Papírfény

„Karim jelenléte mintha egy másik világba repítette volna Viktóriát” – Shrabani Basu: Viktória királynő és Abdul

Viktória királynő igazán reneszánszát éli napjainkban, ezt bizonyítja a Viktória címmel az életéről szóló TV-sorozat, Shrabani Basu Viktória királynő és Abdul című életrajzi regénye, mely a királynő egy kitüntetett életszakaszát mutatja be – valamint az ebből készült film, a Viktória és Abdul.

Viktória királynőre méltán irányul ekkora figyelem halála után száz évvel is, hiszen azon túl, hogy 60 évig ült Anglia trónján, nem akárki volt ő. Talán épp azért ilyen figyelemreméltó a személyisége, mert a konzervatív brit udvaron átlépve, korát messze megelőzően volt erőteljes és öntudatos egyéniség, az a nőtípus, aki igazából csak a 21. századra vívta ki magának a függetlenségét.

Egy különös barátság történetét elbeszélve Shrabani Basu életrajzi regénye a királynő életének utolsó évtizedét tárja az olvasó elé, az 1887-es arany jubileum és az 1897-es gyémánt jubileum közötti időszakot. Az életrajzi regény azon túl, hogy hűen követi a brit királyi udvar körül zajló történelmi eseményeket, olvasói elé tárja Viktória királynő Királyi Levéltárban őrzött, és (távoli rokonai segítségével) Abdul Karim Karacsiban fellelt naplójának bejegyzéseit. E különös kapcsolat szereplőinek személyes feljegyzésein túl Srabani Basu felhasználta még a róluk mindez idáig fellelhető angol és indiai levéltári iratokat, egymás között váltott távirataikat és levelezésüket, a róluk szóló újsághíreket és fotókat, az őket ábrázoló plakátokat. Az író ezt a gazdag forrásanyagot ötvözte saját képzelőerejével egy összefüggő, hitelesnek tűnő eseménytörténetté.

Viktória királynőnek hosszú élete során élete három férfival volt mélyebb kapcsolata. Elsőként szeretett férjével, Alberttel, akit oly korán elveszített, s kinek halálát követően élete végéig feketében járt. Ezt követően John Brownnal, a skót lovászával, akivel a férfi haláláig tartott fenn szoros barátságot – s élete utolsó éveiben Abdul Karimmal. „Oly nagyon kedvelem őt. Jó, gyengéd és megértő… igazi megnyugvás számomra” – írta róla a naplójába, 1888-ban.

Abdul Karimot a királynő aranyjubileumára, „ajándékként” küldték Indiából 1887-ben. A skarlátvörös tunikát és fehér turbánt viselő, 24 éves délceg fiatalember találkozásuk első percétől felkeltette Viktória érdeklődését. Abdul eleinte felszolgált a királyi asztalnál, ám villámgyorsan emelkedett a ranglétrám. Hamarosan Viktória királynő bizalmasává, majd személyi titkárává, végül hivatalosan is kinevezett munsijává, azaz tanítójává vált. Abdul naponta nyelvleckéket adott urdul nyelvből, amit India császárnőjének Hindusztáni Naplói igazolnak.

A Viktória királynő és Abdul című könyv akár két ember különös fejlődéstörténeteként is felfogható. Mivel – egy naplóbeírása szerint – mindenkit elveszített már, akit addig szeretett, Viktóriának hiányzott valaki, akivel őszintén megoszthatja az érzéseit. A könyvben előrehaladván az idős királynő érzelmi magára találásának lehetünk tanúi egy fiatal, életerőtől duzzadó, komoly intellektuális érdeklődéssel bíró fiatalember társaságában. Naplóbejegyzései azt igazolják, hogy az újdonsült barátság vitalitást pumpált Viktória udvar etikettbe punnyadt életébe. Ifjú tanítója hatására a királynő megismerkedett egy számára idegen ország kultúrájával, melynek császárnője volt ugyan, de amit hajlott kora miatt már soha nem láthatott. Ám ezen lelki-intellektuális átalakulások mellett a szerző kiválóan rávilágít arra a Viktóriában keletkezett identitászavarra is, hogy

Karimnak írt leveleit hol „az ön bizalmas barátja”-ként, hol pedig „szerető édesanyja”-ként írja alá.

A szolgából a brit birodalom királynőjének kizárólagos bizalmasává avanzsálódott Abdul Karim esetében még inkább fejlődéstörténetről beszélhetünk, hiszen ő sokkal inkább egy új világban találta magát, új szerepkörrel. Naplórészleteiből, levelekből és az udvari intrikákat is lejegyző dokumentumokból jól nyomon követhető a szédítő karriert befutó fiatalember lassú öntudatra ébredése, majd gyors elpofátlanodása. A jóléttől mind terebélyesebbé váló Karim önelégültté és követelődzővé vált, királyi díszhelyeken puccoskodott, s az évek során látványosan élvezte a vagyonát. Ám mindezért cserébe megadta, amit a királynő elvárt tőle: hű barátja, precíz titkára, lelkiismeretes tanítója, beszélgetőtársa, s nem utolsósorban lelki támasza volt.

Viktória süketnek és vaknak bizonyult a királyi udvar Karimot érintő intrikáira,

s a könyv külön fejezetet szán annak a folyamatnak a bemutatására, melynek során az indiai férfi mind érdekesebbé válik a korabeli média számára. Az udvar iránta érzett közutálata ellenére egyre hosszabb újságcikkek foglalkoztak a királynő indiai munsijával – s némely cikk egyenesen az egekig magasztalta.

Abdul Karim nyolc évvel élte túl Viktóriát. Évtizedekkel később fellelt naplójából kiderül: bár a királynő egész környezete fenekedett ellene, egy rossz szót sem írt az udvarról. Akárhogy is vesszük, naplója azt igazolja, hogy a királynő munsija igazi úriember volt.

A 15 fejezetre tagolt dokumentumregény pro és kontra mutatja be a két egymástól olyannyira különböző, ám mégis összetartozó ember történetét. Emellett a könyv – mintegy „háttértörténetként” – izgalmas betekintést nyújt a 19. századi brit birodalom életébe, de Karim földvásárlása révén az indiai közigazgatás működésébe is. S bár akadnak kevésbé izgalmas részei is, összhatását tekintve a Viktória királynő és Abdul érdekes olvasmány mind a történelem, mind pedig az emberi szív kifürkészhetetlen titkai iránt érdeklődők számára.

 

Shrabani Basu: Viktória királynő és Abdul – A királynő legközelebbi barátjának igaz története

Atheneum, 2017
Fordította: Babits Péter

Argejó Éva

Argejó Éva szociológiát és filozófiát tanult az ELTE-n, a Magyar Televízió kulturális műsorának (Múzsa) szerkesztője volt, jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. Specializációja a társadalmi dráma, a sci-fi, a fantasy és a thriller.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com