetlen klasszikusok szerzője, mint a Watchmen, a V, mint vérbosszú vagy a Pokolból. Munkái messze túlmutatnak a képregények szórakoztató funkcióján, és a kilencedik művészet legeklatánsabb példái közé tartoznak – nemcsak Moore irodalmi munkásságának, hanem a hozzá társuló rajzolók művészeti hozzájárulásának köszönhetően is. Igaz ez a Mocsárlényre is, ahol a tartalom és forma újabb különleges találkozást szült –

Moore sokszor a költészet határáig merészkedve vezeti az olvasót a lélek bugyraiba,

míg Stephen Bissette, John Totleben, Shawn McManus, Rich Veitch, Alfredo Alcala, Ron Randall és Berni Wrightson rajzolók egy-egy oldalpáron kétségkívül a képzőművészet területére lépnek.

A történet szerint Alec Holland tudós feleségével egy bio-erősítőszeren dolgozott. A szerre áhítozó bűnözők azonban felrobbantották a laborjukat. Alecet a robbanás beterítette a szerrel, így menekült a mocsárba, ahol csodálatos átalakuláson ment keresztül: egy növényszerű lénnyé alakult. A Mocsárlény Anton Arcane célkeresztjébe került, aki elméjét a robusztus szörnyeteg testébe akarta helyezni. Arcane unokahúga összebarátkozott a lénnyel, akit azonban egy félkatonai egység meglőtt – testét a szintén növényszerű képességekkel rendelkező James Woodrue-nak adták át boncolásra. Innen indul a történet, mely több évszakon keresztül, téren és időn át kíséri a Mocsárlényt.

Az első kötet, melyben hagyományosabb sztorik kaptak helyet, elsősorban a Woodrue-val folytatott párharcra fókuszál, de már itt is megmutatkozik, hogy Moore nem éri be konvencionális történetekkel. Izgalmasan játszik a műfajokkal: az egyes fejezetekben a klasszikus akciótörténettől kezdve a borzongató horroron és a high fantasyn át egészen a románcig minden zsánert felvonultat.

Nem egyszer tesz kirándulást a pszichébe, a második kötetben az álmok és a vágyak világát is egészen sajátosan mutatja meg.

Különösen érdekes a Holt emberek között című epizód, ahol Dante Isteni színjátékát idézi meg, Az elhagyott házak című mese, ahol Wein és Wrightson eredeti sztoriját meséli el megint, és a Tavaszi rítus, mely egy képregényes Énekek énekeként a hagyományos panelezést tökéletesen elvető, festményszerű tablókkal áldoz a szerelem témájának. Pontosan ezek azok a megoldások, melyek Moore-t, alkotótársait és a Mocsárlényt elévülhetetlen klasszikussá teszik a képregények között.

Swamp Thing

A kötetek – szokás szerint – tartogatnak néhány retró történetet is. Az első, ahogy már említettem az első Mocsárlény történet újranyomása a Titkok háza 92. számából, a második Alec Holland karakterének megjelenését mutatja be a Mocsárlény-sorozat első számából, 1972-ből.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs főszerkesztője és egyik alapítója. Geográfusként végzett, majd szabadúszóként írt. Miközben filmes diplomáján is dolgozik, saját PR ügynökségét építi. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek. kataorsolya@filmtekercs.hu

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..