Papírfény

Most akkor mi a helyzet a magyar filmmel? – Varga Balázs: Filmrendszerváltások

A magyar filmet napjainkban elérő díjeső kapcsán jogosan érzi azt a hazai közönség, hogy szinte soha nem látott dicsfény ragyogja be a hazánk filmiparát. Nem árt azonban egy lépéssel hátrábbról szemlélni az eseményeket, és ítélethozatal előtt tágabb perspektívába ágyazni a kérdést. Varga Balázs a Filmrendszerváltásokkal egy évvel megelőzte a vitát.

Idén februárban egy hónap alatt három különböző magyar film kapta meg a mozgóképek szánt legrangosabb díjakat: a Mindenki az Oscar-díjat, a Saul fia a BAFTA-díjat, a Testről és lélekről pedig az Arany Medve-díjat. A tényleg szenzációval felérő eseménysorozat hatására a hazai kultúrával csak érintőlegesen foglalkozó sajtóorgánumok is kiemelten foglalkoztak a hazai filmiparral. A legtöbb médium azonban csak napjaink erőviszonyainak tükrében értékelte a helyzetet.

Akinek ez nem elég, mert torz, átpolitizált vagy egyszerűen sekélyes, nekik szól Varga Balázs tankönyve, a Filmrendszerváltások.

A filmtörténész deklarált célja az volt, hogy megvizsgálja, miként hatottak az elmúlt három évtized intézményi változásai a magyar játékfilmkészítésre. A szocialista állami irányítástól a Magyar Mozgókép Alapítvány felemelkedésén és bukásán át a Magyar Nemzeti Filmalap tevékenységéig kutatta azokat az erőket és ellenerőket, amelyek a széles értelemben vett közönség számára pusztán annyiban nyilvánult meg, hogy milyen és mennyi alkotás található meg a moziműsorokon.

A könyv két kimagasló erénnyel bír. Az egyik, és talán a fontosabb, az objektivitás és a független szemlélet. Ez azonban egyáltalán nem jelenti, hogy az elemzés nélkülözi a kritikai megközelítést. Az agresszív véleményformálás hiánya miatt éppenséggel a Filmrendszerváltások minden mondata sokkal súlyosabban csapódik le, mert Varga Balázs vette a fáradtságot, hogy utánanézzen és a filmipar mélyére ásson úgy, hogy közben mégse vesszen el a részletekben. A kiadvány például nem vállalkozik arra, hogy a teljes hazai filmgyártás feltérképezze, ezért nem is hosszú, nincsenek benne végeláthatatlan okfejtések, de hiányérzetem se támadt utána. A felsoroltak miatt tehát bátran ajánlott a nem szakmabeli olvasók számára is, ami tényleg csak a legritkább esetben mondható el egy szakkönyvről.

A másik fontos pozitívum a tágabban értelmezett kontextus. A filmtörténész már a legelején az európai filmkultúra bemutatásával indít, és valójában az itt elemzett megközelítés jellemzi az író hozzáállását a témájához. Varga Balázs elfogadja, hogy egy filmipar működése számos preferencia mentén értékelhető, sorrendiséget azonban – igencsak bölcsen – nem állít fel. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne tenné fel a legfontosabb kérdéseket, vagyis hogy valójában mi a magyar film és hogy ki nyer ma. Ám ezeket is a korábbi független megközelítéssel értékeli.

A Filmrendszerváltások hiánypótló kiadvány, és talán napjainkban fontosabb, mint az elmúlt években bármikor. Hiszen díjak ide vagy oda, a magyarok még mindig nem néznek magyar filmeket. De igazából az európaiak sem európaiakat, egy-két nemzetet leszámítva. Ebből a szemszögből pedig mindjárt más a helyzet.

L’Harmattan Kiadó, 2016

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. [email protected]