Papírfény

A hit kétségbeesett óhajtása – Philip K. Dick: Jones kezében a világ

A 20. század egyik legismertebb LSD mágusa, Philip K. Dick paranoid rémálmában a hit és a remény iránti óhatatlan emberi vágyat vetette papírra.

A jellegzetes szerzői vonások egytől-egyig felsorakoznak K. Dick talán kevésbé ismert, korai írásában, ahol a szereplők önazonossága és világuk kizárólagos valósága fölé kövér kérdőjel magasodik. A modern sci-fi egyik megteremtőjeként emlegetett zseni zavaros írásaiból valahogy mindenki a saját belső kétségeit és rejtett vágyait vélte kiolvasni. Bizarr hallucinációjában a hitevesztett nyugati világ megpillantotta modern létszorongásának, de ha más nem, személyes acid tripjének tükörképét. De ahogy az az igazi profetikus víziók megálmodóival lenni szokott, úgy K. Dicket is csak halála után emelte piedesztálra az olvasóközönség, és vált megkerülhetetlen alapművé az Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal?, Az ember a fellegvárban vagy épp A halál útvesztője című munkája, melyek a mesterséges intelligencia, a vallás és az ember viszonyát boncolgatják, többnyire egy szürreális cyberpunk disztópiában.

A szerző 34 regényt publikált, évtizedes produktivitását amfetaminnal tartotta fent, melyeket a flesstől függően „öröm tablettának” vagy „rémálom tablettának” hívott. A paranoiától verejtékező írásait valószínűleg az amfetaminfüggőség eredményezte, melyet karrierje kezdetétől fogyasztott, de hamar rátalált a pszichedelikumok családjára is, így a marihuána, az LSD, a meszkalin, sőt a fenciklidin is művei hajtóanyagává vált. Saját maga valóságával folytatott permanens küzdelmében komoly szövetségesre talált a pszichoaktív szerek személyében, realitását azonban a hetvenes években törésig hajlította. Egy mentális összeomlást követően Dick vad látomásaiban a római birodalomba képzelte magát, azóta pedig hittel vallotta, hogy az emberiség egy időhurokban rekedt, és azóta is a rómaiak vannak hatalmon (a türannisztikus Nixon adminisztráció is ennek a groteszk manifesztuma), világunk pedig puszta illúzió.

Saját maga szerepét a keresztény forradalom felfedésében látta, amely képes lesz megdönteni a rómaiak uralmát.

Összetéveszthetetlen téveszméi a mai napig fontos teológiai problémák a gondolkodó ember számára, de az a megzabolázhatatlan, tébolyult erő, amellyel K. Dick alkotott, nem mindig képes olyan átütő katarzist okozni, mint talán legjobb művének, A halál útvesztőjének utolsó oldalai. Szerintem ahogy K. Dick összes művében, úgy a Jones kezében a világban is ott pislákol egy sci-fi klasszikus lángja, ami ugyan nem fárad el olyan látványosan, mint mondjuk Az elektromos Lincolnban, de fel sem izzik annyira, hogy megvilágító erővel ragyogjon.

A Jones kezében a világ alapvetése egy jellemző hidegháborús fóbia, a mindent elsöprő atomháborútól való félelem ihlette. A történet fél évszázaddal az atomháború után játszódik, melynek nyomán egy hittől és vallástól megfosztott társadalomban feltűnik Jones, a mutáns, aki képes előre látni saját jövőjét. A kezdetekben csupán vásári mulattatóként működő Jones sorsa összefonódik a világ uralkodó ideológiájában, a vallástagadó relativizmusban hívő titkosügynökkel, aki a kezdetektől nyomon követi a baljós jövendőlátó felemelkedését.

„A jövendőmondás végül is kilencvenkilenc százalék pozőrködés és egy százalék ravasz tippelés.”

Philip K. Dick műveinek gyakran táptalaja egy mérgező, domináns idea, amely elfojtja az emberi félelmeket, vágyakat, minden olyan esendő és magasztos érzelmet, amitől az ember végső soron emberré válik. Az abszurdabbnál abszurdabb irányokba zakatoló, több cselekményszál és idősík között ingázó regény jó arányérzékkel hint el információmorzsákat az olvasónak, így a párbeszédekből, visszaemlékezésekből vagy az elbeszélésből kiszüremlő személyes élményanyagból kerülnek helyükre a nagy kép fontosabb puzzle-darabjai. Az atomháború és az azt követő bizarr földi egzisztencia részleteit azonban tudatosan hinti körbe misztériummal a szerző, hogy aztán mohó kíváncsisággal kutassunk a válaszok után a következő oldalakon. Mindezt olyan magával ragadó pszichedelikus esztétikával és narratív töredezettséggel bontja ki, hogy szinte úgy érezzük,

egyszerűen megtörténik velünk a könyv, akár egy paranoid kényszergondolat.

