Magazin

Stephen King hét: A 10+1 legjobb Stephen King regény!

Stephen King immáron nyolcvan körüli regényt termelt, és ezzel még nincs lezárva az életmű! Ebben a cikkben segítünk, melyik regényeket érdemes elsőként elolvasni.


Szerkesztőségünk összegyűjtötte a tíz legjobb Stephen King regényt: A setét torony aktualitása a regény filmadaptációja a mozikban, emiatt ez a plusz egyedik. A tíz legjobbról rangsorolás nélkül, időrendi sorrendben olvashattok. Rettegésre fel!

 

Carrie (1974)

Stephen King első, 1974-ben megjelent regénye rögtön óriási siker lett, amit egyrészt annak köszönhető, hogy jókor volt jó helyen. Ez az az időszak, amikor a tömegek két kanállal zabálták az okkult horrorokat, ezekben az években lett világszenzáció Az ördögűző, az Omen, a Rosemary gyermeke vagy az Ördögök. Persze nem csak a korszellem emelte piedesztálra a kötetet, a fő ok a megvalósítás nagyszerűségében gyökerezik: a Carrie mindmáig King egyik legérettebb, legjobban kidolgozott munkája, amely nyerseségben és szókimondásban is biztosan a dobogón végezne.

Egy szélsőségesen bigott, totális vallási révületben élő anya mellett nevelkedett címszereplője már önmagában is kuriózum, akire még akkor sem haragszunk, mikor kiirt egy fél várost. Sajnáljuk őt, megértjük a körülményeit és helyette a helyzetet ítéljük el, az utat amely idáig vezetett.  Bár a téma természetfeletti, King naturális őszinteséggel tálalja az egészet, több szereplő nézőpontjából közvetítve az eseményeket, amelyeket újságcikkek és közbeszúrt tudósítások tesznek még valóságosabbá. Az olvasó részese lesz a tragédiának, és ebben rejlik a regény legnagyobb ereje. Végigéljük, hova vezetnek a szélsőséges nézetekre adott szélsőséges válaszreakciók, mit szül a folyamatos elnyomás, az állandó lelki terror, a mindennapos megaláztatás.

Carrie nem szörny, Carrie egy ember, csak az ember alkotta ideológiák béklyójában nem lehet az. (Németh Barna)

 

A ragyogás (1977)

Bár csak 1986-ban érkezett el hazánkba King egyik leghíresebb és egyértelműen egyik legjobb műve, ez semmit nem von le annak értékéből. A fiatal házaspár és fiuk története az egy télre teljesen kiürített, elszigetelt, hatalmas szállodában a mai napig vérfagyasztó, eredeti és eszméletlenül átgondolt. A könyv az író korai alkotásai egyike, de már ebben is kristálytisztán kivehető a markáns történetvezetés és a horror elemeinek frappáns és izgalmas felhasználása. King hihetetlenül jól bánik a karaktereivel, mélységet ad nekik és olyan közel hozza őket az olvasóhoz, hogy szinte együtt lélegzünk a kicsi Dannyvel a 217-es szobában (a filmben 237-es szoba).

A műfajilag nehezen behatárolható mű sokrétűen érinti meg és gondolkodtatja el az olvasót. Szinte mindennek másodjelentése van, a közelgő tragédia felvezetése pedig apró jelek és egyértelműbb közjátékok során át épül fel. A végkifejlet pedig egy komplett vérözön – az események egyszerűen összefolynak, ahogy anya és fia hol együtt, hol külön-külön menekül az őrült, baltás apa elől.

Párhuzamok, metaforák és többletjelentéssel bíró dialógusok során vezeti át King az olvasót egy borzalmasan izgalmas és ugyanannyira tragikus cselekményen, ahol a happy end sem jelent igazi boldog véget. Ahogy a szereplők, úgy az olvasó sem tud egykönnyen fellélegezni: még sok sok percen, órán, sőt napon – esetekben éveken – át magával hordozza a könyvet, amely azóta is páratlan a maga nemében. (Kajdi Júlia)

 

Holtsáv (1979)

King pályafutásom a Holtsáv című filmmel kezdődött, ami totálisan lenyűgözött. Mai fejjel már nem látom túlságosan izgalmasnak a Christopher Walken főszereplésével készült mozit, az alapjául szolgáló regény azonban évtizedek távlatából is helyet kell, hogy kapjon minden idők legjobb King könyvei között.

