Fókuszban Papírfény

Pocu pocu – Susanna Jones: A csendmadár

A csendmadár az irodalomtudósok rémálma. Már nem zsánerirodalmi mű, de még nem szépprózai alkotás. Ám nemcsak ezért vakarja fejét a világ 18 éve, mióta először megjelent. Hatása gazdagon rétegzett és nehezen megfogható, már-már leírhatatlan.

A brit írónő, Susanna Jones első regénye, A csendmadár magyar fordítása 2004-ben került először a honi könyvmolyok elé. Idei újbóli megjelenésének a Netflix számára készített filmadaptáció adja az apropóját. Első kiadásakor, 2001-ben három különböző presztízsű, bár meglehetősen belterjes díjat is bezsebelt. A főként fiatal írókat támogató John Llewellyn Rhys-díj mellett megkapta a Brit Krimiírók Szövetségének John Creasey Dagger-díját, valamint a Betty Trask-díjat is. Érdekesség, hogy utóbbi két elismerést kimondottan és tisztán zsánerirodalmi alkotóknak osztják. Sőt, a Betty Trask-díjat deklaráltan nem kaphatja szabálytalan mű, pláne nem olyan kötet és annak szerzője, ami nem romantikus. Nos, A csendmadár minden, csak nem szabályos, egyetlen zsánerbe sem illeszthető, a romantikustól való távolsága mérhetetlen, kriminek pedig végképp nem mondanám.

A regény kezdő sorai rögtön az események közepébe vetnek minket.

A végtelenül egyszerű történet középpontjában egy különc harmincas, angol nő, Lucy Fly áll, aki sok éve Tokióban él, és szakfordítóként keresi a kenyerét. A Tokiói-öbölből kihalásszák egy ugyancsak angol nő megcsonkított holttestét, aki vélhetően Lily Bridges, Lucy egykori barátnője. A feltételezett áldozatnak egyetlen közeli hozzátartozója volt, Miss Fly, aki így azonnal az első számú gyanúsítottá avanzsál. Már csak azért is, mert aki még perdöntő információkkal előrelendíthetné az nyomozást, egy helybéli hobbifotós, Tejdzsi. Ő viszont nyomtalanul eltűnt. Nem mellesleg Lucy kedvese volt. A lány előzetes letartóztatásba kerül, és megkezdődik egy hosszadalmas és kimerítő kihallgatási folyamat.

Ez adja a történet jelenét, amely a szöveg elhanyagolható hányadát teszi ki. Megfordítva úgy is mondhatnám, hogy A csendmadár egy flashback-folyam, amelyet néha megtörnek a jelen idejű történések: a rendőrségi kihallgatás pillanatai. Ráadásul a múlt idősíkjai közt is folyamatosan cikázunk. Ugyanazt a belső „logikát” követve, mint mikor az ember emlékezni próbál valamire, vagy épp értelmezni szeretné élete fordulópontjait. Ezt teszi ugyanis Lucy Fly. Felidézi zaklatott gyermekkorát, életének bizarr momentumait, balszerencse általi üldöztetését, örökös kívülállóságát. Ahogy Lucy betűről betűre, megejtő és kíméletlen őszinteséggel tárja fel előttünk legtitkosabb gondolatait, kemény álarca mögé rejtett érzéseit, kínzó dilemmáit, egyúttal fokról fokra végig is veszi, hogy csúszott ki alóla a talaj egy végzetes szerelmi háromszög hatására.

A csendmadárban az említett alakzat csúcsai a fő karakterek, az ő dinamikájuk határozza meg a szöveg lüktetését.

Az abszolút főszereplő és e formabontó história elbeszélője a különc, kissé kényszeres Lucy Fly, aki hányatott sorsának jobbítása érdekében, de leginkább azért, hogy háborítatlanul és kötöttségek nélkül élhessen, Yorkshire-ből indulva meg sem áll Tokióig.

Lily, a defektes kapcsolata elől menekülő és szintén yorkshire-i egykori ápolónő teljesen elveszettnek érzi magát Tokióban, ezért – főként lakáskeresés és nyelvtanulás ürügyén – barátain keresztül jut el Lucy-hez. Főhősünk kezdettől ambivalens viszonyban van a lánnyal, majd, mikor barátságuk elmélyülne, hirtelen mintegy villámcsapásra minden megváltozik. Fájdalmasan.

A legrejtélyesebb figura egyértelműen Tejdzsi, a nagybátyja kifőzdéjében dolgozó amatőr fotós. Alig tudunk meg róla valamit az utolsó néhány fejezetig. Alakja egyszerre vonzó és fenyegető, szótlansága és viselkedése zavarba ejti az olvasót, és gondolatainak, előfeltevéseinek folyamatos felülvizsgálatára készteti. (Számomra ő az igazi csendmadár, nem a regényben érintett és visszatérő epizódok ismeretlen „hőse”.) Néha úgy tűnik, mintha szinte a valóság felett állna. Ezt a hatást erősítik a regény azon sorai, mikor feltűnik Lucy életében, és már ebben a pillanatban is érezhető: ez egy végzetes szerelem kezdete. „Úgy tűnt, mintha vízből és jégből lett volna. Soha nem láttam még férfit ilyen finom ujjakkal, ilyen hegyes és törékeny lapockával, ilyen áttetsző, barna szemmel.” Tejdzsi messze legizgalmasabb vonása az a mániája, hogy élete minden mozzanatát és összes szereplőjét megörökítse fényképezőgépével. A világot objektívjén keresztül érzékeli csak igazán.

