Egy gyakorlott olvasót nem rémíthet meg egy hatszáz oldalas regény, különösen, ha az rajta van David Bowie száz kedvenc könyvének listáján. Igaz, nem szükséges sem Bowie, sem a terjedelmes történetek rajongóinak lenni ahhoz, hogy Sarah Waters A szobalány című regényét élvezetesnek találjuk.
Sarah Waters nemcsak a nők közti szerelem és szenvedély bemutatásával mutat újat az olvasóknak, hanem a történetszövés egy olyan bonyolult, mégis követhető változatát hozza létre, amely Ariadné fonalaként vezeti az olvasót a mesélés labirintusában. A könyv hossza tehát senkit ne rémítsen meg, minden oldal megéri; egyszer sem érezhető az, hogy a narratíva leül, vagy unalmassá válik.
A történet a viktoriánus kori Londonban és környékén játszódik olyan furfangos csalók, rablók és hamis kártyások világában, ahol a törvényeket hírből sem ismerik. Ennek ellenére a szereplőkből sokszor váratlanul kibukik szeretet és az egymás iránti törődés. Igaz, szinte kizárólag a női szereplői mondhatók valóban ilyennek, akik egyébként is többen vannak. A férfiak vagy együgyű, buta legények, vagy rosszindulatú, önző, kegyetlen emberek, akik minden hasznot a saját házuk tájára hajtanak. A fő gazember, Gentleman, látszólag az egész történet mozgatórugója. Ő indítja útjára az árva gyerekeket nevelő (és eladó) Mrs. Sucksby legféltettebb neveltjét, Susant egy olyan sötét úton, amelyen
egy pillanatra sem tudnánk kitalálni, hogy hova jut el.
Az első könyvet egyes szám első személyben az ő szemszögéből olvassuk, ezért a Sue látókörén kívül eső dolgokra nincs rálátásunk. Egészen a második könyvig, amelyet a másik női főszereplő, Maud szájából hallhatunk. Ez merőben megváltoztatja az olvasó tudáshorizontját, új oldalról ismerjük meg az eddig látottakat. A harmadik könyvben, a végkifejletben, amikor már senki sem az, aminek látszik, és kellően összezavarodtak mind az olvasók, mind a szereplők, végül eljutunk a megértés pontjáig – újra Sue szemszögéből.
Susan, a tolvajtanyán Mrs. Sucksby által nevelt lány egy másik árva, Maud szobalánya lesz a fortélyos Gentlemannek köszönhetően, akinek célja az, hogy megszerezze a kisasszony vagyonát egy házassággal. A csel egyszerű: Sue-nak úgy tűnik, könnyen megy a fiatal lány igába hajtása, mindaddig,
amíg lassan ugyanolyan erős lesz az iránta érzett kötelék, mint a pénz utáni sóvárgása.
Viktória angol királynőről úgy tartják, a férfiak közötti homoszexualitás létezését elfogadta, de a nők közti szerelem lehetőségét elvetette. Sarah Waters erre az elképzelésre igyekszik rácáfolni. Bár a regényben komoly szerepet játszik a korban dívó pornográfia, a két nő közötti érzelmi és testi viszony messze nem elcsépelt, hanem vívódásokkal és kétségekkel teli szenvedély. Waters karakterrajzai és érzelmi színfestése csodálatos kaleidoszkópot alkot, amelyben minden oldallal újabb árnyalatokra lelünk, a történet folyásával elmélyülünk a szereplők lelkében és nyomon követhetjük a fejlődésüket. Sue és Maud mesélési stílusa naplószerűen őszinte és részletes, mintha az olvasónak megvallanák életük nehézségeit és a gaztetteiket.
Azokat az olvasókat inteném óvatosságra, akik már látták, vagy megnézni tervezték Park Chan-wook koreai rendező 2016-os népszerű adaptációját, mivel a regény nagyon távol áll attól, amit a film alapján várhatnánk. Sokban hű az eredeti történethez, azonban vizuális élményekre egyszerűsíti le a regény mélységeit, így nemcsak a narratíva lesz rövidebb és egyszerűbb, de a történet kimenetele is teljesen máshova jut el, mint a regényben. A 2005-ös BBC adaptáció egy kétrészes tévéfilmben jeleníti meg Waters történetét, amely az írónő szerint „félelmetesen hű” a regényhez. Egy nagysikerű színpadi adaptációt is megjelent Amerikában, amely 2015-ben debütált az oregoni Shakespeare Festivalon. Úgy tűnik tehát, A szobalány egy olyan történet, amely sokak fantáziáját megragadja dickensi világával és tabutémáival.
Gabo Kiadó, 2016-2017.
Fordította: Tóth Gizella