„A klasszikus western és a sci-fi bámulatosan eredeti ötvözete.” Ezt még aláírom: az ötlet jó. De ennyi a könyv összes erénye, és ebből nem derül ki, miért is kell könyvnek lennie, ha már a film is ugyanennyit tud. Valakit gyerekkorában bánthatott egy ent.
Van ez a szerencsétlen szokás, hogy egyes, rendszertelenül kiválasztott filmeket könyvvé írnak. Leírják a párbeszédeket, mintha nem hallanánk a moziban, meg a tájakat, mintha nem látnánk a vásznon. Olykor leírják a szereplők gondolatait is, mintha a filmnek nem az lett volna a dolga, hogy megismertesse őket a beszéden, mimikán, mozgáson és tetteken keresztül. Komolyan, mi indokolja, hogy a filmet leírjuk papírra, már a fák iránti gyűlöleten túl?
A Cowboyok és űrlények esetében semmi sem. Az író, Joan D. Vinge nem tett hozzá semmit a filmhez, és miután el sem vett belőle, nem is jobbíthatott rajta. Aki járt a moziban, az egyszersmind olvasta is a könyvet, pont.
„Aztán maga is lóra ült, és volt embereit másodszor is maga mögött hagyva a foghíjas homokkő-kapun át a sivatag felé vezette társait.” Joan D. Vinge ezt elszúrta. Nem értem, miért: Hugo-díjas íróról van szó, igaz, elég régen kapta. Mégis ilyen mondatokat képes leírni: keveri az azonnali cselekvést a jövőbeli folyamatossal, és még pocsékul is hangzik. Száraz, dinamika nélküli, amatőr. A könyv végig ilyen, kín olvasni. Láttam már jobb iskolás fogalmazásokat. „Ekkor Ella lépett oda hozzá, és fájón, résztvevőn rámosolygott.” Nem, ennél csak jobb iskolás fogalmazásokat olvastam.
Vannak jó filmkönyvek. Sci-fi-téren például az Alien Alan Dean Fostertől egészen elviselhető. De ilyenkor mindig indokolja valami a formátumváltást, valami plusz a szövegben, aminek kifejtésére a film médiuma alkalmatlan. A Cowboyok és űrlények esetében a hozzáadott érték nulla, és tekintve, hogy a filmé önmagában is kevés, ez valójában 322 oldalnyi szemetet jelent.
„A tavasz nagyjából olyan kecsesen járt-kelt az új-mexikói territórium kopár tájain, amilyen finoman egy vasököl simul egy zöld bársonykesztyűbe.” Ha szemügyre vesszük itt a hasonlított két fogalmat, akkor elképzelhető, hogy a fordító rondította össze a szöveget. Angolul parányival több értelme van: „Spring had come and gone in the desert lands of New Mexico Territory, with all the subtlety of an iron fist in a green velvet glove.” Semmi laza „nagyjából”, és a hasonlat is értelmesebb (vagy legalábbis kevésbé undorítóan értelmetlen). De ez még így is egy szörnyű mondat, és ez itt a könyv nyitómondata. Hölgyeim és uraim, érvelésemet berekesztem.
Joan D. Vinge: Cowboyok és űrlények
Athenaeum Kiadó, 2011