Johnny Smith, az amerikaiak Kovács Jánosának eseménytelen életét egy autóbaleset és az utána kómában töltött négy és fél év egyszer és mindenkorra megváltoztatja. Felébredése után látomásai vannak, és óriási fenyegetést lát a jövőben a feltörekvő politikus személyében. Úgy érzi, nincs más választása, saját korlátain átlépve neki kell kezébe venni az emberiség sorsát – hogy aztán saját áldozata árán mentse meg a világot.

King regénye amellett, hogy izgalmas misztikus történet, önmagán túlmutatva mesél a kiválasztottságról, a prófétai szerepről, a vélt vagy valós rendeltetésről és az eleve elrendeltetés és a szabad akarat kontrasztjáról. Főhősét, Johnny Smith-t nagyon könnyű a szívünkbe zárni, küzdelme nem kevésbé heroikus, mint a történettel sok pontot párhuzamot mutató 11/22/63 hőséé. (Molnár Kata Orsolya)

 

Állattemető (1983)

Már tíz év telt el az első Stephen King regény megjelenése óta, amikor az Állattemető rémregény megkezdte pályafutását (1983). Persze még így is bőven korai regénynek számít, magam kamaszként olvastam. Készült egy filmváltozat is 1989-ben Mary Lambert rendezésében, de abban nem leltem fel ugyanazt a gyötrőn borzalmas érzést, amit a regény tudott okozni.

Az Állattemető a halál és a betegség témáját, leginkább annak feldolgozhatatlanságát járja körül. Amikor a Creed család Chicagóból egy kisvárosba, Ludlowba költözik, az egy időegységre eső tragikus események száma megsokszorozódik. Ráadásul ott van az erdőn túli temető, amiről az a hír járja, hogy az ott eltemetett kisállatok visszatérnek a halálból. Úgy tűnik, a legenda igaz, de hogy pontosan mi tér vissza, azt nehéz megmondani. Egy biztos, nem ugyanaz, aki vagy ami előtte volt.

Ahogy Kingnél lenni szokott, a fantasztikum és a pszichológia együtt dolgozik. Van ez a hely a gonosz erejével, illetve van a nagy kérdés, a halálé, amivel valamilyen stratégia mentén meg kell küzdeniük a szereplőknek. A kétgyermekes anya gyerekkori traumát cipel a hátán testvére elvesztése miatt, így minden, ami csak kicsit is kapcsolatos a halállal, szörnyetegként leselkedik rá. Mégsem ő az aki elbukik, és az állattemetőt választja…

A regény ereje a fokozatosságban rejlik: látszólag a család hétköznapjait éljük, de közben az elmúlás témája kerül bemutatásra egyre vadabb módon, mígnem meghaladja azt, amit még normálisnak nevezhetünk akármilyen szempontból is, és rémfantáziába, őrületbe kergeti szereplőit-olvasóit. (Keller Mirella)

 

Az (1986)

King egyik magnum opusa, csaknem leghosszabb műve, egyik legrémisztőbb és mégis legszebben megírt könyve az Az. A regény King erősségeinek kombinációja: a kisvárosi közösség leépülését, a gyermeki benyomások erejét és a fiatal személyiségfejlődést ötvözi a felnőtt felelősség, a menekülés vagy bátorság kérdéseivel, univerzális misztikájú, morálisan dualista horrortörténetbe ágyazva. Hátborzongatóan. A könyv egyik első cselekedeteként a bohóc kitépi egy kölyök karját; ez a horror nem finomkodja el antagonistája abszolút gonoszságát.

A könyv számomra irodalmi sarokpont is. Gyerekként, azt hiszem, egyedül King lehetett képes elérni nálam, hogy megfelelve Jókain és Vernén és James Fenimore Cooperen nevelkedett korai irodalmi elvárásaimnak feltárjon egy teljes új univerzumot: King fantasztikus írásművészete nyitotta meg számomra a kemény felnőtt irodalmat. Ez is az Az erejét bizonyítja; alighanem sokan lehettek még hasonlóképp ezzel a szép-szörnyű kiskamasz-eposszal.

