Tudományosan megalapozott jedinevelés? Valóságban is működtethető X-Men iskolarendszer? Alkalmazható Trónok harca pedagógia? A Nevelj jedit! című tanulmánykötetben fantasztikus világok oktatásából okulhatunk.
A sci-fi politológiája és a Fantasztikus világok sikerén felbuzdulva egy pedagógiával foglalkozó szakember, Nagy Ádám úgy látta, érdemes lenne az oktatásügy szempontjából is górcső alá venni az utóbbi év(tized)ek kiemelkedő fantasztikumait. Maga köré gyűjtött hát egy csapat lelkes hozzáértőt, akikkel alig egy évvel a Fantasztikus világok megjelenése után kiadta a Nevelj jedit! – A képzelet pedagógiája című tanulmánykötetet, melyben betekintést nyerhetünk kilenc, egymástól nagyban eltérő világ pedagógiai vonatkozású részleteibe.
A könyv küllemét tekintve sajnos nem túl olvasóbarát: az A/5-ös mérethez meglehetősen apró betűk társulnak (miért nem lehetett ezt valamivel nagyobb méretben kiadni?), a tanulmányok olykor rendkívül bőséges jegyzetei pedig a lapok alja helyett az értekezések végén, végjegyzetként kaptak helyet, ami miatt még egy magamfajta megrögzött könyvjelzőellenesnek is használnia kellett valamilyen jelölőt a könnyebb olvashatóság érdekében.
Ha azonban túltesszük magunkat ezeken a kellemetlenségeken, rögtön két varázslatos világ szippanthat be minket!
A két részre osztott első fejezetben ugyanis a Star Wars és a Trónok harca univerzumát boncolgatja Galuska László és Feleki Mirkó. Az első részből megtudhatjuk, milyen nagyban hasonlít a jedik nevelése a szamurájok eszmerendszeréhez (ezt a gondolatmenetet abból a korábban általunk is említett tényből vezetik le a szerzők, miszerint Lucas sokat merített Kurosawa filmjeiből); a másodikból pedig azt, hogy a Trónok harca Fellegvárában zajló mesterképzés erős rokonságban áll a középkori plébániai és kolostori iskolák rendszerével, ahol a papok és szerzetesek képzése zajlott. A mesterek nevelése mellett a lovagi képzés is terítékre kerül, ami szintén középkori hagyományokat idéz. Végül pedig a fejezet kitér a női egyenjogúság teljes hiányára, ami szintén egyaránt jellemző George R.R. Martin és a sötétnek bélyegzett középkor világára, és amiből üdítő kivétel például Aria Stark esete, aki ugyan nem hagyományos úton, de végül mégis lovagokéval vetélkedő képzést kapott az arcnélküliektől.
A címadónak tekinthető fejezet után olyan klasszikus remekművek kerülnek terítékre, mint a Paul Verhoeven rendezte Csillagközi invázió, az öt évvel ezelőtti Végjáték, de szó esik a Star Trek és a Harry Potter univerzumról, a Xavier professzor által üzemeltetett speciális iskoláról az X-Men sorozatban, valamint a Stephen King-féle Az és az Így neveld a sárkányodat című animáció nevelést érintő kérdéseiről is. És ezek a kérdések nagyon széles spektrumon mozognak.
Az iskolai zaklatás (bullying), a spártai nevelés, a reformpedagógiák és a pedagógiai kultúraváltás mind aktuális és meghatározó elemei a jelenkori oktatásnak.
És nem csak a fantasztikus világokban! A tanulmányok egyik legnagyobb haszna, hogy egytől egyig igyekeznek az elemzett műveket a valóságra vonatkoztatni. Ez a párhuzam olykor teljesen egyértelmű (az X-Men mutánsiskolája a szegregált vs. integrált oktatás kérdésének állatorvosi lova, melynek kapcsán a tehetség, intelligencia és kreativitás hármasának genetikai és társadalmi tényezői is remekül vizsgálgatók; a Stephen King művében szereplő Vesztesek Klubjának tagjai egytől egyig zaklatás áldozatai), olykor pedig kissé mondvacsinált (a Kobayashi Maru-teszt részletes elemzése után nagyjából annyi a konklúzió, hogy ehhez hasonló no win szituációkkal nem igazán találkozunk az iskolában), de mindegyik elgondolkodtató a maga nemében.
A néhol talán túlzott pedagógiai szakzsargonnal dolgozó, de többségében azért roppant olvasmányos értekezésekből kisejlik, hogy bőven van hova fejlődnie az oktatásnak, magyarnak és külföldinek egyaránt. Mert – ahogy az a kötetben meg is fogalmazódik – amíg egy gyökeres kultúraváltás vagy szemléletmódbeli változás nem megy végbe (a szülői mintától kezdve a társadalmi értékek megbecsüléséig és elfogadásáig), addig hiába várnánk eredményt az iskolákba szerelt okostábláktól és bármilyen reformpedagógiától.
Ékes példák erre a Nevelj jedit! Harry Potter-tanulmányai (melyekből hármat is találunk a kötetben): ha a diákok azzal a kettősséggel szembesülnek, hogy az iskolában az elfogadásról és egyenlőségről papolnak nekik, a külvilágban azonban a felnőttek is megvetéssel néznek a sárvérűekre, akkor – legkésőbb az iskolás éveik után – ők is ez utóbbihoz fognak idomulni. Pedig milyen szép is lenne, ha a Végjáték Endere példájára ki tudnánk szűrni a valódi értékeket, és szembeszállnánk azzal, ami nem tartozik közéjük. Vagy még szebb lenne, ha az iskola és az élet csak valódi értékekre nevelné a gyerekeket, és nem kellene semmit kiszűrni. Ez azonban egyelőre marad a fantasztikus világok privilégiuma, a képzelet pedagógiája.
Nagy Ádám (szerk.): Nevelj jedit! – A képzelet pedagógiája
Athenaeum, 2018
