Papírfény

Richard csodaországban – Neil Gaiman: Sosehol

Új kiadást kapott Neil Gaiman Soseholja, ennek apropóján vettük elő a világhírű brit író 1996-os regényét.

Gaiman híresen sokoldalú figura, kipróbálta már magát több műfajban is, a regénytől (Amerikai istenek) kezdve a képregényen (Sandman-sorozat) át a forgatókönyvig (Tükörálarc). Néha pedig a saját műveinek adaptálását is kézbe veszi, így történt ez a Sosehol esetében is. A regény olvasása közben eszembe jutott, hogy milyen ideális alapanyag lehetne egy jó sorozathoz, csak nagy valószínűséggel senki nem vállalna be egy ennyire kisszabású történetet, ekkora költségekkel járó látványvilággal. A szerző utószavából tudtam meg, hogy nemhogy készült sorozat a Sosevoltból, de még meg is előzte a regényt.

Gaiman eredetileg a BBC hatrészes sorozataként álmodta meg Lenti London történetét, csakhogy nem igazán volt megelégedve a végeredménnyel. Így fogalmazott meg az legújabb kiadású regény utószavában: „…nem tudtam elhessegetni azt az érzést, hogy ami a képernyőre kerül, az nem ugyanaz, mint amit a fejemben látok.” Ez virágnyelven körülbelül annyit jelent, hogy nagyon utálta az egész produkciót, és inkább regénnyé adaptálta a történetet annak érdekében, hogy „megőrizze a józan eszét”. Élt a lehetőséggel, és teljes mértékben kihasználta a regényformátum előnyeit, ezzel létrehozva egy olyan egyedi és teljesen abszurd világot, amit nem befolyásol produkciós költség, színészi tehetség vagy rendezői döntés.

A regény főhőse, Richard Mayhew hasonló mentalitású ember, mint a szintén brit Arthur Dent a Galaxis útikalauz stopposoknak-ból: egészen elégedett unalmas és kiszámítható életével, és a lehető legtávolabbról kerül minden konfliktust vagy esetleges drámát. Bár nem keresi a bajt, a baj megtalálja őt egy sebesült lány képében, aki szinte a semmiből bukkan fel Richard előtt az éjszakai London utcáin. Miután Richard segít a lánynak, furcsa dolgok történnek vele: a kollégái nem ismerik fel a munkahelyén, a lakását a jelenlétében adják ki új lakóknak és úgy általánosságban levegőnek nézik az emberek.

Miközben a megszokott világ elkezdi kitaszítani Richardot, egy nagyon furcsa hely kapui nyílnak ki előtte.

Hogy pontosan mi is ez a rejtélyes világ, ahhoz az Ajtó nevű sérült lány segítője, de Carabas márki szavai szolgálnak a legtöbb magyarázattal: „Fiatalember, értsd meg: két London van. A Fenti London, ahol te éltél, és a Lenti London, az Alsóvilág, amit olyanok laknak, akik áthullottak a világ repedésein. Most már közéjük tartozol.” (97.)

Richard akarata ellenére belecsöppen egy olyan világba, ahol mindennapos az  életveszély  – pláne ha egy üldözött család utolsó életben maradt tagjával utazol –, a patkányok köztiszteletben állnak és az úgynevezett Lebegő Vásár tekinthető a legizgalmasabb közösségi eseménynek. Azonban ahelyett, hogy hősünket elbűvölné az egzotikusnak tekinthető Lenti London, leginkább a hideg rázza ki a helytől, ugyanis

Gaiman fantáziavilága minden, csak nem vonzó.

Lenti London egyszerre történelemkönyv és szemeteskuka. Megjelenik benne a régi London letűnt világa minden szépségével és csúnyaságával együtt. Itt összekuszálódik az idő, a tér és ezernyi mágikus lény, akik leginkább gyilkolásra használják természetfeletti képességeiket. Az író mégis eléri, hogy az ijesztő és kaotikus világ egyre bájosabbá váljon a történet előrehaladtával, pedig valójában semmivel sem lesz kevésbé fenyegető.

Richarddal együtt mi is rengeteg kérdést szeretnénk feltenni Lenti Londonnal kapcsolatban, és átérezzük az égető honvágyát is. Az események hatására pedig vele együtt szokunk hozzá az új világhoz, annak ellenére, hogy egyébként túl abszurd ahhoz, hogy hozzászokjunk. Ez részben köszönhető a főhőst körülvevő karakterek megismerésének, akik között van piti szélhámos, méltóságteljes vadász és bosszúéhes tinilány is. A főgonosz-páros Mr. Croup és Mr. Vandemar, illetve az aranyszívű gazember de Carabas márki csípős beszólásaikkal szolgálnak humorforrásként, erősítve Lenti London groteszk-jellegét.

Van a könyvnek egy nagyon tipikus Gaimani rejtélyeskedő tulajdonsága, ami számomra az Amerikai istenek olvasását is nehezebbé tette, és nem volt ez másként ennél a könyvnél sem. Arról, hogy egyáltalán mi ez a hely, ahová Richard véletlenül „lezuhant”, a századik oldal környékén kapunk először használható információt, és a könyv végéig sem válik egyértelművé, hogy pontosan hogyan kell elképzelni a Lenti- és a Fenti London kapcsolatát.

Ennek magyarázata lehet az, hogy annyit és olyan tempóban tudunk meg a világról, mint Richard, viszont ő nem elég izgalmas protagonista ahhoz, hogy személyiségével pótolja az információhiányból keletkezett űrt. Félúton elkezdi ugyan ledolgozni az ebből fakadó hátrányát a könyv, de mivel viszonylag rövid (260 oldalas) olvasmányról van szó, mire igazán berántott a történet, már véget is ért. Hosszúsága viszont ideálissá teszi azok számára, akik rövid fantasyt olvasnának, a Gaiman rajongók pedig egész biztosan értékelni fogják a szerző kézjegyeivel átitatott történetet.

 

Neil Gaiman: Sosehol

Agave Könyvek, 2018
Fordította: Pék Zoltán

Rácz Viktória

Rácz Viktória

Rácz Viktória a Zsigmond Király Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán végzett 2017-ben. Jelenleg az ELTE mesterszakán tanul filmtudományt, emellett több portálra is ír kritikákat. A midcult elkötelezett híve, szereti a szatirikus hangvételű alkotásokat, a dialógusközpontú filmeket és Taika Waititit.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..