Papírfény

Sekélyes – Patricia Highsmith: Mélyvíz

deepwater2-Mélyvíz

Erotikus thriller lett Patricia Highsmith először 1957-ben publikált regényének adaptációjából, pedig a Mélyvíz valójában teljesen mentes a szexualitástól – ami a legnagyobb erénye és gátja is a történetnek.

A gyönyörű feleség partiról partira járva két kanállal habzsolja az életet és a szeretőket, míg férje egy szobapálma mögött meghúzódva a kedvtelésből tartott csigáira gondol. Ha 25 szóban kéne összefoglalni Patricia Highsmith regényének alaphelyzetét, valahol ez állna a legközelebb a valósághoz. Persze a cselekmény felé fúj idővel a gyilkosság szele is, csak győzze kivárni az olvasó. Van valami megragadó a regény főszereplő házaspárjának viszonyában, ami nem hagyja, hogy az olvasó félretegye, sőt, hogy adaptálja 2022-ben az Amazon Prime. Mégis, az írónak valamiért nem sikerül belépnie azon az ajtón, amit az alaphelyzet kinyit, inkább a barokkosan díszített előszobában időzik.

A könyv ritmusa sokkal jobb, kellő kihagyásokkal illeszkednek egymáshoz a történések, ellenben a sietve fogalmazó filmmel. A Mélyvízben a kimondatlanság és bigottság viszont inkább frusztráló, semmint érdekfeszítő.

Vic Van Allen egy kicsi, de jövedelmező és a minőségre törekvő kiadót üzemeltet Little Wesley városában. Felesége, Melinda jó ideje nem leli örömét férje társaságában. Pontosabban annak okán, hogy kettejük jelleme taszítja egymást, mint a mágnes azonos pólusai. Melinda hajnalig szórakozik aktuális szeretőjével, mikor részegen hazavánszorog, akkor sem férje mellé fekszik be az ágyba, hiszen ő már régen kiköltözött a garázsból külön nyíló hálószobájába. Vic férfiúi kötelességből rántottát készít feleségének, akár az átmulatott éjszaka után is, de törődése nem talál viszonzásra. Túl sokáig megy ez így, hogy a könyv teljes egészében Vicre koncentrál.

Dühítővé válik, hogy a férfi többnyire nem a cselekvés mellet dönt, eltaszítva az olvasótól Melinda után őt magát is.

Jócskán cselekmény nélkül következik egymás után a felső tízezer kerti és medencés partijainak leírása (ahol a nő enyeleg, a férfi pedig búslakodik), mikor Vic bátor dolgot tesz. Az aktuális szeretőnek arról kezd el beszélni, hogy ő ölte meg Malcolm McRae-t, Melinda korábbi „közeli” barátját. A férfi jó ideje eltűnt, és a hírek gyorsan terjednek a kisváros közegében: Vic hirtelen gyilkos lesz a közösség szemében. „Csak vicc volt” – mondogatja, de valójában élvezi, hogy testi adottságai után jellemében is megfélemlítő tud lenni. Ez a húzás hajított kő a Mélyvízbe, de a fodrozódás nem tart sokáig. Mint kiderül, McRae valóban meghalt, de a gyilkosa is megvan – Vicet visszataszítva a nyugodt hétköznapokba.

Kár, hogy az olvasó már unja a következő kiadásra szánt verseskötet borítótervének leírását, a csigák szaporodási szokásait és a végeláthatatlan bulikat. Részletes, de redundáns, ahogy gazdag emberek egymáshoz zarándokolnak lerészegedni. Adrian Lyne (Flashdance) filmjében is zavaró volt, hogy a játékidő egyharmadát a mulatozás tölti ki, pedig az nem is az összes leírt esemény! Highsmith-nek bejárása van ezekbe a körökbe, legalábbis részletes ismeretei vannak róluk, de az olvasót jobban érdekelné, ahogy a férj valóban gyilkossá válik. Igen, idővel Vic az emberölésre rászánja magát – érdekes, hogy hamarabb, minthogy leülne a feleségével beszélgetni, de erről az írónő már mintha másodkézből tudósítana.

