Saul Austrelitz hamisítatlan rajongóként írta meg A Jóbarátok-generáció című kötetét: nem is rejti véka alá, hogy nem csupán az újságírói kíváncsiság hajtotta a Jóbarátok háttérsztorijának bemutatása felé. A kötet célja határozottan tényfeltáró, erre utal is az alcím: Mi zajlott a színfalak mögött? Segítségével feleleveníthetjük a legviccesebb jeleneteket, beleshetünk a sorozat készítésének fortélyaiba, és persze az utóéletéről is olvashatunk.
Austerlitz megpróbál válaszokat találni arra a kérdésre, hogy a Jóbarátok mitől annyira népszerű manapság is, ráadásul olyan fiatalok körében is, akik a sorozat indulásakor, 1994-ben még csak a szüleik szépreményű gondolataik voltak. Ehhez sajátos nézőpontot választott: nem a sorozat által világsztárrá avanzsált színészeket hívta segítségül, hanem az írók szemszögéből mutatja meg, honnan indult, és végül mivé fejlődött a munkacímén még Friends Like Us. Aki 10 évadon keresztül követte a hat barát sorsát, valószínűleg álmából felébresztve is fel tudja mondani Marta Kauffman, Kevin Bright és David Crane nevét. Kauffman és Crane fejéből pattant ki az elsőre egyébként kissé unalmasnak és együgyűnek ható sztori.
Elvégre mi érdekes van abban, ahogy hat húszas éveiben járó fiatal éli a totálisan átlagos életét New Yorkban?
Éppen ezt gondolták a Warner Bros. és az NBC döntnökei is, amikor a szokásos sorozatévad előtti „vásárra” megérkeztek az írók Rachel, Ross, Monica, Chandler, Joey és Phoebe történetével. De végül Kevin Bright segítségével átvitték az ötletet, és elkészülhetett a pilotepizód. Austerlitz izgalmasan írja le ezeknek a hónapoknak a kalandjait, a szereplőválogatás nehézségeit, és persze szót ejt az amúgy már mindenki által ismert történésekről is (például hogy a Barryt alakító Mitchell Whitfield eredetileg Ross szerepére pályázott, vagy hogy Courteney Coxnak Rachel szerepét szánták). Elmeséli, hogyan forgott le a legendássá vált főcím a szökőkútban, és mennyit kellett küzdeni érte, de megismerhetjük a főcímdal történetét is.
Az író apró adalékokat mesél a nagy egészbe ágyazva, éppen úgy, ahogyan a sorozat is felépült a 10 év alatt. Általában az írói munka felől közelíti meg a folyamatot, és onnan tér át fokozatosan a forgatás egyéb területeire. Emellett behatóan foglalkozik a sorozat közízlésre és kultúrára tett hatásával és a szituációs komédia műfaját megreformáló húzásaival (egy nagy sztori építése sok kis különálló történés helyett, illetve az írógárda közös munkája). Közben felmondja a történet alakulásának mikéntjét és értelmét hosszasan idézve a részekből és a párbeszédekből. Ez némiképp megakasztja a kötet lendületét, és némileg felesleges is: aki látta ezerszer a Jóbarátokat, az enélkül a hosszas taglalás nélkül is fejből felidézi az összes párbeszédet; aki pedig nem ismeri, nem ebből a leírásból fogja bepótolni. Az idézetek akkor hasznosak, amikor a szereplőket jellemzi vele, például Chandler humorát hozza közelebb az olvasóhoz, vagy Ross Rachelhez fűződő érzelmeit nyomatékosítja.
Az viszont érdekes, hogy A Jóbarátok-generáció mennyire nem tud pártatlan maradni:
Rosst kifejezetten negatív figurának festi le, aki mindig uralkodni akar az imádott Rachel felett, tehát valószínűleg nem Ross volt Austerlitz kedvenc karaktere. Pedig a sorozat íróinak célja nyilvánvalóan az volt, hogy életszerű, de azért szerethető emberek életét mutassa meg, máskülönben nem lehetett volna ennyire sikeres 10 éven keresztül és még most is.
Továbbá kitekintést kapunk a #metoo mozgalom felé is, leírja ugyanis az egyik asszisztens, Amaani Lyle meghurcoltatásait, aki beperelte a produkciós céget az elviselhetetlen munkakörülmények miatt. Az írói ötleteléskor ugyanis csak úgy röpködtek a szexista poénok és szabados mozzanatok, ráadásul a lányt mindenféle hivatkozási alap nélkül bocsátották el az állásából. Végül a céget felmentették arra hivatkozva, hogy a kreativitásnak nem szabad gátat szabni, így relativizálva annak sérelmeit, aki megbántva érzi magát. De közvetve ennek a pernek is szerepe volt a Hollywoodban fennálló korántsem szűzies állapotok feltárásában és a kirobbanó botrányban.
Ahogy haladunk előre a könyvben, egyre több érzelem sűrűsödik össze,
az utolsó évaddal és a sorozat utóéletével foglalkozó fejezetek tulajdonképpen egy végtelenített óda a Jóbarátokhoz. Úgy vész el a humor belőle, mint magából a sorozatból, és valahol az érdektelenség és a giccs határán egyensúlyoz. Mintha maga az író sem tudta volna, hogyan kellene lezárni a tévétörténelem egyik leghatásosabb sorozatát megörökítő könyvet, így addig nyújtotta a búcsúzkodást, ameddig már az olvasó is azt érzi, ideje volna befejezni.
Ezt leszámítva tényleg rengeteg érdekességgel szolgál A Jóbarátok-generáció a Jóbarátokról; üdítő írói szemszögből vizsgálni a folyamatot, nem sokadszorra is átismételni a sztárok életét. Egyrészt valóban hiánypótló alkotás, mert aki imádja ezt a sorozatot, lelkesen éli át írott formában is ezt a 10 évet. Másrészt tényleg a legelvakultabb rajongóknak készült, hiszen ők fogják értékelni a legapróbb sztorit is erről a hat jóbarátról.
Saul Austerlitz: A Jóbarátok-generáció
21. Század Kiadó, 2020
Fordította: Magyari Andrea
