Magazin Papírfény

(Rém)álmok szigete – Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei

Hogy mi köt össze egy a múlt szörnyűségeibe veszett, egykor szebb napokat is látott walesi árvaházat egy, az életével elégedetlen és abból kitörni képtelen újgazdag amerikai fiúval? Egy különleges nagyapa és az ő csodálatos elemekkel átszőtt fantáziavilága. Izgalmas és borzongással teli könyv arról, amikor a mesék nem csak megelevenednek, hanem egyenesen rémálommá válnak.

A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei remekül illeszthető bele abba a fantasy-trendbe, ami az utóbbi egy évtizedben uralja a könyvpiacot. Varázslók, boszorkányok, vámpírok és vérfarkasok váltak pillanatok alatt rajongás tárgyává vagy éppen példaképpé, a gyors egymásutánban készülő mozifilmeknek köszönhetően pedig már nem csak a képzeletben, a vásznon is testet öltöttek a regények főhősei. A sorban most minden jel szerint a különlegesek következnek, Ransom Riggs jóvoltából.

Jacob Portman története ott kezdődik, ahol nagyapja élete egy brutális gyilkossággal véget ér. Az imádott bálvány, aki gyerekkorában annyi varázslatos történettel kápráztatta el különleges gyerekekkel teli árvaházról és hátborzongató szörnyekről, nincs többé, halála és annak körülményei pedig a legszörnyűbb lidérces álmok sorozatát indítja el a fiúban. Jacobot végül egy rejtélyes múltbéli levél megtalálása készteti arra, hogy kicsit jobban utánajárjon nagyapja háború előtti életének – ám arra, hogy mibe fog belebotlani a kis walesi sziget telekommunikációtól elzárt városában, aligha gondolt korábban.

Bár a történet bizonyos pontjain erős párhuzamokat mutat egy olyan nagy előddel és bestsellerrel, mint Rowling Harry Pottere, ha igazán élvezni akarjuk az olvasást, el kell szakadnunk az olyan szembeötlő hasonlóságoktól, mint különlegesek-varázslók, árvaház-Roxfort, és hagyni kell, hogy teljesen magába szippantson Riggs fantáziavilága. Az alapvetően napjainkban játszódó történet remekül illeszti bele a fiatalok szokásait és nyelvhasználatát a regénybe és viszi át azt egy másik világba Jacobon keresztül, így állandó marad a fantasy valósághoz való visszacsatolása még akkor is, amikor a helyszín és a környezet közel sem fér meg a racionalitás keretein belül.

Külön öröm, hogy a cselekményvezetés hagyja a megfelelő tempóban folyni az eseményeket, nagyon helyesen azokon a pontokon pörgetve fel valami fordulattal a történetet, ahol már épp kezdene unalmassá válni. Riggs nem csak megborzongat, a félelmet is képes kiváltani az olvasóból, így az, bár elcsépelten hangzik, de a fiataloktól az idősebbekig képes felkelteni mindenki érdeklődését. Az egyetlen problémát a történet lezárása adja, ami érzésem szerint túlságosan kiszámíthatóvá és enyhén elcsépeltté válik egy ponton, mintha az író kényszeresen szeretett volna magyarázatot szolgáltatni a cselekmény alakulására.

Ettől függetlenül a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei az utóbbi évek egyik legélvezetesebb „ifjúsági-fantasy-je”, nem mellesleg messze a legigényesebb kiadású regény, amit valaha is a kezemben fogtam. Az oldalak közé beiktatott fotók a múltból, bár megakasztják az olvasás folyamatosságát, mégis kézzel foghatóbbá teszik a történetet és egy kicsit elhitetik az olvasóval azt, hogy Abraham Portman világa igenis létezhet. A képeket lapozgatva mélyebbre merülhetünk az eseményekben, és mi is részesei lehetünk valamelyest Jacob elszánt kutatásának. Egy kutatásnak, ami a biztonságos otthontól messze folyik különleges gyerekek között, egy olyan elvarázsolt árvaházban, aminek egy Madár őrzi titkait és vigyázza annak mindennapjait.

A könyv megfilmesítési jogait időközben a 20th Century Fox szerezte meg, a rendezői székben pedig az a Tim Burton foglalhat helyet, akinek fékezhetetlen fantáziájától amúgy sem áll messze a Riggs által megteremtett sötét, ám mégis elvarázsolt világ. Izgatottan várjuk, mi sül ki belőle.

Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei
Kossuth Kiadó, 2011

Zsély Csilla

2007 szeptemberétől koptatom az ELTE-BTK filmes tanszékének padjait, és mint minden rendes bölcsész, én is igyekszem mindig (legalább) két lábbal a föld felett járni. Habár a filmezés gyakorlati oldala mindig is jobban foglalkoztatott (az amatőr filmkezdeményezéseket mostanra már szerencsére leváltották a kiforrottabb művek), 2009 őszén egy szép napon mégis az írásra adtam a fejem, és megpályáztam egy helyet az akkor épp munkaerő-frissítésen munkálkodó Filmtekercsnél. Azt pedig, hogy a filmezés és az arról való írás milyen békésen megfér egymás mellett, mi sem bizonyítja jobban, minthogy újabban már szorgosan igyekszem elsajátítani a sajtóakkreditációk minden csínját-bínját, mint a fesztivál rovat vezetője.

Filmek: Az animációs filmek iránti már-már beteges rajongásom talán életem első moziélményére, a Toy Story 1996-os megtekintésére vezethető vissza, a forma iránti lelkesedésem azóta töretlen, és újabban egy animációs blog elindításához vezetett. Egyébként nagyjából mindenevő vagyok, bár szívszaggató melodrámák, kaszabolós horrorok és zombifilmek kerüljenek. Abszolút kedvencként Tim Burtont említeném, A majmok bolygója kivételével.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com