Papírfény

Herót a herointól – Nico Walker: Kopasz

Az önéletrajzi ihletésű, börtönben fogant Kopasz egy amerikai fiú történet mutatja be, aki előbb iraki katona, majd heroinista, végül bankrabló lett. Szerencsére előtte irodalmat tanult a főhős.

„Azt mondtuk: lesz egy kutyánk, és nem leszünk többé drogfüggők. Úgyhogy szereztünk kutyát. De maradtunk drogfüggők” – így alapozza meg könyvének hangulatát a bevezető fejezetekben Nico Walker. A heroin mellé hozzátesz még egy kis szerelmet és bankrablást, és már adott is, mire számíthatunk. Részben azt is kapjuk: összetört álmokat, értelmetlen háborút, széthulló társadalmat belülről, egyes szám első személyben tálalva. És mégis: a Kopasz több a részei összességénél.

A bevezető után a történet visszaugrik az időben. Névtelen főhőse – nevezzük mondjuk Kopasznak – épp a főiskolát kezdi valahol az amerikai rozsdaövezetben. Már kipróbált néhány enyhe drogot a középiskolában, megélt egy rossz szerelmet az érettségi utáni nyáron, de még előtte az egész élet. Valahogy mégsem találja a helyét. Rövid idő után egyre nagyobb teret kap életében a kábítószer, egyre kisebbet az oktatás, így nem sokkal később az amerikai hadseregben találja magát. Utána pedig Irakban. Onnan pedig egyenes az út lefelé.

Noha a közel-keleti kiküldetés a Kopasz jelentős részét kiteszi, a regény igazi mélysége a drogfüggő (és nem -terjesztő!) alvilág bemutatásából bontakozik ki. A főhős a háború után még évekig képes felszínen maradni a társadalomból való teljes kiszakadás és az utolsó aranylövés közötti vékony mezsgyén. Még akkor is, ha egy ponton túl ehhez bankokat kell rabolnia. Ilyen értelemben pedig a könyv egy folyamatos lejtő, a csúszda pedig vagy halálba vagy börtönbe vezet.

A Kopasz a drogos alvilágot pusztító apátiával ábrázolja.

A regényben nyoma sincs Irvine Welsh cinizmusának. A Trainspotting és részben még a Pornó főhősei is hisznek abban, hogy a kábítószer segítségével bemutatnak a fogyasztáscentrikus kapitalista világnak. Welsh könyveit uralja a humor: beszólások, hülye helyzetek színesítik az alvilági élet mindennapjait. Walkernél ennek nyoma sincs. A főhős nézőpontjában az apátia dominál. Mintha a múlt századi egzisztencializmus köszönne vissza, amikor a tömegekből kiábrándult írók a közönyt választották. A főhősben hasonló folyamatok játszódtak le: az életnek nincs értelme, a világnak nincs jövője – akkor meg mi értelme a többség által diktált normalitásnak?

Félreértés ne essék: a Kopasz nem egy filozofálgató regény. Mi sem állna távolabb tőle. Sőt kifejezetten szenvtelen, leíró stílus jellemzi. A drogos hétköznapokról lehetett volna írni szórakoztatóan-érdekesen (Szabó Győző: Toxikóma) vagy oknyomozósan-izgalmasan (Dezső András: Magyar kóla). Walker azonban írói tehetsége révén mélységet adnak ennek a világnak – bravúrja az, hogy pont egy olyan világ pszichológiai összetettségét mutatja be, amelyben a szereplők kémiai eszközökkel épp a lélek emberi oldalát tompítják el.

Mindezt nem lírai eszközökkel éri el a szerző, sőt, kemény témákról is kifejezetten egyszerű stílusban ír. Camus-t juttatta eszembe: „Ma halt meg anyám. Vagy talán tegnap, nem is tudom pontosan”[1] – ez a Közöny nyitómondata. Walker regényét is a rövid mondatok sora, az indulatot nélkülöző trágárság és az egyszerű szóhasználat jellemzi. A Kopasz azonban képes megragadni azokat a hétköznapi pillanatokat, amikor a fátyol mögött felsejlik a lényeg. „Nem szívesen mentem oda: túl sok álom volt ott, ami soha nem fog valóra válni” – mondja a főhős az egyik albérletről, ahol két lány költözött össze. Az író többször jó (és csak néhányszor rossz) érzékkel ragadja meg az amerikai élet olyan pillanatait, amikor az egész több a részek összességénél.

És a Kopasz (a regény és a főhős is) bármerre néz, ürességet, hamis célokat, illúziókat talál. Bemutatja az ópiátválság hétköznapi valóságát. Kimondja, hogy egyetemi bölcsészdiplomával is lehet valaki heroinista. És hogy az egész amerikai hadsereg csak a hadipar érdekeit szolgálja. Valahogy pont azért működik a regény, mert új értelmet kölcsönöz ezeknek a viszonylag ismert jelenségeknek az, hogy mindezt egy bankrabló szemszögéből látjuk.

Ugyanakkor bármilyen hihetetlen, a Kopasz kiutat is mutat. Elcsépelt és szentimentális lenne, ha más körülmények között tálalná a szerző, de itt működik: a megoldás a szerelem. A könyv legszebb részei azok, amikor a főhős leírja az érzéseit Emily felé. „Feleségül vettem Emilyt. De el fogunk válni – mondta. Azt mondtam: rendben. Azt mondtam: ha szeretnéd, elválunk” – bármennyire is reménytelen a világ, a szerelem Kopasz életében az egyetlen dolog volt, ami megmaradt igazinak. És ezt egy apatikus egzisztencialistától hallani valahogy megmagyarázhatatlanul megnyugtató.

Kopasz filmes adaptációja már félig elkészült. 2021-ben mutatják be az Egyesült Államokban, a főszerepet Tom Holland játssza, a filmet pedig a Bosszúállókat rendező Russo-testvérek rendezik.

 

Nico Walker: Kopasz

Libri kiadó, 2019
Fordította: Mesterházi Mónika

[1] Gyergyai Albert fordítása

Avatar

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya