Papírfény

Joffrey jó király – Párhuzamos univerzumok

Megjelent a magyar könyvkiadás egyik legizgalmasabb sorozatának új része: a Párhuzamos univerzumok ismét híres sci-fi világok működését elemzi tudományos szempontból.

Kimagasló értéket képviselő, egyedi könyv, fényes intelligenciájú rátekintés a sci-fi műfajára, és geek mennyország (…) az év egyik legszebb meglepetése” – írtuk három éve A sci-fi politológiája című könyvről. Azóta is csodálom, hogy idehaza megjelent egy a fantasztikum elképzelt világait komoly társadalomtudományi szempontból, közérthetően elemző könyv; de ehhez képest folytatásai is lettek: a Fantasztikus világok továbbvitte a megkezdett diskurzust, a Nevelj jedit! pedig az oktatásra szűkítette ugyanezt a módszert.

És most itt a Párhuzamos univerzumok. El vagyunk mi kényeztetve.

Nehéz nem kritikátlanul rajongani a Párhuzamos univerzumokért. Egy utópiában a legszívesebben a háztetőkről kiabálnám a címét, egy disztópiában pedig leláncolnálak elé, és kipeckelném a szemed. A Trónok harca elemzése a jó kormányzás elméletének szempontjából! Palpatine Birodalma a társadalmi rétegek érdekei alapján! Olvastál valaha izgalmasabbat? (Persze árnyalhatja a képet, hogy történész és újságíró és sci-fi–fantasy rajongó vagyok, azaz a célközönség kellős közepe.)

De nemcsak témái miatt izgalmas a könyv, hanem a megvalósítás színvonala miatt is. A tanulmánykötet szerzői többen vannak, mint valaha (egy filmtekercses, Pongrácz Máté is helyet kapott közöttük), de elemzések szigora nem csökkent.

Se a ráébresztő erejük. Mindjárt az elején olvashatsz néhány olyan – jól  megérvelt – megállapítást, ami

pofont ad a prekoncepcióidnak.

Joffrey jó vagy rossz király? Nos, az egyik legjobb Westeros kortárs történetében. A Star Wars Birodalmát melyik földi kor modellezi a leginkább? Nem ám a jövőbeli akárhányadik század, hanem az ókor legelső territoriális birodalmai. (Ó, és erényei is vannak a Birodalomnak jócskán, csak a megfelelő társadalmi osztályba kell tartoznod.)

Joffrey Baratheon (Trónok harca)
Joffrey Baratheon (Trónok harca)

Más szóval: a Párhuzamos univerzumok eltávolít az eredeti, szerzői narratívától – ami szerint Joffrey egy rohadék és a Birodalom maga a Gonosz – és külső, hűvös szemmel rámutat azokra az igazságokra, amik az ilyen összetett, spekulatív művek világát működtetnék, ha e világok a valóságban léteznének.

Mert, ahogy Gáspár Attila írja (98. o.):

az emberek közötti viszonyoknak a jó fikción belül is hitelesnek kell lenniük”.

A könyv persze nem egyenletes. Az előző kötetek klasszikus társadalomtudományi-politológiai területeit folytató első rész írásait egyöntetűen magas minőségűnek érzem – sok-sok meglepetéssel szolgálnak, és bőven lehet tanulni belőlük –, de a második szakasztól már akadnak olyan írások, amelyeknél a sci-fi műelemzést inkább ürügynek érzem valamely aktuális társadalmi vagy épp politikai kérdés fejtegetésére. Például a Doctor Who-ról és az Asimov-féle Alapítványról szóló részek mondandója akkor se változna érdemben, ha törölnénk belőle minden utalást a fikcióra.

És míg a kötetet indító, nagyon erős fejezetek közös tulajdonsága a tudományos igényű diskurzushoz illő objektivitásra törekvés, a későbbiek némelyike már érezhetően agendát fejt ki (például a gender vagy az állati jogok területéről).

Pitch Black (David Twohy, 2000)
Pitch Black (David Twohy, 2000)

Nagy meglepetésemre a Párhuzamos univerzumok kötetben természettudományos fejezetek is helyet kaptak. Öröm olvasni őket! Nem csak azt tudhatjuk meg, hogy van-e tudományos alapja a Tatuin bolygó két és a Pitch Black bolygója három napjának, mi újság a mesterséges égitestekkel és a jégbolygókkal, és milyen reális forgatókönyvekkel számolhatunk, ha meg akarjuk semmisíteni a Föld bolygót (a szupernovákkal például az a baj, hogy a környezetünkben ritkák), de egy egészen csodálatos fejezetben az időutazás koncepcióját is elmagyarázza a könyv: érthető módszerekkel és ábrákkal mutatja be, hogy az ismert fizika alapján válhatunk-e fiatalabbá a saját gyerekeinknél, ahogy Cooper a Csillagok közöttben (igen).

Nagy dicséretnek szánom a következőt:

Bokor Nándor az időutazásról szóló fejezetben képes ugyanolyan világossággal bemutatni a bonyolult koncepciókat a nagyközönségnek, mint a világ legismertebb tudománynépszerűsítője, Neil DeGrasse Tyson a maga Welcome to the Universe könyvében, és még egy fokkal talán érthetőbben is, mint Kip Thorne a Csillagok között kíséreteként idehaza is kiadott Az Interstellar és a tudomány című könyvben.

Részlet a filmből – a Gargantua optikailag reálisan torzított képe
Részlet a filmből – a Gargantua optikailag reálisan torzított képe

Mégis, bár ez az ismeretterjesztő vonulat is becses, és a bizonyos morális–társadalmi–politikai álláspontok vagy szemlélet mellett érvelő fejezetek is (még azok is, amiknél kilóg a lóláb, azaz a fikció ürügyként használata) – a könyv legfontosabb, túldicsérhetetlen értékét a narratívákon felülemelkedő elemzések adják.

A mesterséges narratívák mögé hűvös szemmel betekintés (akár sci-fi/fantasy szerző alkotja őket, akár evilági politikus, akár marketingkampányok) igencsak hasznos üzemmód (lenne) a legtöbbünk gondolkodásában. Ez az a fajta elemzés, amire kétségbeesett szükségünk van, mindegyikünknek, minden nap. Erre tanít a Párhuzamos univerzumok, ettől a legértékesebb: aki elemezni tudja Westerost és a Birodalmat, az a mai valóság előtt is jobban felfegyverkezve áll.

 

Filippov Gábor, Nagy Ádám, Tóth Csaba (szerk.): Párhuzamos univerzumok – Képzelet és tudomány

Athenaeum Kiadó, 2019

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.