Fókuszban Papírfény

A kannibál és az arcátlan pedofil csatája – Thomas Harris: Hannibal

Hogyan lovagolta meg Thomas Harris A bárányok hallgatnak és belőle készült filmadaptáció sikerét? Miként állja meg helyét Dr. Lecter főszereplőként a Hannibal című könyvben? 

Thomas Harris A bárányok hallgatnak megírásával jött, látott és győzött. A könyv és az abból készült 1991-es filmváltozat is hatalmas sikert aratott és egyszerre fogalommá tette a benne szereplő őrült pszichiáter, Dr. Hannibal Lecter alakját. A legtöbb olvasó pedig többre vágyott. Immár nem érték be azzal, hogy kedvenc pszichopatájuk mellékszereplőként ijesztgessen. Úgy érezték – köztük maga Harris is – hogy a kannibál sorozatgyilkos végre főszerepet érdemel. Harris 1999-ben jelentette meg a Hannibalt, melyben ezeket az olvasói igényeket igyekezett kielégíteni, majd 2001-ben Ridley Scott készített filmet a könyvből. A közönség nagy részét viszont öröm helyett mérhetetlen csalódottság töltötte el mind a regény, mind a moziváltozat után. És ennek bizony nagyon is nyomós oka van.

A történet szerint Hannibal Lecter hosszú évek óta szökésben van, és az FBI már szinte meg is feledkezne az egykori gonosztevőről. Akad viszont valaki, aki nem hajlandó futni hagyni a vérszomjas sorozatgyilkost. Mason Verger Lecter egykori páciense volt, akit a doktor pszichoaktív szerekkel vett rá saját arcának eltorzítására, majd testét is örök életre megnyomorította. Verger, aki ártatlan gyermekeken túl saját lánytestvérét is megerőszakolta, bosszúra szomjazik és a világ végéig is hajlandó üldözni Lectert. Közben az FBI ügynöke, Clarice Starling is Hannibal nyomába ered, hogy Lecter elfogásával megmentse őt egy talán

még nála is kegyetlenebb szörnyeteg karmai közül.

A könyv egyik alapproblémája, hogy nem igazán tudta megfelelő főszereplővé változtatni Hannibal alakját. A doktor még mindig magával ragadóan ördögi, kegyetlen és intelligens, de még mindig nem igazi főhős. Harris egyébként a főhősét sem képes igazán meghatározni és sokszor csapong a különböző karakterek történetszála között, miközben a címmel alaposan átejti az olvasót a palánkon. Valóban több tér és idő jut Lecter ténykedéseinek, de legalább ennyi jut Mason Vergernek is, azonban az ő nevével mégsem lehet eladni kötetek millióit.

Magával a történettel még ennél is súlyosabb gondok adódnak, pedig bőven rejlik potenciál az alapötletben. Hannibal alakja nagyszerűen egybefonódik az erőszakos múltú reneszánsz várossal, Firenzével. Lectert egyértelműen lázba hozzák az itt élő történelmi személyek tettei, mint a Mediciek és persze e Pazzik (ez utóbbi igen fontos motivációvá válik Lecter újabb leszámolásának kidolgozásában). Ugyanakkor Firenze akkora lehetőséget rejt magában, hogy

akár az egész könyv cselekményének is helyszínt adhatott volna.

További negatívum Hannibal múltjának feltárulkozása, melyet Harris a Hannibal ébredésében bontott ki igazán részletesen. Ezek az adalékok okkal maradtak ki a filmadaptációból, mivel valószínűleg Ridley Scott is úgy érezte, semmi szükség nincsen Dr. Lecter születését és karakterét megmagyarázni. A legtöbb olvasó és néző ugyanis Heath Ledger Jokeréhez hasonlóan képzelte el a kannibál pszichiátert, aki világéletében úgy tekintett a másik emberi lényre, mintha csak eledel lenne. Önmagában persze nem lenne probléma egy gonosz figura háttérének megmagyarázása, ha ez nem kerülne ellentétbe későbbi tetteivel. Hannibal esetében viszont a litvániai háborús élmények és testvérének horrorisztikus elvesztése túlságosan is erőltetettnek és szükségtelennek hat, főleg úgy, hogy teljesen előkészítetlen – A vörös sárkányban és A bárányok hallgatnak-ban erre semmiféle utalást nem kapunk.

És el is érkezünk a legnagyobb problémához. A karakterek önellentmondó viselkedéséhez. A könyv karakterei, elsősorban Lecter és Starling saját korábbi önmagukkal kerülnek ellentmondásba, pusztán azért, hogy a végkimenetel minél meglepőbb és sokkolóbb lehessen. Nem véletlen tehát, hogy a filmváltozatban sem Jonathan Demme, A bárányok hallgatnak rendezője, sem pedig a Starlingot játszó Jodie Foster nem újráztak, mivel taszító volt számukra a regény karakterfejlődésének íve. Ridley Scott és csapata próbált javítani ugyan a regény kínos befejezésén, de az önellentmondás és az inkonzisztencia átkát nem tudták legyűrni. Ennek eredményeképpen

a regény és a filmváltozat versenyt futhat egymással az igazán ostoba lezárások címéért.

A regény egyébként még a filmnél is nagyobb erőszakdömping, ami azért zavaró, mert az előző két kötet nagyon is óvakodott attól, hogy explicit módon ábrázolja például mindazt, amit Hannibal vagy a többi gonosz művel. Általában inkább csak a borzasztó következményekkel szembesültünk, de csak ritkán voltunk tanúi magának a rettenetnek. A Hannibal ezzel szemben már a horror, illetve a slasher vizeire merészkedve igazi öncélú henteléssé változik. A vértenger közben persze azért néha még megcsillan Harris igazi zsenije – pl. Verger és lánytestvére viszonyában és Hannibal erre vonatkozó „jó tanácsában”, de a leírások teljesen ellentétesek a korábbi visszafogottabb stílussal.

A Hannibal tehát igazi lejtmenet az előző két regényhez képest. Aki szereti az explicit erőszakábrázolást és a rendkívül bizarr befejezéseket, az valószínűleg most is jól szórakozik Harris regényén. Aki viszont inkább a kimunkált és finomabb thrillereket szereti, mint amilyenek a korábbi kötetek, az gyomorgörcsöt fog kapni Hannibal Lecter legújabb étlapjának láttán.

 

Thomas Harris: Hannibal

General Press, 2019
Fordította: Bihari György

 

Gueth Ádám

Gueth Ádám

Gueth Ádám a Filmtekercs gyakornoki programjában vesz részt. Ha te is jelentkeznél, kattints ide!

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..