Ezért vált ő a horror-zsáner királyává: noha könyvei, és kiváltképpen az Az, kőkemény műfaji horrortörténetek, egyben a zsáner adta lehetőségeknél sokkal mélyebb (magasabb?) irodalmi művek is. Az Az ebbéli kettősségében rejlő sikerét (talán a Végítélet mellett) majd csak King 2009 utáni új művei ismétlik meg és teljesítik ki. (Havasmezői Gergely)

 

Tortúra (1987)

Szinte az összes Stephen King regény tartalmaz valamennyit az író életének egy szegletéből, azonban egyetlen alkotása sem lett annyira személyes, mint a Tortúra. Az imádott bestseller író kegyetlen pokoljárása legnagyobb rajongója keze által húsbavágóan őszinte látlelet az írás nehézségeiről és legfőképpen veszélyeiről. Ilyen letisztult és végletekig kidolgozott regényt, csak a saját elméje sötét oldalát megszállottan kutató King tudott alkotni.

King regényei attól hátborzongatóak, hogy az emberi gonoszságot, a különböző lényekben testet öltött elfojtott dühöt és gyűlöletet, illetve a tudatalatti félelmeket teszik meg a rettegés forrásának. A Tortúra jelentős hányada főhősünk gondolatait írja le, olvasóként bele vagyunk kényszerítve a kiszolgáltatott író helyzetébe (fejébe), együtt lélegzünk, gondolkozunk és rettegünk Paul Sheldonnal.

Az olvasót kirángatja a kényelmes megfigyelő pozíciójából: a Tortúra olvasása idegtépő és a szó legnemesebb értelmében fájdalmas, ebben rejlik zsenialitása. (Dunai Marcell)

 

Végítélet (1994)

Egy korábbi novelláját bővítette regénnyé Stephen King a Végítélet megalkotásakor. Mondhatni, alaposan kibővítette: ez a második leghosszabb regénye A setét torony után. A kötetből az 1994-es kiadás az „igazi”; az eredeti, 1978-as megjelenéskor a kiadó 400 oldallal megrövidítette a történetet, mert nem bízott az ifjú íróban. A bővítéssel került bele többek között az egyik kedvenc karakterem, a csodálatos jellemfejlődést bemutató Kölyök. És ha már szereplők: ebben találkozhat az olvasó először Randall Flaggel, King visszatérő antagonistájával, akit az új filmben Matthew McConaughey alakít.

A Végítélet esetében a több valóban jobb. Attól válik igazán élvezetessé a regény, hogy hosszan, alaposan és részletesen vesézi ki az író a szupervírus támadását. A Gikszer Kapitány fantázianevű gyilkos kór a világ lakosságának 99,4%-át kipusztítja. A túlélők maguk sem értik, ők minek köszönhetik a szerencséjüket. King ezen a ponton egy magasabb, transzcendentális szintre emeli a történetet, és elkezdődik egy harc a jók és a gonoszok között.

A szerző nem idegenkedik a sors és a végzet szavak tartalommal teli megjelenítésében, és a keserű borzongások között képes arra, hogy az olvasó magába nézzen: vajon a túlélők melyik csoportjába kerülne? (Tóth Nándor Tamás)

 

A coloradói kölyök (2005)

A kilencvenes évekre kissé megfáradt Stephen King sok esetben már csak árnyéka volt önmagának. Újra és újra előszedte korábbi sikerregényeinek témáját, de stílus és dramaturgia terén sem tudott már sok újat mutatni. Persze általánosítani nem szabad, főleg hogy időről időre azért fel-felbukkant egy-egy remek darab az életmű második felében is. A coloradói kölyök is ezek közül való.

A vékonyka kis kötet nem csak azért különleges, mert krimi, hanem mert a bűnügyi történetek között is a rendhagyóbbak közé tartozik, jelesül azok közé, amelyek nem magára a megoldásra, hanem magára a bűntényre és annak rejtélyére fókuszálnak. A történet központi szereplője két idős újságíró, akik egy fiatalabb kollégának mesélnek el egy huszonöt évvel korábbi esetet. A tengerparton holtan talált férfi személyazonosságát ugyan kiderítették, de a halál körülményeit sosem sikerült tisztázni, és ez két és fél évtizeddel később is így marad.

Nincs tehát happy end, nincs nagy megkönnyebbülés, King azonban bravúrosan oldja meg, hogy az olvasó ne is érezze ennek hiányát, hiszen éppen ebben a lezáratlanságban rejlik az a plusz, ami naggyá teszi ezt a szomorú, de nem túlságosan kirívó eseményt, ami ha megoldódna, hamar feledésbe merülne. Így viszont mindig ott marad egy kérdőjel, és a kérdőjelben mindig ott a feszültség. (Németh Barna)

 

A búra alatt (2009)

A búra alatt cselekménye egyetlen egyszerű „tegyük fel” szituációra épül (mint az néhány nagy sci-fi szokása). Tegyük fel, hogy egy esemény – mindegy, mi – tökéletesen elvág egy kisvárost a társadalomtól. Se ki, se be. Se levegő, se rendfenntartók, se a madár, se egy Fasthawk rakéta. Vagy kettő. Mi történik a helyi közösséggel? Oké, ez Stephen King, tudjuk, mi történik a helyi közösséggel.