A könyv repedezett cselekményvázának tagadhatatlan erénye ez a fizikai és szellemi térben pattogó történetvezetés, mégis a váratlanul lezárt sztori egyes történetszálai döcögve illeszkednek egymáshoz. A furcsa búrában élő mutánsok, a magánéleti válságba sodródó titkosügynök és a fundamentalista vallási államot építő Jones történetei a posztatomháborús közeg belső logikája és abszurd részletei miatt ugyan mozaikszerűen építik a nagyobb képet, de a cselekmény egészét már nem szolgálják, így egész egyszerűen nem üt akkorát a vége.

„Utópia. Aranykor. A Földön hiába várták, az utolsó háború világossá tette, hogy soha nem érkezik el.”

A regény konfliktusát Jones karaktere fűti, aki egy olyan rezzenéstelen, logikus világba érkezik, melynek a ráció az egyetlen rendezőelve. Az atomháború utózöngéit nyögő, traumatizált társadalom elidegenítette magát az ideák világától. A 20. században túl nagy árat fizetett az emberiség a hitéért. A transzcendenstől elidegenített lakosság hol vad hedonizmusba, hol aszketikus önmérsékletbe taszítja magát. A földi társadalom drogmámorban áttombolt underground bulik és steril irodák száműzetésében vegetál, amikor különös események rázzák fel a bolygó hétköznapjait. Az égből lomháknak csúfolt óriási, primitív egysejtű létformák kezdenek hullani, akiknek érkezését csak egyetlen guru, Jones volt képes előre látni.

A háború új szörnyetegeket szült, de új képességeket nem.

Jones népszerűsége vad tempóban kezd növekedni.

Személyének spiritualitása és a világot uraló ideológia dichotómiája ugyanilyen hamar izzik forróponttá. K. Dick furcsa meséje keserűen őszinte kinyilatkoztatása annak, milyen megingathatatlan fundamentuma az emberi létezésnek a hit. A regényben megjelenő világrendező elv a relativizmus, melyet a Kínai Népköztársaság és a Szovjetunió összeomlása után létrejött világkormány jogba foglalva ír elő polgárai számára. Az elvrendszer nem ellenzi formálisan a vallást, csupán az egyéni hit megéléséig szorítja vissza, ezzel teljesen kigyomlálva a spiritualitást a hétköznapokból. Furcsa módon a világ elvrendszerének totalitarizmusa szélsőségesen liberális, a hétköznapok részét képezi az alvilági drogmámor és a performansz közben nemváltó mutánsok szex-showja. Ebbe a világba, ahol minden a végletekig lett dekonstruálva, egy morális igazodási pontok nélküli relatív térbe csöppen bele Jones, aki előre látja a jövőt. Ami a legkevésbé sem relatív.

A könyv antropológia pesszimizmusa leginkább azzal az irányzattal rokonítható, amit a politika tudományában protektorizmusnak neveznek. Az eszme hívei szerint az emberek nem képesek önmaguk eldönteni, mi a jó nekik. Ahhoz, hogy az egyének halmazát egy közösségé kovácsolják, kellenek az egyszerű igazságok. Lehet, hogy időnként szüksége van az embereknek ezekre a hazugságokra, az igazság empirikus feltárása helyett lehet, hogy szükségünk van az ideákra ahhoz, hogy kollektívát formáljunk. A könyvbéli fiktív ideát, a relativizmust azért kreálták, hogy egy eszme se hatalmasodhasson el a másik fölött, hogy megelőzzék egy domináns paradigma létrejöttét. Csakhogy paradox módon pont a relativizmus vált az egyedüli paradigmává, viszont amikor Jones színre lépett, a világot szélsőséges szubjektumként értelmező eszme megbukott. Ugyanis bizonyosságot nyert, hogy igenis léteznek fundamentumok, hogy van gazdája a világnak.

Az emberek pedig óhatatlanul a jelentés és az érvény irányába loholtak.

A Jones kezében a világ egy paranoiával túlfűtött, zavarosan elbeszélt regény, ami Terry Gilliamet is megmozgatta. A groteszk sci-fik mestere 2009-ben pedzegette meg egy esetleges filmadaptáció lehetőségét. Sajnos a projektről azóta sincs hír, pedig a Brazil és a 12 majom atyjánál aligha landolhatna értőbb kezekbe Philip K. Dick furcsa meséje.

 

Philip K. Dick: Jones kezében a világ

Agave, 2018
Fordította: Pék Zoltán

Papp Atilla

Papp Atilla

Papp Atilla a Budapesti Corvinus Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán végzett, 2018 óta tagja a Filmtekercsnek. Akut celluloidfüggő, a százmilliós blockbustertől a filléres kísérleti filmig minden érdekli.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..