Lélegzetelállítóan komplex, ambiciózus regényfolyam: Stephen King hatalmas fantasy-univerzuma, A Setét Torony a 4-8. kötetre érett be.
Egy harcos, egy varázsló, időugrások és mesterséges intelligenciák: Stephen King magánvilága A Setét Torony regénysorozatban ötvözte a fantasyt a sci-fi, a horror és a western elemeivel és vadonatúj irányt mutatott a műfajban.
Nyolc kötetnyi új világ
Az első három kötetről itt írtunk. Az első, A harcos még elüt a többi kötet hangvételétől; szikár könyv, kíméletlen az olvasóval és ötletparádéja ellenére sem közelíti meg a később kibontakozó univerzum gazdagságát (fiatalon is írta King, bár utóbb átdolgozta). A második, A hármak elhívatása könnyebb és sodróbb, egy már profi író alkotása és az egyik legszórakoztatóbb időugrásos történet valaha.
Mégis, A Setét Torony világát a harmadik kötet, a Puszta földek bontakoztatja ki igazán: mitológiaépítő mű. Ahogy kivirágzik egy végtelenül különös, sehol sem létező világ, mely a jövőn át köti össze a mi Földünket valami mással és nagyobbal, az ember kénytelen fejet hajtani King eleganciája előtt.
Eztán az (e pillanatig) nyolc kötetes univerzum végig szakadatlanul bővül. A fantasytól szokatlanul földhözragadt bonyodalmak és harc mellett – no és a legszebb kingi morális problémák mellett – lassan felsejlik benne a teljes életművet magába ölelő multiverzum komplexitása, és eláll tőle a lélegzet.
4-8 = végtelen
A negyedik kötet, a Varázsló és üveg megszakítja Roland és kompániája útját. A regény nagy része tábortűz melletti visszaemlékezés Roland első nagy kalandjára és szerelmére; az ifjú harcos megpróbáltatásaira, amikor 14 évesen először került szembe a világ könyörtelenségével (no és Susan Delgado személyében szépségével is). A történet akár YA irodalomnak is elmenne, ha King nem ragaszkodna a brutális záráshoz; akárhogy is: kamaszok számára talán a sorozat e része a leghozzáférhetőbb.
Az ötödik részben (Callai farkasok) Roland és társai hét mesterlövész módra egy falucska védelmét vállalják el, miközben belebonyolódnak Földünk, a Kulcsvilág bajaiba is. Innentől egyre nehezebb elkülöníteni a köteteket. King írása és univerzuma beérett, hangneme állandósul. Míg a korábbi könyvek eseményei egyértelműen visszaidézhetőek – több év után is világos, hogy mikor találkozott először Roland és Eddie, vagy hol szálltak fel Blaine, a Mono fedélzetére –, addig az 5-6-7. kötet összeolvad.
És jócskán kitágítják A Setét Torony univerzumot. A 6-7. kötetre (Susannah dala / A Setét Torony) Rolandék világok között utaznak, céget alapítanak a Földön, találkoznak magával Stephen Kinggel és leszámolásaik az ellenséggel egyre nagyobb skálán zajlanak.
A harcos maga is fejlődik – sokat, nagyon sokat. „Egyszerre nemesember és vándor, udvarias és könyörtelen,
afféle megfeketedett Aragorn
egy olyan világban, ahol a gonosz már rég átvette az uralmat” – írtuk az első kötet, A harcos kapcsán, de az utolsóra Roland Deschain szíve megpuhul. Egész utazásának kulcsa, hogy rájöjjön, nem egyedül kell végigjárnia az utat és hogy a harcosnak a világért érzett komor-magányos felelőssége mellett van helye a társakért érzett szeretetnek is – de azért a harcos egyedül érezik meg a Setét Toronyhoz.
Ahol King a fantasyk legirgalmatlanabb befejezését írta meg. Komolyan: még könyörög is az olvasónak, hogy tegye csak le a könyvet, ha meg akarja őrizni illúzióit. (E lezárásról most ne többet; mindenesetre ez tette lehetővé, hogy a most megjelent film „folytatás” legyen „adaptáció” helyett.)
Az eddig utolsóként megjelent, nyolcadik kötet (Átfúj a szél a kulcslyukon) lényegében a Varázsló és üveghez hasonló visszaemlékezés, és bár A Setét Torony sorozat útjába illeszkedik (a negyedik és ötödik kötet között kap időt), egyúttal ki is lóg a sorozatból.
Intertext fantasy
A Kingnél megszokott popkulturális utalások persze A Setét Toronyban is tenyésznek. És rengeteg az összefonódás korábbi regényeivel: Callahan atya például a Borzalmak városából (Salem’s Lot) érkezett, de mellett jópár más karakter feltűnik. A varázsló, „a feketébe öltözött ember” valójában Randall Flagg, King már sokszor (elsőként a Végítéletben) megírt főgonosza.
De a regénysorozat működésére nézve fontosabb, ahogy King a megidézett műfajokkal bánik. „Ez egy jól kimunkált világ. Az író alapul vette, hogy az olvasó jól ismeri a felhasznált zsánereket – a posztapokaliptikus sci-fit, a westernt és a mágikus horrort, minimum –, és erre építkezett. Meg-meghív azonnal felismerhető elemeket a szövegbe” – írtuk korábban.
A 4-8. kötet is erre a módszerre épít. Western-stílusú kisvárosok, banditákkal és basáskodó kiskirályokkal – hogyan lehet úrrá lenni rajtuk? Vámpírok – vajon rájönnek-e főhőseink azokra a kulcsfontosságú tulajdonságaikra, amiket mi a popkultúrából ismerünk? Gonosz óriáscégek; vajon hogyan lehet ellenállni nekik? A callai felállás, a hét szamuráj/mesterlövész mintájára; hogyan lehet harcra tüzelni a falucskát?
