Varga Zoltán filmtörténész a gimnázium utolsó két éve alatt Szoboszlay Péter animációs filmes szakkörének tagja volt. Itt ismerkedett meg az animáció történetével és technikáival, a kreatív alkotással – és itt szerethetett bele ebbe a varázslatos műfajba, hogy felnőttként aztán megírja A kecskeméti animációs film történetét.
Varga Zoltán könyve két nagy témát ölel fel. Az első részben a kecskeméti filmstúdió intézménytörténetét írta meg, melyhez hallatlan szívóssággal átrágta magát a stúdió mintegy ötven évet felölelő dokumentumain, és emellett nyomon követte az ott alkotók művészi pályáját. Hatalmas ismeretanyagot megmozgató könyvének második részében pedig alapos filmtörténeti és filmelméleti elemzésnek veti alá a stúdióban született alkotásokat. Ehhez végignézte a filmtermést, melynek első sorozatai még a ’70-es években születtek, legújabb darabjai pedig már a 21. századra nyúlnak át.
Az alkotók „szubjektív filmtörténetét” nyomon követve a szerző értelmezi a közel 300 animációs filmet, elemezve azok keletkezéstörténetét, technikai ismertetőit, tematikai besorolását és a születésük idején az animáció-történet egészében elfoglalt helyét. Összegezve mindezt a szerző szerint a magyar animációt általánosan jellemző tendenciák – klasszikus, karikaturisztikus, ornamentális és dokumentarista – közül
a folklórra és a képzőművészetre építő ornamentális ábrázolási stílus dominanciája valósult meg a kecskeméti alkotóműhelyben.
Varga Zoltán lehengerlően informatív könyvéből megismerhetjük a kecskeméti filmstúdió keletkezéstörténetét, mely az 1959-1989 között működő budapesti Pannónia Filmstúdió vidéki „leányvállalataként” jött létre. Az 1968-as új gazdasági mechanizmus bevezetésével járó konjunktúra fontos szerepet játszott a műhely életre hívásában, mivel A Magyar Televízió megrendeléseivel busásan ellátott Pannónia külső segítségre szorult. A budapesti cég animációs filmes ágának vezetője akkoriban a kecskeméti születésű Matolcsy György volt, 1970-ben az ő nevéhez fűződött a vidéki stúdió életre hívása, Mikulás Ferenc 1971-es kinevezésével.
A kezdet nem volt könnyű! Fiatal munkatársakat toborozva Mikulásék végigjárták a környék rajzszakköreit, grafikusokat és festőket kérdeztek, majd kiírtak egy pályázatot, melynek ifjú felfedezettjei közül később többen is a kecskeméti filmstúdió kiemelkedő alkotóivá váltak. Az így összeverbuvált fiataloknak azután kétéves, mélyreható grafikai alapokat nyújtó művészi képzést szerveztek. Első megrendelésükként a Mézga család-sorozat kifestésében közreműködtek – de nem sok idő kellett az önállósodásukhoz, saját arculat kialakításával a Pannónia Filmstúdió köpönyegéből előbújt kecskeméti műhely hamarosan nemzetközi hírnévre tett szert. 1985-ben megnyitotta kapuját az első KAF, a Kecskeméti Animációs Filmszemle is, amely kétévente az animációs filmek nemzetközi seregszemléjévé lépett elő, és a stúdió olyan külföldi koprodukciós alkotások megvalósítójává vált, mint a Vörös teknős.
Mikulás Ferenc és csapata közel öt évtizedes animációs filmes munkásságát a nemzeti kultúra ápolása jellemezte, de emellett később a formabontó újítás is az alkotóműhely sajátja lett. Ennek a 80’-as évek elején jött el az ideje, ekkoriban kezdtek az addigi sorozatok mellett egyedi filmeket is gyártani – s ez a párhuzamosság máig megmaradt. Az első gyerekeknek szóló mesesorozat a Vízipók-csodapók volt, ám a szerző korabeli recepcióvizsgálata szerint nem jósoltak neki jövőt, olyan csúnyának és depresszívnek látták a karaktereket – ennek ellenére a rovaranimációt ötven ország vásárolta meg. A pókok életéről szóló sorozat hősei esendő emberi tulajdonságokkal is bírtak, talán ezért voltak olyan szerethetők. A szerző a siker egyik titkaként a vizuális megjelenést emeli ki:
valamennyi karakter a gyerekrajzok világával harmonizál, anélkül, hogy maguk gyerekrajzoknak tűnnének.
