Papírfény

Horrorsztorik a repülésről – Stephen King, Bev Vincent: Rettegés a felhők felett

Ha nem félsz eléggé a repüléstől, adj magadnak még egy esélyt: Stephen King horrorválogatása megmutatja a repülőgépek zárt világának sötétebb sarkait is, szellemektől a gyilkosságon át az égi lényekig.

Van olyan ember ezen a modern, technológiavezérelt világon, aki élvezi a repülést? Bármilyen nehéz is elhinni, van. A pilóták szeretik, a legtöbb gyerek szereti – bár nem a csecsemők, mert a légnyomásváltozás felkavarja őket –, a repülés megszállottai is szeretik, de nagyjából ennyi. A többieknek a légi közlekedés felér egy végbéltükrözés minden bájával és izgalmával.”

Így vezeti be a könyvet Stephen King, a novellaválogatás szerkesztője (társszerkesztője a pilóta–író Bev Vincent). A Rettegés a felhők felett tematikus válogatás: 17 darab, valamilyen módon repülőgépen játszódó rémisztő történetből áll. Nemcsak horrorsztorik szerepelnek a könyvben, hanem egyéb, bármi okból felkavaró műfajok is (krimi, szatíra, háborús…), de a fantasztikum azért határozottan többségben van, az egyértelmű és kifejezetten sötét horrorfantasytól az ambivalens, többolvasatú pszichológiai thrillerig.

„Van-e olyan emberi tevékenység – bármilyen –, amely alkalmasabb lenne horror- és izgalmas történetek antológiájának, mint amit éppen a kezedben tartasz? Kedves Olvasó, kétlem” – írja King. A repülés e könyv szerint önmagában is félelmetes cselekedet. Így hát nagyon fontos a szellemiség, amivel az ember a történeteket olvassa. Aki eleve tart a repüléstől, bizonyára ösztönösebben átérzi a szituáció inherens rémületét. Aki naponta repül, talán már csak a kényelmetlen unalmat látja benne, és valóságos felüdülés számára, hogy

legalább a fantáziában történik valami (még ha horror is).

Csakhogy akad másfajta olvasó – én például nagyon is szeretem a repülést; amikor, ritkán, sor kerül rá, akkor az ablakhoz tapadt arccal találhatsz meg, szememben kisgyerekes csodálat. Belőlem tehát éppen nem félelmet váltott ki még a legügyesebben megírt horrorsztori sem, hanem disszonanciát – értem; egy szörny éppen lemészárolja az utasokat, de hát repülünk, és nézzétek odakint a világot meg a szárnyakat, ki a csuda figyel oda ilyen jelentéktelen körülményre? Szóljatok, ha ideért a mészárlás, és kérjétek meg a szörnyeket, hogy az ablakomat addig is hagyják békén.

A Rettegés a felhők felett tehát igenis disszonáns könyv. Feltételezi, hogy a szituáció maga – a repülés – eleve megteremti az ijedelem hangulatát legtöbb olvasójában, s ha ez mégsem sikerült, akkor a novellái ab ovo gyengébbek. A hatásosan megszólítható célközönség tehát behatárolható csoportokra oszlik: King-rajongók, Joe Hill-rajongók, horror-rajongók és mindazok, akik szívükben bizalmatlanok a repüléssel szemben.

Vannak bátor utasok!

Mint a legtöbb novellaválogatásnál, itt is hullámzik a minőség. Nos, a kortárs olvasó által észlelt minőség – ezt muszáj pontosítanom. A könyv (számomra) leggyengébb novellája, Arthur Conan Doyle 1913-as A levegőég lidércei című írása is hatásos lehetett a maga korában, csak épp a mai olvasót untatja a mai szemmel semmi újat nem ígérő sztori és felépítés; ami A.C.D. korában merész novellaszerkezet és fantasztikus téma lehetett, mindössze tíz évvel a Wright fivérek repülése után (nem is beszélve a központi ötlet újdonságáról, ami valósággal sci-fi), az ma mind avítt. A válogatás széles időspektrumot ölel fel, és emiatt valami kis avíttság néhányukon még érződik, de egyiken se ennyire.

Ezekkel szemben a legjobb darab, Joe Hill Az irányítás átadva című írása éppen a mai olvasót szólítja meg. A nézőpont-karakterek közötti ugrásokból összeálló, hideg tényszerűséggel mesélt történet tökéletesen egyensúlyoz a szereplők megélt közvetlen valósága és a széles külvilág rettenetbe forduló, de távoli valósága között, és realizmusával, átélhetőségével példát mutat nemcsak a kötet szerzői, de úgy általában a novella műfaja számára is.

A kötet legjobbjainak, Joe Hill írása mellett, a következőket érzem.

Ambrose Bierce pársorosa, A repülő masina gonosz kis társadalmi szatíra, ami ma is bőven érvényes, noha a repülés kora előtt írták – és mégis óriásit téved, hiszen a repülés végül megvalósult. E. C. Tubbtól a Lucifer! a megérdemelt rettentő bűnhődésről szól, és ezért önmagában is bűnös élvezet újra és újra elképzelni a végét. (Ajánlom mellé ezt a rövidfilmet.) Dan Simmons Két perc és negyvenöt másodperc című novellájáról azt írják páran, hogy zavaros és nem érthető, pedig valójában nagyon is megalapozott lélektani sztori a bűntudatról. John Varley-től a Légitámadás a kötet egyetlen high sci-fi koncepciója, egyetlen feszes eseménysorozatban, mintegy sci-fi thrillerben remekül kivitelezve.

És persze ott van magától Kingtől A turbulencia-szakértő. King még egy olyan könyvből is kimagaslik, amiben Ray Bradbury, A.C. Doyle, Roald Dahl és Dan Simmons díszeleg. A sztori nagyon rövid, de King ért a gyors karaktervázoláshoz és ahhoz, hogy a fantasztikumot miként éreztesse meg egy pár oldalas történetben is – és legfőképp ahhoz, hogy megmozgassa az olvasó fantáziáját: hogy egy egész különös világ elevenedjen meg ebből az egy rápillantásból is.

A novellaválogatás tehát élmény a fenti történetek miatt.

És a nem említett sztorikat se mondanám gyengének. Még az általam észlelt disszonancia sem rontja el a történeteket. És ez a fajta konzisztencia korántsem általános a novellagyűjteményekben: King és Vincent jó munkát végeztek.

 

Stephen King, Bev Vincent: Rettegés a felhők felett

Európa Könyvkiadó, 2018

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com