Fókuszban Papírfény

Sarkcsillag – A Gyűrűk Ura

a_gyuruk_ura_konyvA Gyűrűk Ura az irodalom egyik pólusán ragyog, mi pedig egyre távolodunk tőle. Süllyedünk a hétköznapok és a deheroizáció és a relativitás felé. Ez nem baj: nagyszerű művek származnak abból is. De azért néha jólesik feltekinteni A Gyűrűk Ura felé.

A sokszáz könyv között, amit olvashattam, fiatal korom legnagyobb élménye A Gyűrűk Ura; ugyanúgy maradt meg bennem az, amikor először olvastam, mint a régi karácsonyok: háborítatlan béke. Azóta alig volt a kezemben. Sosem éreztem, hogy megfelelő lenne a pillanat. Habár közhely, de az ember egyre jobban belenő a maga hétköznapjaiba, és ha nincs szerencséje, egyre kevésbé képes átélni ugyanazt a csodát.

Pedig a könyv csoda, egyedülálló mű, nem is csak egy ok miatt.

A Gyűrűk Ura hatalmas méretű történet: Tolkien egyszerre volt képes hihetetlenül apró részletekkel telezsúfolt és dimenzióiban grandiózus világot teremteni. A „legenda” mérete folyamatosan nő, ahogy az olvasó egyre többet ismer meg a háttérdinamikából: egy hobbit kalandja fajok szövetségét mozgató háborúvá bővül, az a gonosz földi inkarnációjának megdöntésévé, az tovább egy világkorszak lezárásává, és amikor biztos lehetsz benne, hogy ennél nincs feljebb, akkor rájössz, hogy amit olvastál, az a nem emberi fajok letűnésének és az ember világuralmának kezdete a tolkieni mitológiában – s mindez a cselekmény szintjén végig megmarad néhány főhős esendő kalandjának. (A skálát A szilmarilok bővíti még tovább teljes mitológiává.)

A példátlan méretű eposz szövegszinten egyben szépirodalmi teljesítmény is – ámbár óvatosan le kell szögezni, hogy az angol prózáról nem sok jót mondtak kezdetben, magyarra viszont nagyszerű fordítók ültették át, tehát lehet, hogy a mi könyvünk jobb, mint az eredeti. Hanem az biztos, hogy a stílusa egyedi és konzisztens; más fantasy-írók nem tudták ebben megközelíteni. Tolkien meleg humora, jóindulata szereplői iránt, szigorú logikájú világépítése minden egyes oldalon örömtelivé teszi az olvasást.

Mindez valamelyes magyarázatot jelent A Gyűrűk Ura mindent elsöprő hatására. Műfajteremtő, számolatlan (száz-)milliók olvasták, rengeteg írót befolyásolt, filmváltozata is a legjobb filmek között van számon tartva, a rajongói pedig valóságos minitársadalmat alkotnak a maguk egyesületeivel, eseményeivel, elemzéseivel, tudományos folyóirataival. Valamelyes magyarázatot, de nem eleget.

John Howe: Gandalf megérkezik Hobbitfalvára (http://www.john-howe.com)

Tolkien eposza megjelenése óta kapott hideget-meleget egyaránt. A kritika eleinte nem értette, aztán meg hallatlan népszerűségével nem tudott mit kezdeni – és azzal sem, hogy a könyv tagadni merészeli a kortárs irodalom trendjeit, és dacosan (vagy archaikusan, ahogy tetszik) egyszerű marad: az antitézis uralja, nyílt archetípusokból áll a szereplőgárda, újat nem mond, csak a hatalom-kísértés, sors-akarat, élet-halál, kihívás-bátorság ezerszer átmesélt témáit feszegeti. „Fekete-fehér”, mondták.

A Gyűrűk Ura, lényege szerint, a Jó és a Rossz háborújáról szól, és e tekintetben valóban fekete-fehér: a Sötét Úr maga a gonoszság, semmi árnyalat nincs benne, a jók ügyének jósága pedig ugyanúgy megkérdőjelezetlen. Jobban megnézve azonban csak a fekete marad fekete – és az olyan fekete, amilyet más történetben azóta se bírtak festeni –, de a fehér már árnyalódik.

