Papírfény

Határtalan technológia, végtelen emberi magány – Ray Bradbury: Az illusztrált ember

Egy űrben sodródó szkafander. Egy bolygó, ahol a nap minden percében megállás nélkül esik. Egy titokzatos intergalaktikus messiás, akire már évezredek óta várnak a Marson. Egy ember, aki robothasonmást készít, hogy elmeneküljön saját szürke életétől. Az illusztrált ember újabb fantasztikus merítés a sci-fi nagymestere, Ray Bradbury életművéből, ami mai szemmel talán érvényesebb is, mint ötven éve.

A rohamosan fejlődő technológia árnyékában mennyire lehet embernek megmaradni? Eredendően jó vagy rossz, vagy csupán saját természetünk szeszélye formálja azt, hogy mire és miként használjuk? Fejlődik előre morálisan az emberi társadalom, vagy ugyanazokat a köröket járjuk, csak egyre fejlettebb és egyre jobban dehumanizáló eszközökkel? Ilyen és ehhez hasonló provokatív kérdések azok, amiket a sci-fi műfajának legjobb írói feltesznek az olvasóközönségnek. Az illusztrált ember és a benne található 18 rövid történet pedig méltó ehhez az örökséghez.

Ray Bradbury novellái egyszerre alapultak kiapadhatatlan, kreatív fantáziáján és éles szemű társadalmi megfigyelésein. Szinte prófétai módon már az ötvenes években látta, mi az irány, ami felé a technológia fejlődés haladni fog, legyen az az űrutazás, a párhuzamos valóságok létrehozása és a robotizáció. Történetei egyszerre könnyen érthetőek, szórakoztatóak, ugyanakkor nagy érzékletesen képesek ábrázolni azt a pszichológiai hatást, amit az emberre vagy az emberi társadalomra képes a korlátlan fejlődés kifejteni.

Baljós, sokszor intő, figyelmeztető jellegű hangneműek ezek a novellák,

amik sokszor egy hátborzongató csattanóval végződnek. Olvasva őket egyből megérti az ember azt a hatást, amit Bradbury az egész műfajra kifejtett.

A címadó Az illusztrált ember tulajdonképpen egy ügyes keretbe foglaló történet, amiben a címszereplő testén életre kelő képek mutatják meg a jelent és a jövőt. Azt a jövőt, amit közelibbnek is érez a mai kor embere, mint azok, akik 1951-ben először kezükbe fogták a könyvet. Az első novella, A szavanna a virtuális valóság és a realitás határainak szétbomlását mutatja be. Két szülő úgy érzi, hogy a gyerekük megőrzésére szolgáló játszószoba, ami képes bármilyen általuk elképzelt környezetet létrehozni egyre jobban eltorzítja a gyerekek gondolkodást és megpróbálják kiszakítani a családot az automatizált ház kényelméből. De a játszószobában fel-felbukkanó éhes oroszlánok nem ok nélkül tűnnek föl. Technológia kontra szabad tudat, az emberi psziché (akár egy gyerek által is) legsötétebb kivetülésével, és egy sokkoló zárlattal. Bradbury gyakorlatilag évtizedekkel ezelőtt megalapozta mindazt, amire épül napjaik legnépszerűbb disztópikus sorozata, a Black Mirror.

Az űr halálos ridegségét is tökéletesen ragadja meg két novellája. A Kaleidoszkóp-ban egy baleset következtében tehetetlenül sodródó űrhajósok sorsát mutatja be, akik még ebben a helyzetben is egymást támadják mindenféle kicsinyes, felszínes sérelmek felhozásával. Fatalista, éjsötét humorú történet, melyben a kisebb meteorok által leszakított végtagok látványát is hideg tárgyilagossággal írja le Bradbury. Az Ahol nincsen se éjszaka, se reggel viszont inkább lélektani oldalról közelít: a hosszú űrutazás végtelen magányát, ürességét ragadja meg, ami fokozatosan az őrületbe kergeti a hajó egyik utasát, aki nem tudja, vajon mi valós, mi nem, és hogy

létezik-e az űrben bármi is (magát is beleértve).

Bradbury egyik legnagyobb írói erénye, hogy a különböző koncepciójú novellákhoz képes a legmegfelelőbb hangnemet és stílust megtalálni. A Hosszú eső klasszikus túlélőregény/horrornovella, melyben a Vénusz felszínén rekedt, örökös esőben fázó, átfagyott, szétmosott vándorok próbálnak kétségbeesetten meleg menedéket találni. A bolygó halálos flórája és faunája iránti félelmet, a növekvő paranoiát, a kimerültséget és paranoiát képes feszes stílusban, sokszor kifejezetten naturális képekben átadni.

A jövőbe látó Ray Bradbury

Viszont az ezt követő A rakétás már líraibb, érzékletesebb hangnemben íródik, hiszen ebben a novellában sokkal erősebb szerepe van az emlékeknek, a családi kötelékeknek. A fiatal főhős, Doug szemén keresztül láthatjuk, hogy asztronauta apja miként érzi magát idegennek a Földön, vágyódik vissza a csillagok közé, fiának pedig azt mondja, legyen bármi, csak ne asztronauta. Egy erősen lélektani jellegű novella, amiből sejtésem szerint

James Gray filmrendező is sokat meríthetett az Ad Astra megalkotásakor.

De Bradbury ugyanígy képes reflektálni a vallási dogma és az igaz hit közötti különbségekre, a társadalmi előítéletekre vagy szimplán ábrázolni egy hátborzongatóan hiteles jövőképet, amiben az emberiség önmaga elkorcsosultan elkényelmesedetté válik (A betonkeverő) vagy a társadalmi biztonság nevében megsemmisíti a klasszikus irodalmat (A száműzöttek). Vagy ott van az időutazás által létrehozott alternatív valóság, ahová egy ifjú pár próbál menekülni az atomháború borzalmas jövője elől (Róka az erdőn).

Bradbury történeteit viszont nemcsak a reálisnak érződő jövőképek és az ötletes koncepciók teszik annyira emlékezetessé. Hanem az is, hogy a főszereplői is hasonlóan háromdimenziós, sokszor gyarló emberek egyszerű vágyakkal, hibákkal, motivációkkal, akik legtöbbször önmaguk ellenségei. Van, amikor az író hagyja őket felülkerekedni, de még a könyvet lezáró utolsó novella (A rakéta) pozitívabb kicsengésű végkifejletében is lehet érezni némi szomorúságot. Vannak sci-fi írók és könyvek, amiket régiesnek vagy elavultnak érezhet a mai kor embere, de engem Az illusztrált ember még most, 2019-ben is azonnal beszippantott, Bradbury novellái és disztópiái közül pedig van, ami már nem csak halovány képnek tűnik. Hanem küszöbön kopogtató valóságnak.

 

Ray Bradbury: Az illusztrált ember

Agave Könyvek, 2019
Fordította: Juhász Viktor, Török Krisztina, Pék Zoltán, Bosnyák Edit, Molnár Berta Eleonóra

Szabó Kristóf

Szabó Kristóf az ELTE bölcsészkarán végzett filmelmélet és filmtörténet szakirányon, jelenleg könyvtáros, 2016 óta tagja a Filmtekercsnek. Filmes ízlésvilága a kortárs hollywoodi blockbusterektől kezdve, az európai művészfilmeken át, egészen a Távol-Keletig terjed. Különösképpen az utóbbira, azon belül is a hongkongi és a dél-koreai filmre specializálódik.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com