És King saját autóbalesete: megmenti-e őt valaki? Stephen King magánéletében és írói pályában egyaránt nagy jelentősége volt a balesetnek és másutt is írt róla; az őt valamelyest ismerő olvasó itt már elhagyja a fantázia-műfajok tapasztalatait és egyenesen a valódi világból hívja meg tudását. („Stephen King” mint karakter a saját regényében egészen szédítő írói fogás: számos rétegben felfogható, ő írja a világot még a regényen belül is.)
Minden ilyen megidézett helyzet – zsáner vagy valóság – elvárásokat teremt az olvasóban. King pedig kihasználja az elvárásokat: úgy írja meg az egyes szituációk feloldását, hogy az kifelé mutasson a megidézett zsánerből, hogy Roland és társai még eredetibb, realistább és erősebb karakternek tűnjenek fel az olvasó szemében.
Az életmű gerince
A Setét Torony a világirodalom egyik legjelentősebb fantasy alkotása, Stephen King harminc éves írói fejlődésének terméke, és számtalan témájának gyűjteménye egy markánsan egyedi rajzú világban. Méltó rá, hogy King hatalmas életművének gerincenként tekintsünk rá.
Nem csak azért, mert annyi más könyve szereplőit is felvonultatja, és mert King szokásos témái közül is jónéhányat feldolgoz. Hanem például azért is, mert King maga, A Setét Torony szereplőjeként, ennek a sorozatnak a megírását jelöli meg életcélként (Roland a könyvben módfelett elégedetlen az alkoholista, gyenge akaratú Kinggel, és nehezen győzi meg kötelességéről).
És például azért is, mert A Setét Torony is
beillik King fehér/fekete, jó/rossz, tolkieni dualista hagyományú világlátásába.
Nem minden regényére igaz ez: az Álom doktor (a Ragyogás folytatása) főgonoszát például emberi motivációk vezérlik; lelke, szíve és pszichológiája van, és – mondjuk – a 11/22/63 is kreatívan bánik a helyes/nem helyes cselekvés kérdéseivel.
Ám A Setét Toronyban King egyértelmű jókra és rosszakra osztja a világot, mint már annyiszor. Igaz, a felosztás nem tolkieni abszolútum; a jók közül néhányan sötét mélységekből – drogfüggésből, erőszakból – emelkednek fel főhőssé, a Harcos sem viseli Aragorn tökéletességét. De még távolabb áll az R. R. Martin-féle cinikus relativizmustól. Ha létezik Tolkien-Martin morális tengely, A Setét Torony (mint a kingi életmű egésze) Tolkienhez áll kissé közelebb, úgy középtájon. (Abba nem merészkedem bele, hogy high fantasy vagy low fantasy-e A setét torony; gyanítom, hogy egyik vonulatba sem illeszkedik.)
Így hát a könyvsorozat moralitása is összefoglalása a kingi életmű egészének. A Végítélet szereplőinek (kvázi-) vallásos meggyőződése más, persze, mint A Setét Torony főhőseinek innen-onnan összeszedett erkölcsi háttere: Roland a merev hagyományokra épülő Gileádból érkezik a világrendet őrző harcosként, Eddie piti drogos bűnözőből emelkedik fel hőssé, Susannah önzésével csatázik, Jake még éretlen gyerek… de mindenki számára végig egyértelmű, mi az az ideál, amihez tartania kellene.
És ez az ideál a keresztény (idealizált) lovagi kódexhez hasonlít a leginkább: a védelmezés, önfeladás és bátorság áll a középpontjában. A Setét Torony meglehetősen nyíltan vállalja gyökereit: mindegyik kötet elején Robert Browning Roland vitéz a Setét Toronyhoz ért című lovagi verseposza áll.
Könyvből film, univerzumból röpke kaland
A Setét Torony különösségét nehéz leírni. A belőle készült 2017-es film (kritikánkat itt olvashatod) meg sem közelíti összetettségét és mélységét; a komplex, egyéni hangvételű és mély kérdéseket felvonultató univerzumból a film csak egy röpke, lapos kalandot ragadott ki – és míg a könyv meghaladja megidézett zsánereit, addig a film alázatosan belesimul a legunalmasabb fantáziafilm-sablonokba.
Nem azért van ez, mintha A Setét Tornyot lehetetlen lenne megfilmesíteni. Őszintén; A Gyűrűk Ura óta semmi sem lehetetlen. Csak épp ritka az a fajta szenvedélyes, elkötelezett, rajongó filmalkotás, ami A Gyűrűk Urához hasonló művet teremt, márpedig A Setét Toronynak erre lenne szüksége.
Mármint
ha egyáltalán filmre van szüksége.
Nem vagyok biztos benne. Ez a nyolc kötet négyezer oldalával akkora univerzumot teremtett, ami nem igényli az adaptációt, a toldozás-foldozást; megáll magában is. És ha King valaha bővítené: mivel az író mostanra érte el képességeinek kiteljesedését, A Setét Torony csak jobb lehet minden bővítéssel – mindaddig, amíg King alkotja, és nem engedi át másnak azt a teremtést, amihez az ő géniuszára és harminc évére volt szükség.
Stephen King: A Setét Torony
Európa Kiadó, 2016
Fordította: Bihari György, Szántó Judit
***
Ez a cikk a Stephen King hét alkalmából készült, ha érdekel a téma, ide kattintva tudsz még többet olvasni King regényeiről és filmadaptációiról.