Papírfény

Gonosz gonosznak farkasa – Pókember: Kitörés

A Marvel-Legendák egy friss sorozat, amely azért jött létre, hogy elmesélhessen eddig el nem mondott történeteket is. A nyitódarabja a Pókember: Kitörés lett, amely az azonos alcímű Új Bosszú Angyalai képregénynek a mellékvágánya. Ebben a szuperhőscsapat még nem állt össze teljesen, ezért Pókembernek egyedül kell szembenéznie két bűnözőbandával is.

A Kingpin idén februárban új sorozatot indított Marvel-kiadványain belül: a Marvel-Legendákat. Ennek a sorozatnak az első kötete a Pókember: Kitörés lett. Habár egy önmagában is élvezhető és érthető Pókember-történet, érdemes hozzá ismerni Az Új Bosszú Angyalai: Kitörést. Ez először 2007-ben jelent meg hazánkban (a Kingpin első Új Bosszúangyal-képregényeként), idén pedig újra kiadták a Nagy Marvel Képregénygyűjtemény darabjaként.

A Pókember: Kitörésnek az Új Bosszúangyal-kötet ad keretet, amelyet Brian Michael Bendis írt. Utóbbi története szerint Elektrót felbérlik, hogy szabadítson ki valakit a szuperbűnözőkre szabott Raft börtönből,

a szöktetés okozta káoszban azonban 42 további rabnak is nyoma vész.

Ez az esemény hozza össze az Új Bosszú Angyalai csapatát  (Amerika Kapitány, Vasember, Pókember, Póknő és Luke Cage, később pedig Rozsomák is), akik előbb a villámló szöktetőt kapják el, majd a többi fegyenc után erednek. A fő történetben viszont nem fér el mindenki ismételt letartóztatása; itt jön a képbe a Pókember: Kitörés.

A képregények világában megszokott dolog, hogy egy esemény nem csupán egyetlen sorozatban történik meg, hanem többen is kap kisebb-nagyobb szerepet. Itt is ugyanezt láthatjuk. Sőt, néhány képkocka (ami a Rafton játszódik) úgy van megrajzolva, mintha csak az Új Bosszú Angyalai eseményeit látnánk egy másik kameraállásból. A Pókember: Kitörés a szuperbűnözők szabadulása után veszi fel a fonalat, a középpontjában pedig nemcsak a Hálószövő áll, hanem két bűnözőcsapat is. Utóbbiak ugyanarra vadásznak: az előző börtönük vezetőjére. Pókember őket igyekszik lekapcsolni, még mielőtt baja esik valakinek. A vége persze az, hogy mindenki lő mindenkire.

Az egyik bűnözőkből álló csoport az Ufók (eredetiben U-Foes), akik megpróbálták megismételni a Fantasztikus Négyesnek is szupererőt adó balesetet – rémes eredménnyel. A túlzott sugárzástól elvesztették emberi alakjukat (Pára például légneművé vált), ezért a vezetőjük, Vektor azon dolgozik, hogy finomhangolja a képességeiket. A másik banda Kereszttűzé, egy agymanipuláló ex-CIA-ügynöké, aki hasonló tudatbefolyásoló képességgel rendelkező figurákat gyűjtött maga köré. A börtönévek alatt sem volt felhőtlen a két csapat viszonya, ám amint kiszabadulnak, akkor veszi kezdetét az igazi leszámolósdi.

Meglepő módon ez a kétbandányi szupergonosz a történet legnagyobb erőssége és legbántóbb gyengéje is. Egyrészt mindig érdekes, ha valamennyire a gonoszokról szól egy sztori, ha az ő nézőpontjukból ismerhetjük meg a Marvel-univerzumot. Az egyedi nézőponthoz az Ufók esetében még a tragikus háttér is társul: bizonyos szemszögből csak a körülmények áldozatai. Viszont Tony Bedard története sajnos nem időz el elég ideig szinte egyik karakteren sem – igen, kilencen vannak, de így is csak a két vezér, Vektor és Kereszttűz jellemét, motivációit bontja ki. A többiek elvesznek a sokaságban,

ahhoz viszont nem elég ismertek, hogy az átlagos olvasó tisztában legyen a kilétükkel.

A történet kétharmadát a gonoszok teszik ki, de az utolsó harmad értelemszerűen a címszereplő Pókembernek jut. A szokásos hősködés mellett most is helyet kap a Peter Parkerre jellemző önostorozás és lamentálás. Nem tud megbékélni a gondolattal, hogy csatlakozzon Amerika Kapitány és Vasember csapatához, hiszen minden hozzá közeli emberre tragédia vár. A füzet jelentős részében egyedül ténykedik, néha morális döntéshelyzetbe kerül (például igénybe vegye-e egy bűnöző segítségét más bűnözők elkapásához), a harcokban pedig szokás szerint pufogtatja az egysorosait. Viszont minden poénbomba és dilemmázás ellenére Pókember kissé sótlan marad, ez a történet egyik szokásos aspektusában sem emelkedik ki az átlagosból. Sokkal érdekesebb, ahogy Az Új Bosszú Angyalai: Kitörésben interakcióba lép a többi Új Bosszúangyallal, mint itt önmagában.

Manuel Garcia rajzai tökéletesen illeszkednek Bedard történetéhez: átlagosak, a jó értelemben. Nincs kiemelkedő művészi teljesítmény a füzetben, a kockák általában statikusak, 4-5 sávos felosztásban vannak elhelyezve a lapokon. A rajzok kifejezőek, élénk színekkel vannak feltöltve, a hátterek néha kicsit kidolgozatlanok, mindezt azért, hogy az előtérben zajló akciókat könnyen nyomon követhessük. Akcióból pedig van bőven – három szemben álló fél esetén ez el is várható.

A különböző szuperbunyóknak hála a sztori gyorsan pörög, ami jót is teszi neki. Nem mély, de cserébe könnyen fogyasztható és szórakoztató. Még annak ellenére is, hogy Pókember központi dilemmájára egyértelmű választ kapunk, a vége a többi szálon tud meglepő lenni.

Érdekes választás a Pókember: Kitörést megtenni a Marvel-Legendák nyitódarabjának. Olyan szempontból teljesen a helyén van, hogy ez egy nagyobb sztori kiegészítése, újszerű nézőpontokkal, ugyanakkor nem kiemelkedő szinte semmilyen formában. Átlagos Pókember-kaland, amihez az olvasónak is érdemes megfogadnia a történet tanulságát: jobb Pókembert Az Új Bosszú Angyalaival együtt fogyasztani, mint magában.

Vida László

Vida László a Debreceni Egyetem kommunikáció- és médiatudományi szakának újságíró specializációján végzett. Szakterülete a sci-fi, a fantasy, a képregényfilmek és bármi, aminek videojátékokhoz van köze.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com