A csendmadár – Naoki Kobayashi a filmben

A csendmadár háttéralakjai is roppant izgalmasak, és néhány kiugró vonásukkal jellemzi őket az írónő. Mégsem tűnnek vázlatosnak, mert a regény egészére jellemző és annak működéséhez elengedhetetlen precíz szigornak köszönhetően csak a szükséges szerepüknek megfelelő mélységig vannak ábrázolva.

Susanna Jones napjainkban kreatív írást tanít a londoni Royal Holloway Egyetemen.

A szerzőnek valóban hallatlan érzéke van a sűrítéshez, a képszerű fogalmazásmódhoz és úgy általában az írói fogások és az irodalmi panelek újszerű használatához.

Regénye szerkezeti, formai és narratív erényei hűen tükrözik ezt. A mű időugrásos struktúrája, töredezett szövegteste tudatos alkotói döntés eredménye, és ami az első felében még talán kissé zavaró, az a könyv utolsó harmadára teljesen megszokottá válik, és gond nélkül magunkévá tesszük Lucy történetének logikáját. A csomópontokon – amelyek nagyrészt egybeesnek a fejezethatárokkal – jórészt a kihallgatások jelen idejébe térünk vissza, és az itt feltett kérdések szabadítják fel Lucy gondolatait, és gördítik tovább a történetet.

A csendmadárban Jones szikár, egyszerű mondatokat tesz egymás mellé, de úgy játszik a szavakkal, szókapcsolatokkal, ok-okozati viszonyokkal, hogy helyenként a legrövidebb mondatokra is vissza kell térnünk. Nem azért, mert nem értjük elsőre, hanem egész egyszerűen jó újra olvasni ezeket a bravúros „köröket”.

A csendmadár – Alicia Vikander mint Lucy Fly

Az egyik leginkább figyelemre méltó jegye a műnek, hogy nemcsak, hogy végig a főszereplő Lucy Fly a történet narrátora, de egyes szám első személyű elbeszélését folyton megtöri az, hogy – akár egy adott mondaton belül is – kulcspillanatokban egyes szám harmadik személyűre vált a nézőpont. E technika alkalmazása gazdagon rétegzett hatást kelt. Egyfelől, mivel kisebb-nagyobb fordulópontokon lép be a harmadik személyű Lucy, a feszültség folyamatos növelésében fontos szerepe van. Másodsorban a főhős önfeltárásának jól eltalált eszközeként, biztosítja az objektivitást, a megfelelő távolságtartást is. Harmadrészt – kapcsolódva az előző hatáshoz – egyfajta folyamatos párbeszédet idéz meg önmagával, vagy ha úgy tetszik, a saját belső démonával vívott harcot jeleníti meg.

Az egyébként rövid kötet tekintélyes részében részt vehetünk egy privát Tokió-túrán is.

Sajátos hangulatú, lírai szépségű szekvenciák mutatják be Japán fővárosának és környékének másik, kevésbé turista-kompatibilis arcát.

Mindemellett pedig a távol-keleti kultúrkörön belül is egyfajta zárványként létező ország tradícióiból, szokásaiból is ízelítőt kapunk. Sőt, a varázslatos szigetparány nyelvébe is betekintést nyerhetünk. Megismerhetjük például az eső különböző formáit jelölő kifejezéseket. Olyan szavakat is, amelyek nincsenek benne a szótárakban. Ilyen a pocu pocu is, amely az író szerint – aki évtizedeket töltött Japánban, így hihetünk neki – „finom szemerkélés”, „ahogy az esőcseppek becsapódnak: egy levélen, egy ablakpárkányon, egy virágcserépben”. (86-87. o.)

A könyv a hátsó borítóján ígért hangzatos szólamok egy részét végső soron teljesíti, mások viszont beváltatlanok maradnak. Szerencsére. Évezredes (arche)típusok megidézését hirdetik, úgy, mint: szerelem, árulás, bűn és feloldozás. Aki tehát a hátlap szerint sejtetett, klasszikus értelemben vett krimit, netán misztikus thrillert vár, az csalódni fog. Ellenben kap helyette mást, ami jóval maradandóbb. Tanmesét az igazság viszonylagosságáról, és ezzel összefüggésben az igazi bűn mibenlétéről. A mű zsánerkerete pedig pusztán ürügyként szolgál egy psziché terápiás célzatú feltárásához, és áttételesen egy szelíd, de határozott nyugat-kritika megfogalmazásához.

A csendmadár olvasása különleges, lebegő élmény. Lassan csordogáló, mégis lebilincselően izgalmas trip egy beteg lélek legsötétebb bugyraiba. Ez az utazás, ha betalál, hosszú ideig az olvasóval is marad. Jóval az utolsó, sejtelmes és hidegrázós betűinek értelmezését követően is. Visszafogott, finom eszközökkel éri el a bőrünket bizsergető, halk katarzist. Akárcsak a csendes eső, a pocu pocu.

 

Susanna Jones: A csendmadár

Agave Kiadó, 2019
Fordította: Varga Bálint

Szabó Zsolt Szilveszter

Szabó Zsolt Szilveszter

Szabó Zsolt Szilveszter a szombathelyi BDF-en végzett mozgókép- és médiakultúra szakon. 25 éve foglalkozik filmekkel. Specializációja a sci-fi, a szerzői filmek, a zsánermozik szerzői változatai és a bizarr műfajkevercsek. Szívesen bíbelődik rebellis, besorolhatatlan alkotók műveivel. Cinematográfus istensége Tarkovszkij és nagyra tartja Enyedi Ildikó művészetét.

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..