Fókuszban Papírfény

Lehet-e száraz a görög mitológia? – Stephen Fry: Mítosz

Hiába hangzik elméletben végtelenül izgalmas és szórakoztató írásnak az angol humorista, Stephen Fry görög mitológiát újramesélő könyve, a Mítosz inkább egy nevekkel teletömött tanulmány-féleség, mintsem egy forradalmian friss olvasata Zeusznak és társainak.

Azt hiszem, nem én vagyok az egyedüli, aki úgy állt neki Stephen Fry eredetileg 2017-ben megjelent könyvének, hogy akkor most jön a jól ismert pikírt, helyenként morbid és szatirikus angol humor, és ledönti az Olümposzt és annak lakóit. És bár egyértelműen modern nyelvezettel, laza stílussal és elvétve fel-felbukkanó poénokkal operál a Mítosz, a könyv egyszerűen nem vicces annyira, mint amire olvasói fejjel számítottam. Hiszen hiába üt át Fry rajongása és mély tudása a görög mitológiáról, mégiscsak az angol humor egyik legkiemelkedőbb alakjától származik a könyv. Így pedig nem érzem meggondolatlan vagy naiv már-már elvárásnak, hogy igen is nevessek, kacagjak és általában mosollyal az arcomon rágjam magam végig a közel 400 oldalas alkotáson.

És noha Fry bevezetőjében már leszögezi, hogy gyakorlatilag csak újra el tervezi mondani a jól ismert történeteket, kalandokat, ármánykodást és bemutatni az irodalom- és vallástörténet egyik legszerteágazóbb családfáját, az eredmény kis túlzással sajnos tényleg ennyi. Arról nem is beszélve, hogy a sokszor száraz és eszméletlenül zsúfolt névjegyzékbe hajló könyv legelején külön biztosítja az olvasót arról, hogy teljesen felesleges mindenféle előismeret vagy mély történelmi tudás. Ehhez képest azonban rendszeresen tölt el teljes lapokat nevek és családi viszonyok felsorolásával, amelyekben még

akkor is könnyű elveszni, ha az ember egyébként nagyjából képben van a görög mitológiával.

A befogadást tovább hátráltatják a Mítosz formai elemei. Az természetesen nem róható Fry számlájára, hogy az alapanyag végtelenül gazdag és olyan mennyiségű hosszabb-rövidebb történettel bővelkedik, amelyet egyszerűen lehetetlen papírra vetni. A teljesség igénye nélküliség tehát alapvetően adott, ezt azonban nyugodtan kihasználhatta volna a könyv még jobban. Sokszor másfél-két oldalas rövid leírásokba tömörülnek olyan híresebb sztorik, mint Gordiusz és a csomója vagy Pandóra és a szelencéje. Gyakorlatilag átszaladunk a görög mitológia egy istenes szeletén, de a tempó és az ezt eredményező információ tömeg miatt nem olyan egyszerű felfogni a történéseket, élvezni vagy megemészteni pedig még kevésbé. Már csak a tartalomjegyzék is árulkodó: Fry a 400 oldalt közel 200 alfejezetre bontja, mindben új cselekménnyel, sokszor új szereplőkkel.

A másik, bizonyos értelemben elidegenítő formai elem a tömény lábjegyzék: tényleg akadémiai tanulmány-érzetünk támadhat, a viccek egy nagy szelete pedig a lábjegyzetekben van elrejtve. Ha ehhez adjuk, hogy ezek egyébként szinte kizárólag plusz információt tartalmaznak, csak egy még nehezebb olvasmányt kapunk.

Kronosz kasztrálja apját, Uranoszt (Giorgio Vasari képe)

Mindezzel együtt hangsúlyoznám, hogy számomra azért volt kiábrándító ezen elemekkel (humor hiánya, zsúfolt történetmesélés, rohanó ütem) találkozni, mert egyáltalán nem egy ilyen alkotásra számítottam. Ha valaki azonban a megfelelő hozzáállással vág bele Stephen Fry könyvébe, az egy végtelenül alapos, nagy tudású és izgalmas újramesélését kapja a görög mitológia egyes szeleteinek. És egyébként is, az intrikákkal, ármánykodással, szerelemmel, irigységgel és ironikus hangvételekkel teleszőtt történetek természetesen minden tálalásban varázslatosak és megragadják az ember fantáziáját. Az Olümposz karaktereiről és életükről nem lehet nem szórakoztató könyvet írni, maximum olyat, amihez

először helyre kell tenni az előzetes elvárásokat.

Hiszen egyértelmű, hogy Fry ismeri és rajong Zeuszért és a többiekért, ráadásul ha az ember nem a humort keresi a könyvben, kellemes meglepetés lesz, amikor helyenként mégis megtalálja. A gazdag és szerteágazó mű kétszer is azzal frissíti fel az olvasói élményt, hogy illusztrációként megmutat néhány képzőművészeti alkotást. A Mítoszt egyébként 2018-ban az Hősök című újabb kötet követte, illetve egy különleges projekt keretein belül Fry egyszemélyes színházi darabként is járja a világot műveivel.

Aki tehát érdeklődik a görög mitológia iránt, kevesli az iskolában oktatott anyagot, elmélyedne a teremtés történetében és szívesen megmártózna egy gigászi név- és történetjegyzékben, annak mindenképpen ajánlom a könyvet. Aki azonban az angol humorért fordult a Mítosz fele, magas elvárásokkal, az újdonság lehengerlő erejét remélve, annak azért csalódás lesz Fry alkotása.

 

Stephen Fry: Mítosz – Görög mitológia angol humorral 

Kossuth Kiadó, 2019
Fordította: Kisantal Tamás

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..