Papírfény

Amikor Európa Hollywoodba költözött – Muszatics Péter: Bécs, Budapest, Hollywood

George Cukor a My Fair Lady forgatásán

Muszatics Péter most megjelent kötetében egy rövid, de annál izgalmasabb utazásra invitálja olvasóit. A Bécs, Budapest, Hollywood az Osztrák-Magyar Monarchia alkonyának és a hollywoodi álomgyár hajnalának különös kapcsolódási pontjait kutatja.

A hollywoodi film töretlen népszerűségének okát már sokan, sokféleképpen próbálták megfejteni. A különböző műfajokról, hatásmechanizmusokról, a forgatókönyv felépítésének aranyszabályairól vagy éppen az USA történelmének és filmiparának kölcsönhatásairól szóló tanulmányoknak se szeri, se száma. Muszatics Péter (aki az írás mellett a miskolci Cinefest szervezéséért is felelős) Bécs, Budapest, Hollywood című második könyvének ugyan nem célja a fenti kérdés vizsgálata, elolvasása után mégis úgy érezhetjük, közelebb kerültünk annak megválaszolásához, hogy miben rejlik az Álomgyár sikerének titka. Mindezt paradox módon úgy éri el, hogy elsősorban nem az amerikai filmiparról beszél, hanem Közép- és Kelet-Európa felől szemléli az eseményeket. Vagyis a régióbeli országok, elsősorban az Osztrák-Magyar Monarchia és annak legfontosabb fellegvára, Bécs amerikai filmre gyakorolt hatását kutatja.

Muszatics két éve megjelent Utazás Európa mélyére című munkájában ennek a közép-európaiságnak az esszenciáját kereste, méghozzá úgy, hogy nyolc környékbeli városba (Pozsony, Temesvár, Szarajevó, Lemberg, Vilnius, Łódź, Tallinn, Thesszaloniki) utazott el, majd az ott szerzett élményeket, tapasztalatokat, benyomásokat gyúrta egyetlen kötetté. A Kossuth Kiadó gondozásában most megjelent kötet lényegében ezt a szerzői gondolatmenetet, kérdésfelvetést szövi tovább és tágítja ki, oly módon, hogy azt a bizonyos közép- és kelet-európai „ízt” ezúttal nem kizárólag az öreg kontinens kulturális közegében, hanem a tengerentúli filmgyártásban is detektálja.

Ernst Lubitsch és Jeannette MacDonald A víg özvegy forgatásán, 1934-ben

Akik olvasták Muszatics előző munkáját, azoknak talán már nem meglepő, hogy ismét egy nehezen kategorizálható, hibrid műfajú művel van dolgunk. Noha a Bécs, Budapest, Hollywood alapját egy doktori disszertáció képezi, a végeredményen mégsem a rendszerező, sokkal inkább a leíró szándék érződik. Egy mindent összefogó tézis feldereng ugyan a háttérben, de nem artikulálódik igazán, ellenben számos izgalmas és értékes gondolatmenetre, párhuzamra bukkanhatunk.

A kötet nyelvezete, felépítése szintén nem ragaszkodik a keményvonalas szakkönyvek szabályaihoz.

A nyelvezet közérthető, ugyanakkor gyakorta szépirodalmi, míg a felépítés, a szerkezet szabadabb, könnyedebb és sokkal inkább követi a szerző sajátos gondolatmenetét. Ez a tudományos jellegű, mégis novellisztikus írásmód többnyire olvasmányos és informatív, másszor kicsit túlírt fejezeteket eredményez. Bizonyos részeket – például a Stroheimről szóló okfejtéseket – szívesen olvastam volna tovább, míg egyes leírásokat – mint A víg özvegy cselekményének taglalását – túl terjedelmesnek és körülményesnek éreztem.

Gyakran illetjük Amerikát az olvasztótégely kifejezéssel, de talán ritkán gondolkodunk el ennek a jelenségnek a kulturális eredményein. Például a klasszikus hollywoodi elbeszélésmódon, mely nem véletlenül vált dominánssá. A Közép-Európából induló emigránsok – írja Muszatics – egy kudarcot vallott soknemzetiségű birodalomból egy sikeres soknemzetiségű birodalomba kerülve, paradox módon, szülőföldjükhöz hasonló környezetben találták magukat. Volt azonban egy lényeges különbség. Az Újvilágba érkező, de eltérő kulturális háttérrel (nyelv, tradíciók, történelmi tapasztalat) rendelkező bevándorlók tömegei nem elkülönülni akartak, hiszen csak úgy boldogulhattak az ismeretlen terepen, ha konfliktusaikat hátrahagyva összefogtak sorstársaikkal. Ez az alapvetően pozitív, konstruktív, együttműködésre ösztönző szellemiség érhető tetten az amerikai filmen a kezdetektől egészen mostanáig. A képlet, habár ismerős, működik és éppen ezért nem sokat változott az évek során.

