A könyv – egyszerű címe ellenére – korántsem ragaszkodik a benne megjelölt témához, hanem fizikai kérdések, filmelemzési és -készítési tanácsok érdekes egyvelegévé olvad össze. És sok-sok tanácsot ad, hogy hogyan és hogy ne filmezzetek, kis, kezdő filmesek!
Mint az előszó elárulja, Varga Csaba a Film és story board címet csalogatónak ítéli a magyar olvasóközönség számára, sokkal inkább mintha a „filmelméleti elmékedéseknek” nevezte volna a könyvét, ahogy pedig Nyugat-Európában lenne kelendőbb. Akár igaz ez, akár nem, a jelen cím nem fedi le maradéktalanul a szöveg tartalmát.
Hogy pontosan miről szól a könyv, talán a fejezeteket felsorolva egyszerűbb láttatni, mint megpróbálni összefoglalni. Ugyanis a képes forgatókönyv technikájának ürügyén számos, a filmhez csak szőrmentén kapcsolódó témakör is szóba jön, és az erőteljes tanító szándék is csak úgy süt a sorokból. Persze ez részben a szakmai ártalom, hiszen a szerző filmkészítési órákat tartott, és ez ösztönözte a könyvírásra, mert szerinte a film „ma is élő problémája, hogy az alkotás és a szakmáról való gondolkodás nem jár kéz a kézben” (6.o.). Ezzel, mint később világossá válik, arra kíván utalni, hogy a filmesek nem műveltek, nem nyitottak más művészetekre és nem mindig van birtokukban mesterségük összes (vagy legalább „elégséges mértékű”) csínja-bínja. Épp ezért, a már említett technika, a story board megismeréséhez a filmelemzés „alanyait” is tárgyalja: a filmnyelvet, a montázst, a jelenet fogalmát, a jelenetek felbontását, a plánozást, a tempót, a filmidőt stb. Ám ezek mellett az idő fizikai fogalma és a metakommunikáció is jelentős hosszt tölt ki, hogy ne „szoruljon” a beszélgetés szigorúan filmes keretek közé.
A határok szabad átjárása hol széleskörű gondolkodásnak, hol kicsapongásnak hat, és a könyvre végig jellemző, ahogy a túlbeszélés is, amit legnagyobb hibájaként jelölnék meg. Sok bába közt elvész a gyerek, így állunk ezzel itt: féloldalnyi szöveg után a story boardról még egy szó nem esett. Érdemes lenne végre tisztázni ennek a fogalmát. Ez olyan képes forgatókönyv, mely arra szolgál, hogy leegyszerűsítse a film felvételének folyamatát, és ezáltal anyagtakarékossá tegye a forgatást. Minden snittet előre és pontosan meghatároz benne a rendező. Felvázolja a jelenet képeit, egy négyzethálóba belerajzolja a kamera állásait, melléírja a szerzői utasításokat és a párbeszédeket, valamint képkocka pontossággal megadja egy-egy beállítás hosszát. (19–20.o.) Ezt látszólag röviden is el lehet mondani, Varga Csaba bizonyára ezért tér ki minden másra.
A részleteket illetően: zavaró, hogy a szerző néha sarkít, és hiába hinnénk a nagyobb fokú műveltségében, nincs meg benne az alázat, hogy létezhetnek olyan műalkotások, melyeket ne ismerne. Kétli például, hogy lenne irodalmi forgatókönyv, mely bekerült volna a világirodalom remekei közé. Valóban ritka, ahogy az is, hogy az ember forgatókönyveket olvasgasson, de szerintem Marguerite Duras Szerelmem, Hiroshimája megállja a helyét, és ebből kiindulva bizonyára vannak más művek is. (Örkény Tótékjának első változata is forgatókönyv volt, csak utána többször átalakult.) Nem ez az egyetlen eset, hogy kizárólagosan fogalmaz, például a tömegfilmet egy az egyben lenézi. Ellenben határozottan kiáll a kísérleti film mellett, mivel onnan jön a fősodorba is a frissesség – formai és tartalmi szempontból is, ez pedig sokszor igaz.
A szöveg stílusa kedélyes, de néhol elviselhetetlen, mert Varga Csaba indokolatlanul előtérbe tolja vicceit és életének apróságait – miért fontosak ezek? Valamint sajnos úgy tűnik, mintha nem olvasták volna újra, mert vessző- és helyesírási hibák – főleg a rövid i és a hosszú í felcserélése –, fölösleges és hiányzó szóközök rontják az összhatást.
Összességében elgondolkodtató, provokatív, de egyáltalán nem alapvető olvasmány. A benne foglalt filmelemzési állítások általánosan elfogadottak, de nem hoz újítást. A címben megjelölt témát inkább csak kerülgeti, viszont ez néha érdekes, például az idő kapcsán. Önmaga ellenére is anti-szakkönyv a szakbarbárság ellen.
—
A könyv egy 1998-as kiadás 2013-as újranyomása ugyanannál a kiadónál, minden bizonnyal Varga Csaba 2012-ben bekövetkezett halálának emlékére. A szerző széles érdeklődési körének csak egy szeletét alkotta a film – animátorként dolgozott és tanított – , ez is magyarázza, hogy ez az egyetlen filmes témájú könyve, a többi nagyrészt ősi nyelvekkel foglalkozik, ám tudomásom szerint a mai nyelvészeti diskurzus által nem megerősített témákkal (például az ógörög és a csángó nyelvek szoros rokonsága).