Nagy sikert aratott egy „furcsa páros” kapcsolatáról szóló Leo és Fred is. Tóth Pál sorozata egy sérülékeny cirkuszi oroszlán és érzékeny idomárja bensőséges kapcsolatának meséje, melynek utolsó jelenetén a fél ország sírt annak idején. Varga Zoltán szerint a siker egyik kulcsa volt, hogy a cirkuszi attrakciók mellőzésével a Leo és Fred felülírta a műfaji logikát, és hőseit e csillogó világ ünnepelt sztárjai helyett esendő figurákként jelenítette meg. Emellett az alkotó – addig merőben szokatlan módon – érzékeltette a holt időt, amikor semmi nem történik, Leo és Fred csak „néznek ki a fejükből”, s ezek a tűnő hangulatok varázsolták oly melankolikussá és szerethetővé a történetet.
Varga Zoltán a Magyar népmesék, a Mesék Mátyás királyról és a Mondák a magyar történelemből sorozatot triptichonként kezeli, melyeket a közös szemléletmód, na és a Kaláka együttes zenéje köt össze. A Magyar népmesék antológia-sorozat ornamentális folklorisztikus stílusban megvalósított meséi hozzájárultak a paraszti kultúra eltűnőben lévő szellemi kincseinek megőrzéséhez – vallja a szerző. A lineáris időszerkezetű, egyes szám harmadik személyben előadott mesékben a tradicionális-archaikus és a modern technológia összekapcsolódása valósul meg. Elemzéseiben Varga Zoltán kitér a rész és egész viszonyára a történetek ábrázolásában, vizsgálja a mesék különleges térstilizációit és a háttérváltozásokat, emellett nagy teret szentel az átváltozások és vizuális áttűnések értelmezésének. Rávilágít a megelevenedett tárgyak és az állatkarakterek funkciójára,
hangsúlyozva a róka, a macska, a madarak és a táltos ló szerepét a magyar népmesékben.
A Mesék Mátyás királyról című sorozatot a szerző a reneszánsz kor megidézésének tekinti, melyben a nagypolitikai játszmák helyett a Mátyáshoz fűződő tréfák és anekdoták játsszák a főszerepet, némi erkölcsi mondanivalóval átitatva. Varga a sorozat jellemzőjének tekinti a kizárólag humán szereplőket, a realisztikus ábrázolásmódot és a klasszikus stílusú animációt. Mellettük a Mondák a magyar történelemből a 9. század második felétől a 15. századig kalauzolja a nézőjét. „Szinte felrepültem a boldogságtól!” – vallotta Jankovics Marcell, amikor Mikulás Ferenc felkérte erre a feladatra. Az intrikákra, viszályokra és véres harcokra fókuszáló, felnőtteknek szóló sorozat ízelítőt ad őseink életéből, kevésbé realisztikus ábrázolásban, időnként inkább történelmi vízióként. A szerző vélekedése szerint a borzalmak katalógusa (felnégyelés, elégetés, kürttel fejbecsapás) bizton összeállítható a véres epizódok történéseiből.
Az ezredforduló után jelentkező kihívásokat tanulmányozva Varga Zoltán azt vizsgálja, hogy a filmtervek mennyiben folytatói a hazai és a nemzetközi animáció tendenciáinak, s mennyiben tesznek kísérletet azok megújítására. A művészi útkeresések elemzésénél sorra veszi az új, digitális technikákat is alkalmazó második generációs alkotókat: az ornamentális animáció folklorisztikus változatát művelő Keresztes Dóra és Orosz István munkásságát, a képzőművészeti animációban elhivatott Ulrich Gábor és Szilágyi Varga Zoltán pályáját, karikaturisztikus kísérletezőként Weisz Bélát, Homolya Gábort és Glaser Katalint, a dokumentarista ihletésű Szoboszlay Pétert, a formakombinációt alkalmazó Szoboszlay Esztert és Neuberger Gizella vizionárius munkásságát.
Tóth-Pócs Judit – Tóth -Pócs Roland: Bíborcsiga
Bátran kijelenthető, hogy Varga Zoltán filmtörténész A kecskeméti animációs film című könyve alapos és kimerítő feldolgozását adja témájának. Ezt támasztja még alá a könyvének végén található 30 oldalas gazdag képmelléklet, a kecskeméti animációk filmjegyzéke és részletes cím- és névmutatója. Varga Zoltán korszakalkotó könyve a magyar animáció kedvelőinek és a műfaj kutatóinak méltán válhat a Bibliájává.
Varga Zoltán: A kecskeméti animációs film
Kecskemétfilm Kft – MMA Kiadó, 2019