A harmincas évek westernjei és napjaink szuperhős-filmjei ugyanazt az üzenetet hordozzák magukban, pusztán a körítés változott.

Ezt a mindenki által érthető filmnyelvet javarészt Közép-Európából érkező, a korban virágzó bécsi-budapesti kultúrán szocializálódott művészek és üzletemberek alakították ki. A kötet első harmadában azokról a kulturális, társadalmi és történelmi kereteket mutatja be a kötet, ahonnan az emigránsok elindultak. Szó esik a bécsi világszínházról, mely már számos olyan elemet tartalmazott, melyet később a hollywoodi elbeszélésmód is foganatosított. Ráadásul a színház – írja a szerző – az abszolutista birodalomban a „nép hangjaként”, a feszültségek levezetésére alkalmas szelepként is funkcionált, mely mindenki által érthető nyelvezetet alakított ki – ez pedig szintén a hollywoodi filmmel rokonítja.

Továbbá olvashatunk az író-rendező-színigazgató Max Reindhardtról is, aki többek között temérdek világsztárt (Marlene Dietrich, Leni Riefenstahl) indított el az útján és 1920-ban megalapította a Salzburgi Ünnepi Játékokat, mely sajátos jellemzőivel (premierbevonulások, hatalmas sajtóvisszhang stb.) az Oscar-gála előfutáraként is felfogható.

Erich von Stroheim szerint Hollywoodban annyit érsz, amennyit az utolsó filmed

Az ezt követő fejezetekben a szerző három közép-európai alkotót mutat be, hasonlít össze: Lehár Ferencet, Erich Von Stroheimet és Ernst Lubitschot. A közös pont A víg özvegy című Lehár-operett, melyet utóbbi két rendező különböző módokon, de sikerrel adaptált Hollywoodban, s melyek vizsgálatán keresztül Muszatics érdekes, az alkotók származására vonatkozó sajátságokat fedez fel.

Minden kétséget kizárólag a könyv utolsó harmada lett a leggyengébb. Ebben a részben az író igyekszik még sok más alkotó és alkotás mögött megtalálni a közép-európai „ízt”,

de az előző két résszel ellentétben a témára vonatkozó releváns állításokat már nem igazán közöl.

Ráadásul a kötet végére érve kicsit váratlanul érinthet minket az is, hogy az író nem egy mindent összegző és tisztázó konklúzióval zár, helyette gondolatmenetét egy ponton abbahagyja. Ez a gesztus azonban valahol érthető. Átfogó, mindenre kiterjedő értelmezés helyett Muszatics ugyanis a korábbi kötetéhez hasonló módon egy vállaltan személyes és töredékes interpretációját adja annak a 19. század végi, 20. század eleji nehézkes és forrongó közép-európai miliőnek, melyet készakarva vagy kényszerből emigránsok százezrei hagytak el egy új élet reményében.

Ha a konklúzió hiányán és a néha szokatlan írásmódon túltesszük magunkat, akkor viszont garantáltan kellemes élményben lesz részünk. Arról nem is beszélve, hogy bárki, még a filmművészet iránt kevésbé érdeklődő olvasók is nyugodtan vághatnak bele az olvasásba, mivel a mozi – a színház, a zene és az irodalom mellett – tényleg csak egy részét képezi a teljes műnek.

 

Muszatics Péter: Bécs, Budapest, Hollywood

Kossuth Kiadó, 2018

 

Énekes Gábor

2017-ben csatlakoztam a Filmtekercs csapatához. Ugyanebben az évben szereztem meg a diplomám az ELTE-n, ahol a filmes szakirány mellett kommunikáció és médiatudományt tanultam. Bármely korszak, műfaj és alkotó filmjeit szívesen fogyasztom, főként, ha azok megosztó társadalmi kérdéseket, párkapcsolati dilemmákat, vallási témákat és az emberiség jövőjét vizsgálják.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com