A Mélyvíz részletesen tájékoztat Vic gondolatvilágáról és lelki állapotáról a kertipartikon egészen addig, amíg valóban gyilkossá nem válik.

Patricia Highsmith hirtelen külső pozícióba száműzi a nézőt, pedig annyira kívánná a történet, hogy a pszichopatává válás folyamatában végigkövessük a férfi belső változásait. A mindig racionális, a reggeli sétáját is alaposan eltervező férfi miért hallgat féltékenységére, ha adja magát az alkalom, hogy eltegyen valakit láb alól. Azt várnánk – thriller révén – legalább annyi oldalt kap a történet csúcspontjait alkotó bűn elkövetése, de nem. Ráadásul, aki a Ben Affleck és Ana de Armas főszereplésével készült film erotikus jelenetei alapján egy Szürke ötven árnyalatára számított A postás mindig kétszer csenget cselekményébe oltva, annak is csalódnia kell.

A Mélyvíz az ötvenes évek második felében íródott, így evidens, hogy nyílt bujaság helyett a magába forduló bigottság jellemző rá. A szexus a könyv minden oldalán próbál felszínre törni, de képtelen rá. Hogy is tehetné, minimum tíz évvel a szexuális forradalom előtt az amerikai kisvárosban. A regény ideje viszont alapvetően átélhetőbb, mint a film aktualizált változata. Épp az elfojtott érzelmek, a mozdulni képtelen konzervativizmus miatt létrejön a vágyott pszichológiai magyarázat – az olvasóban, mivel a könyv ezzel nem szolgál. A sorok között olvasni lehet, de ennek oka a hiányérzet, amit a történet hagy. Nem véletlen, hogy az elfojtás és a szexualitás jelenlétébe nyúlt bele leginkább a forgatókönyvíró, a Mélyvízből olyan erotikus thrillert kanyarintva, ami legfeljebb csak évtizedekkel később kicsírázó magként van meg benne.

Amire a könyv teljes egészében koncentrál, az a házasságon belüli viszály trópusainak bejárása.

A Mélyvíz valójában ezzel váltott jegyet az irodalom máig emlegetett remekjei közé, de nem állítható, hogy jól öregedett a mű. A háború férj és feleség közt szintúgy aránytalan, mint a gazdagok élete és a féltékenységből elkövetett gyilkosság kettőse. Érthető, hogy Vicet követve több oldalt kap a férfi, de Melinda idővel sem válik karakterré. Csalódott a házastársi létben, ezért csapong, de végig ott marad a kérdés: miért teszi ezt férjével? A háborúból ő az, aki valójában hadviselő fél, de vajon a társadalmi szerepe okozza ezt, vagy netán színtiszta gonoszságból teszi? Tönkre akarlak tenni – mondja Melinda egy veszekedés alatt, csak azt nem tudjuk, Vic miért szolgált rá erre a jellemeik között húzódó nyilvánvaló szakadékon túl. A könyv túlnyomó részében Vic tűr, míg Melinda bántja őt. Különös háború ez, az okait pedig kutathatjuk, a válasz esetleg ismét a regény sorai között lelhető fel.

Van valami a Mélyvízben, ami nem engedi a fenékre süllyeszteni Vic és Melinda történetét. A filmadaptáció bizonyítja, hogy képernyőre vinni nem is olyan egyszerű. Több, mint hatvan év távlatából olvasva azonban már a regény sem fogadható el teljes mértékben. Mintha az író is kacérkodna a mélyvízzel, de csak a part közelében marad. Lassú tempóval, (a filmmel ellentétben) hosszú időt felölelve sokáig próbálkozik az írónő, de azon a bizonyos ajtón képtelen belépni. Ugyanakkor legyen kissé elhibázott, újra és újra felszínre kerül, talán éppen a le nem írt, de sejtetett tartományok miatt, amik időről-időre új réteget kaphatnak.

Patricia Highsmith: Mélyvíz

Helikon Kiadó, 2022
Fordította: Kelemen László

Nagy Tibor

Nagy Tibor jelenleg az ELTE-n tanul Filmtudomány mesterszakon. Kedvenc műfajai a klasszikus hollywoodi gengszter- és westernfilm. Különös figyelmet fordít az izraeli filmekre és a vallási témákra.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com