Fókuszban Papírfény

A kimondhatatlan igazság – Patrick Ness és Siobhan Dowd: Szólít a szörny

Vannak történetek, amelyeket nem akarunk hallani. Legbelül mind tudjuk, hogy hová tartanak, és az elkerülhetetlenségük fájdalmas teherként nehezednek ránk. A Szólít a szörny hőse, az ifjú Conor egy rémálomtól retteg, amelyet nem akar elmesélni, legfőképpen a végét rejtegeti. Így lesz az ő tagadása a mi fájdalmunk.

Patrick Ness egy olyan írónő történetét fejezte be, aki korai halála miatt képtelen volt megalkotni a gyász feldolgozásáról szóló gyerekkönyvét. Siobhan Dowd saját elmúlásának gondolatával is küzdhetett, amikor kipattanhatott a fejéből a Szólít a szörny ötlete.

Patrick Ness egyszerűen fogalmaz, de olyan kínzó dolgokról beszél, amelyek felnőttként is nehezen feldolgozhatóak. A gyerekeknek ugyan kényelmesebb hallani a lecsupaszított eseményeket, mégsem tanácsos olvasniuk bizonyos kor alatt ezt a pszichológiai tanmesének beillő könyvet. Akadnak mesék, amelyekkel a lehető legkésőbb kell szembesülni. Ez vonatkozik a kicsi Conorra is, aki addig halogatja és tagadja a sajátját, amíg csak lehetséges.

Conor O’malley lelkiismeretesen tartja rendben a házukat, amíg édesanyja a kemoterápiás kezelésektől szenved. Az iskolában rendszeresen zaklatják és elverik. Egyetlen barátja elárulta mindenkinek, hogy beteg a mamája, ezért úgy viselkednek vele, mintha neki lenne baja. Az apja már két éve feléjük sem néz az új családja miatt, és kilátásba kerül, hogy Conornak karót nyelt nagymamájához kell költöznie, ha… Ha az édesanyja megint kórházba kerülne. Amennyiben ez mind nem lenne elég a kisfiú számára, éjjelente kínzó rémálom gyötri.

Az egyik éjjel az álom és a valóság összekeveredik, és meglátogatja őt egy valódi szörny.

A gyermeki szemnek a varázslatos és ősöreg tiszafa alakja testesíti meg a különös szörnyet, aki három mesét mond el Conornak, hogy cserébe a fiú elárulja a rémálmát, az ő igaz történetét. Nincs teljesen jó és rossz, nem minden az, aminek látszik, és nem az az igazság, amit elsőre érzékelünk. Conor nehezen birkózik meg a tanulságok szürkeségével, hiszen az esti mesékből megszokott fekete és fehér egybemosódik, a boldog befejezések elmaradnak.

Hinni szeretne, mi is hinni szeretnénk, de ahogy Conor szívébe egyre jobban befészkeli magát a kétely, úgy erősödik fel bennünk is, hogy nincs visszaút, nincs az a hit vagy gyógynövény, amely legyőzné a betegség sárkányát. A szörny meséinek vadsága az életre is igaz, de ahogy a tiszafa segített az arra érdemesnek, most utoljára megint megindul, mint az entek Vasudvard felé, hogy helyre tegye a világ rendjét.

De a probléma nem mindig ott van, ahol először gondoljuk. Néha a felszín alatt gyűlik, és megmérgezi egy kisgyerek lelkét.

A Patrick Ness által írt forgatókönyv, amelyből a film is készült teljesen új kontextusba állítja Conor helyzetét: bizonyos szálakat jobban megértet, másokat pedig elhanyagol, így teljesen más érzést ad a könyv nézőpontja. Kevésbé egyértelműek a szörny meséi, jobban érezzük a kisfiú zavarodottságát, jobban haragszunk az édesapja viselkedésére, és jobban látni azt a folyamatot is, amely átalakítja a nagyanyjával való kapcsolatát. Nem szirupos, igaz, kicsit formaszerű reakciók – de teljesen átérezhetőek.

A mindenkiben ellenséget látó kisfiú egyre nehezebben tudja kezelni az érzéseit, először másokat hibáztat, majd magáról is ítéletet mond. A nagyanyjával kölcsönösen ridegen bánnak egymással, a gyermek képtelen meglátni, mennyire szenved az asszony a lánya közelgő elvesztésétől. Gyerekkori barátja közeledését is elutasítja, mert őt okolja azért, hogy környezetének kímélő hozzáállása miatt egy pillanatra sem érezheti azt, hogy minden a legnagyobb rendben lenne. Ki akarja csikarni, hogy úgy viselkedjenek vele, mintha nem cipelne magával egy óriási terhet, még ha ez azt is jelenti, hogy meg kell lakolnia dühkitörései miatt.

Mi értelme volna, ha megbüntetnék?

Láthatatlannak érzi magát, mert elkerülik. Mindent elnéznek neki, pedig csak normális életet szeretne élni. Pont az óvással, a megértéssel okozzák a legnagyobb szenvedést a kisfiúnak, akit így minden pillanatban emlékeztetnek édesanyja hervadására. Annyira papírforma szerint bánnak vele, annyira nem életszerűen, hogy Conor kénytelen valakit szólítani, aki túl van ugyan a valóságon, de kimondatja vele, amit igyekszik mélyen elrejteni magában. Nincs az a beszélgetés a felnőttekkel, baráti közeledés, amely enyhíthetné, ami igazán nyomja belülről a lelkét.

Aki követte már végig egy ember elmúlását, és látta, ahogy napról napra gyengül, szembesülnie kellett egy kínzó gondolattal. Egy gondolattal, amelyet rettenetesen szégyellt. És amely nem gonoszságból fakadt, hanem gyarló emberként egyszerűen képtelen volt tovább nézni és elviselni a szenvedést. Ezt a gondolatot egy gyerekkel kimondatni csak egy igazi szörny képes.

Vivandra, 2012. 

Szádeczky-Kardoss Klára

Szádeczky-Kardoss Klára

Szádeczky-Kardoss Klára a Corvinus Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán végzett. 2016-ban csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez. Újságírói tevékenysége mellett novellákat is ír.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..