A kívülálló első fele briliáns, a második meglepően gyenge: mintha Stephen King félúton ráhagyta volna az írást egy epigonra.
A közepéig lenyűgöző A kívülálló. Nem lehet letenni. Krimi, ami egy hihetetlen rejtély körül bonyolódik: egy férfi minden látszat szerint egyszerre volt két helyen (egy gyilkosság helyszínén és egy teljesen másik városban); mindkét „létére” szavahihető tanúk vannak, ujjlenyomatok, DNS-bizonyíték… King sorra adagolja a fordulatokat, a moziba illő letartóztatástól a nyomozás kételyeiig. És az emberi oldalt, szintúgy: a családok fájdalma, dühe, hitetlensége szívbe markoló.
Soha jobb krimit! A szembenálló oldalak egyformán megírt, átérezhető szereplői közül vajon kinek van igaza? Az elszánt nyomozónak? A férje becsületét védő feleségnek? Az eredményeket követelő ügyésznek? A nagyképű, okos védőügyvédnek? Bármelyik oldal nézőpontját is olvasom épp, elhiszem és neki drukkolok. És bízom Kingben; egy ilyen mester biztosan szenzációs megoldással szolgál majd!
Mire föl a könyv közepén bedobja King
az elképzelhető legfapadosabb megoldást.
Annál, amit művel, még a „minden álom volt csupán” is progresszívebb irodalmi csavar lenne.
Ha valaki paródiát gyártana a nyolcvanas évekbeli Stephen King történetszövési eszközeiről – úgy paródiát, hogy direkt gyengén írja meg –, A kívülálló második fele lenne az. Random Szörnyike pár ráaggatott természetfeletti képességgel (amik a végjátékban semmi meglepetést nem okoznak). Félelmeivel és belső démonaival megzsarolt, gyenge emberi rabszolgája. Lassan összeálló, nagyon eltérő személyiségeket tömörítő Kis Csapat, ami végül modern kori hitetlensége ellenére szembeszáll a legendákba burkolózó ősi rémmel. Kötelező áldozatok. Záró küzdelem egy setét helyen, aminek Múltja van. Az elején oly izgalmas karakterek megmerevednek, a cselekmény egyszerre válik részleteiben randommá és fő vonalaiban teljesen kiszámíthatóvá…
Mi a csuda, King?
Nem is akarok találgatni, miért adott ki a kezéből ez a nagyszerű író egy ilyen furán elrontott könyvet. Elég annyi, hogy megtette; A kívülállót most pedig el is lehet felejteni: egy ilyen gazdag életműbe beleférnek a hibák is. Az vesse rá az első követ, aki nem fél, hogy Randall Flagg rúgja neki vissza.
A könyv egyébként a Mr. Mercedesszel megkezdett univerzumba illeszkedik (a Mercedes-trilógia után tehát a negyedik könyv, amelyben visszatérő szereplők kapnak helyet). Azonban sokkal inkább elemelkedik a természetfölötti felé; miközben a Mr. Mercedes még normál krimi volt, A kívülállónak már csak első fele az. És hiányzik is a könyvből sok erény, ami a Mr. Mercedest érdekessé tette: a gonosz természete fölötti elmélkedés, a hétköznapok súlya, a játék detektív és gyilkos között, a jellemfejlődés.
A kívülálló egy másik világbeli, ponyvaszintre süllyedt Stephen King könyve – egy olyan Kingé, akiben 2010 táján nem támadt fel az érett író. Szerencsések vagyunk, hogy nem ebben a világban élünk.
Mármint, ne feledd, A kívülálló második fele. Minden rosszat csak arról mondtam. Az első fele… az bizony emlékezetes.
Stephen King: A kívülálló
Európa Kiadó, 2019
Fordította: Dranka Anita