A 2010-es évek elejére A búra alatt adta vissza Kingnek az előző évtizedben jobbára leépült írói hírnevét. A könyv tanulmány az emberekről, a társadalomról, a kötelékekről és azok széteséséről, az amerikai kisvárosok krónikásának minden összegyűlt bölcsességével és írótehetségével. King legeslegjobb vonásai – a kortárs megfigyelőé – gyűlnek össze ebben a mélységesen kritikus kötetben. Megmutatja, hová juthat a világ, ha a „jó” karakterek félreértelmezett békevágyból hagyják dominálni a „rosszat”.

A jóra való restség bűne: rémlik hittanóráról? Az viszi a világot a pokolra. És A búra alatt világa, a kingi horror irgalmatlanságával, csakugyan a pokolra tart. (Havasmezői Gergely)

 

11/22/63 (2011)

Időutazás neked és nekem, az írónak, a főszereplőnek: a 11/22/63 a régi fényében ragyogó, ám érettebb Stephen King alkotása. A búra alatt sikere után a 11/22/63 bizonyította be véglegesen, hogy King visszatért, maga mögött hagyta alkotói mélypontját és bár korántsem olyan vad, mint ifjúkorában, írói eszközei sokkal kiforrottabbak. King minden eddiginél átérezhetőbb, érettebb világot mutat be ebben az időutazásra alapuló regényében. A korai hatvanas évek Amerikája minden szépségével és ellentmondásával, néha ártatlanságával, máskor bigottságával együtt megragadó élmény, és King egész pályafutásának egyik (bár szerintem „a”) legszebb szerelmi történetét komponálta bele az időutazás bonyodalmaiba.

Emellett a regény – korai King-módra – kérlelhetetlen. Az idő itt nem játékszer, és semmi sincs következmények nélkül. Kiszámíthatatlansága, bevett irodalmi sztoriépítéstől távol álló megoldásai, melankolikus könyörtelensége King legérettebb, legművészibb, szépirodalmi pályájának csúcsán álló regényévé teszik a 11/22/63-at. (Havasmezői Gergely)

 

A setét torony (1982-2012)

Egy harcos, egy varázsló, időugrások és mesterséges intelligenciák: Stephen King magánvilága ötvözte a fantasyt a sci-fi, a horror és a western elemeivel, és vadonatúj irányt mutatott a műfajban.

A setét torony King teljes életművét átfogja. Időben is: kezdő íróként találta ki első elemeit, és befutott császárként fejezte be a regénysorozatot, három évtizeden át írva (egy-egy szünet néha rosszabb volt regényei között, mint R. R. Martiné). Átfogó témáiban: a könyvek összegzik King írói fejlődését, megtalált kedves témáit, erősségeit. És kapcsolataiban: a Setét torony-univerzum magába foglalja King (amúgy is össze-összekapcsolódó) történeteit, átemel régi karaktereket, kibővíti jópár regénye mitológiai hátterét. Még maga az író is szerepel benne: az egyik főhős Stephen Kingért adja életét.

A setét torony

Ahogy – körülbelül a harmadik kötetre – lassan felsejlik a teljes életművet magába ölelő multiverzum komplexitása és eleganciája, attól eláll a lélegzet. A Torony-ciklus ott tanyázik Tolkien és például George R. R. Martin magasságában (noha Tolkient persze nem éri el). Meghaladta a szokásos high és low fantasyvilágokat és tette ezt markánsan egyedi stílusban. Bármelyik szerző halhatatlanná válna pusztán a Torony-ciklus révén; az már más lapra tartozik, hogy King annyi, de annyi könyvet írt, hogy a hullámzó minőségű áradatban elvész ez a hat-hét(-nyolc-tíz) kötet. Ezért is szerencsés, hogy most folytatást kap a nagyvásznon. (Havasmezői Gergely)

***

Ez a cikk a Stephen King hét alkalmából készült, ha érdekel a téma, ide kattintva tudsz még többet olvasni King regényeiről és azok filmadaptációiról.