Egyetlen ember, tünde, törp vagy hobbit (vagy más) szereplő sem tökéletes; sem a viselkedésük, sem az indítékaik nem makulátlanok; még a nagy gonddal legtisztábbnak leírt Galadriel úrnőt is megkísérti a Gyűrű. Gandalf makacs és hirtelen haragú, és személyes elszámolnivalók is hajtják. Aragorn tétovázik. Frodó el is bukik: végül képtelen legyőzni az önzést és bírvágyat, amit a Gyűrű kelt benne. A könyv egyik legnagyobb irodalmi értéke a karakterek ábrázolása; Tolkien jó sok látszólag felesleges mondatot ad a szereplői szájába, amik csak arra szolgálnak, hogy jobban megvilágítsák őket. (Jellemábrázolásban a könyv jócskán a film felett áll.)

Hogyan válik a sok kis tökéletlen szereplő egyetlen Jóvá? Sokak szerint a könyv csúcspontja az a szinte jelentéktelen bekezdés (amilyenből a komótosan fogalmazó Tolkien sokat beillesztett, gyakran a puszta leírás vagy a prózai szépség kedvéért), amikor Frodó közeledve Mordorhoz, legnagyobb megpróbáltatásai között egy éjszaka felnéz az égre, és ráébred, hogy az ott ragyogó csillagok fölötte állnak minden földi gonosznak, akár győz a küldetés, akár elbukik. A Gyűrűk Ura világában jelen van a tökéletes fény, csak messze, kívül a földi harcokon. A könyv szépsége így válik erővé: akik harcolnak benne, nem önmagukért teszik, hanem egy felsőbb érték nevében.

Gondoljunk bele Tolkien szilárd moralitású univerzumának erejébe: maga az idealizált világ azok számára, akik hisznek az erkölcsi abszolútban, és maga a múlt, egy eltűnt felfogás azok számára, akik nem. Mindenkinek érthető üzenetet mutat, csak egyeseknek allegória, másoknak mese.

John Howe: A Holtak útja (http://www.john-howe.com)

És talán egyre jobban süllyed a meseség felé. A XX-XXI. század populáris irodalma (és filmművészete, egyébként) eddig jórészt arról szólt, hogy a hősök közelítenek a talajhoz: a deheroizácó folyamatában a morális választások bizonytalanná válnak, a jó/rossz abszolút kategóriái eltűnnek, de legalábbis megfakulnak, a gonosz átélhető lélektani hátteret kap, a hős pedig egyre kevésbé támaszkodik rajta kívül álló vezérlő erőkre. Ennek a sötétedésnek léteznek csodálatos eredményei: a realizmus kiváló művészeti teljesítményeket szül. Azonban egy olyan világból, amelyikben a relativitás és a földközeliség a norma, A Gyűrűk Ura fényesen emelkedik ki. Irodalmi erényei és roppant mérete lehetővé teszik, hogy az abszolút moralitás leglátványosabb példájává váljék, és ezért sarkcsillagot jelent az irodalom számára; ez itt Észak, ez itt a legteljesebben archaikus, legfeketefehérebb mű: egy pólus. A másik pólus még nem létezik, de egyszer elérünk oda is (gondolom, ott olvad majd össze a protagonista és az antagonista, és tűnik el a küzdelmek értelme). És akkor majd a fantázia minden emberi teljesítményét mérni lehet egy skálán.

Én valóban úgy emlékszem az első olvasásra, mint a régi karácsonyokra, és valóban ugyanúgy távolodom – süllyedek – lefelé attól a tökéletességtől. De mint sarkcsillagnak, talán a fénye is elég, akár Frodó számára az úton Mordor felé. Állítólag a Biblia mellett A Gyűrűk Ura az egyik mű a világon a legnagyobb példányszámban létező könyvek dobogóján. Ha ez így van, jól van.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek. A Tárca rovatot vezeti. havasmezoi@filmtekercs.hu

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..