Papírfény

Őrült beszéd, de van benne rendszer – Philip K. Dick: Valis

Philip K. Dick: Valis borító
Philip K. Dick: Valis borító

Vajon minden zseniális író őrült is egy kicsit? Philip K. Dick az volt. A Valisban pedig félelmetes részletességgel mutatja be saját agyának megbomlását.

A Valis nagyon dickes, nagyon elvont, nagyon nehéz elkezdeni olvasni. Eleve egyes szám harmadik személyben beszél a főhősről, akiről már az elején megmondja, hogy ő maga az, a híres sci-fi író, akinek épp befutott az Álmodnak-e az androidok... című novellája (amiből később a Szárnyas fejvadász készült). De aztán ez (is) annyira összezavarodik, hogy az ember legszívesebben hagyná a fenébe az egész könyvet. Pláne, hogy az elején úgy néz ki, az egész Valis egy metafizikai, filozófiai eszmefuttatás, ráadásul – ez egyértelműen megfogalmazott tény – egy őrült eszmefuttatása.

De ha keresztülverekedjük magunkat a Valis első negyedén, akkor láthatunk némi cselekményt kibontakozni. Továbbra is őrült az egész, összefüggéstelen (pontosabban túlságosan is összefüggő, minden, mindenhol, mindennel kapcsolódik, így aztán nem lehet átlátni, voltaképp mik is a lényeges kapcsolódások), de itt már az ember kíváncsivá válik, mi is lesz ennek a vége. És egyre jobban belebonyolódik az olvasásba, és egyre azon töri a fejét, mi az, ami az író valódi élménye, és mi az, amit mint író tett hozzá az önéletrajzához. Mert, mint az már a könyv hátsó borítójáról kiderül, a Valis félig-meddig önéletrajzi alapokon nyugszik.

PKD valóban látott dolgokat, hallott hangokat, és valószínűleg paranoid volt, meg skizofrén.

És, mint az utolsó fejezetből, a kiadó által írt életrajzból kiderül, a legképtelenebb, leghihetetlenebb, legfurcsább dolgok, amikkel a könyv olvasása folyamán találkoztunk, valós, személyes élményeken alapulnak.

Philip K. Dick: Valis borító

A regény elején meghal egy lány – ez a megrázkódtatás löki először az elmebaj sötét vermébe Horselover Fatet. (Horselover ugyanazt jelenti, mint a Philip görögül, azaz olyan embert, aki szereti a lovakat. A Fat meg ugyanazt jelenti, mint a Dick németül – azaz „kövér”. A főhős tehát az író egyik személyisége, akiről a narrátor – maga az író, aki szintén szereplője a regénynek – többször is elmondja, hogy milyen „viszonyban” van vele, de úgy tűnik, mégis ő maga az egyetlen, aki nincs vele tisztában, hogy ez már az ő őrületének egy megnyilvánulása, és úgy beszél róla, mintha valódi személy lenne.) Mindenesetre Fatet nemsokára rózsaszín fény kíséretében megérinti Isten.

Megmagyarázhatatlan és misztikus istenélmény ez – mindenféle tudása lesz tőle, egymásra csúsznak az idősíkok, különös értelmet nyer Wagner operája, a Parsifal, és még számtalan nagyon nehezen megmagyarázható dolog történik. A fél Valis arról szól, hogy az író – akivel valóban megtörtént mindez!  – valahogy mégis megpróbálja megmagyarázni, vagy legalább a világnézetébe illeszteni ezeket. Ez az a bizonyos metafizikai, filozófiai vonal, amit bizony nagyon nehéz legyűrni. És itt konkrét olvasási nehézségekre kell gondolni, mintha nagyon-nagyon elvont dologról, például kvantumfizikáról olvasnánk.

Ráadásul nem a szikár matematika nyelvén, hanem egy bölcsész tollából, aki valamilyen nehezen értelmezhető, elvont dolog megmagyarázására egy metaforát, szóképet használ. Aztán ezt a szóképet szó szerint veszi – és a következő logikai lépésben már tényként kezeli a metaforát, mintha az maga lenne a szó szerinti valóság. Ami így persze még egy fokkal bonyolultabb, érthetetlenebb, így újabb metafora kell a megmagyarázására – amit pár oldallal később már megint nem csak hasonlatként, hanem tényként kezel, következtetéseket von le belőle. És így tovább.

Ezt még akkor is nehéz követni, ha egy amúgy normális bölcsészblablát olvasunk.

De itt konkrétan őrült elmék őrültségeinek magyarázásáról beszélünk. Igazán hardcore olvasónak kell lenni ahhoz, hogy keresztülverekedjük  rajta magunkat.

Aztán, mikor már mi is úgy érezzük, bediliztünk egy kicsit ettől az egésztől, az agyunk hozzáidomul a szerző elmebajához, akkor kezd kikerekedni a történet. A főhőst az egyik barátja elrángatja egy filmre (a Valisra), amelynek hatására teljesen átértékelődik az a bizonyos rózsaszín fényes élmény – és az is, amit mi, olvasók gondoltunk arról, hogy mit olvastunk eddig. Bekerül a képbe egy különös szekta, egy műhold, egy fura kislány – szóval, innentől „hagyományosabb” sci-fivé alakul át a történet. Persze nem az űroperai értelemben vett sci-fivé, hanem PKD-s kereteken belülivé. Mindenesetre egy, az intellektuális izgalmakon túli, bizonyos értelemben kézzelfoghatóbb, akciósabb szintje is lesz a Valisnak.

Jó, hogy benne van ez a váltás, bizonyos értelemben későn is jön: egészen biztos vagyok benne, hogy az olvasók egy jó része elveszti a türelmét, és sarokba hajítja a könyvet még az elején. Pedig, bár az olvasása igen sok energiát igényel, megéri, mert megrázó, elgondolkodtató, érdekes és izgalmas könyv ez. Philip K. Dick egyik legjobb, legszemélyesebb regénye.

 

 

Philip K. Dick: Valis

Agave Kiadó, 2017
Fordította: Pék Zoltán

Pásztor Balázs

Pásztor Balázs

Pásztor Balázs újságíró, szerkesztő, tanár, édesapa. A kamera túloldalán is előfordul – ismeretterjesztő és dokumentumfilmek készítésébe kóstolt bele. Az okos és többrétegű filmeket kedveli, de a humor is fontos számára – a filmekben és az életben is.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya