Papírfény

Mindannyiunk szörnyei – Veres Attila: Éjféli iskolák

Veres Attila Odakint sötétebb című regénye után rövid történetekkel sokkolja az olvasókat. Az Éjféli iskolák című novelláskötet 15 pokoljárás történetét meséli el. 

Az Odakint sötétebb a különös, a weird birodalmába irányítja olvasóját. Hiszen „Európában is jelen van a weird, mi is beszélünk magunkról ezen a szűrőn keresztül, és nem csak fantáziahelyszínei lehetünk angolszász elbeszélők történeteinek” nyilatkozta Veres Attila a Filmtekercsnek egy éve az első regénye kapcsán. Idén az Agave kiadó a novelláit adta ki. Az Éjféli iskolák címre keresztelt kötet régebbi és újabb írások gyűjteménye, hiszen több novella korábban már megjelent a The Black Aether hasábjain (A présházban, Visszatérés az éjféli iskolába, Szorozva nullával). Az összesen 15 furcsa történetet tartalmazó könyv egy nagy adag borzalommal ajándékozza meg olvasóját.

Veres Attiláról filmes és irodalmi körökben is lehet hallani. Második könyve mellett forgatókönyvíróként, dramaturgként és szkriptelemzőként dolgozik. Mielőtt a novelláskötet elemzésébe kezdenénk, nézzük meg,

mi minden történt Veres Attilával a filmszakmában.

Talán a legfontosabb hír, hogy elkészült az Oscar-jelölt esélyesként emlegetett a Ruben Brant, a gyűjtő. Veres Attila a forgatókönyv fejlesztésében vett részt (az animatic fázis után, az animáció kezdete előtt). Ezenkívül rövidfilmekben is közreműködött: Holtai Gábor Papírlélek és Pusztai Ferenc L.U.F.I. című rövidfilmjének, illetve Tasnádi István Egy másik életben című legújabb tévéfilmjének történetét is ő jegyzi. Nagyjátékfilmek terén a Mihkel (Ari Alexander Ergis Magnússon, 2018) című izlandi filmet szükséges megemlíteni, illetve a szintén izlandi Sumarbörnt (Guðrún Ragnarsdóttir, 2017) és a marokkói Burn Outot (Nour Eddine Lakhmari, 2017). Veres mindhárom filmben dramaturg volt.

Az Éjféli iskola novelláinak mindegyikében közös, hogy a történetek a hétköznapiból indulnak, majd az elképzelhetetlenül furcsába és reménytelenül borzalmasba torkollnak. A narráció pedig ugyanúgy csorog tovább, mintha a rendkívüli normális lenne, a borzalmas pedig természetes. A történeteken érezzük a keserűen maró magyar valóság félreismerhetetlen jelenlétét, de aztán abszurd, természetfeletti dolgok történnek bennük. A történeteket megélő szereplők nem változnak, az őket körülvevő környezet annál inkább, s mivel a percepció a megszokott eseményekkor tapasztalt mederben folyik tovább, a természetfeletti abszurddá válik, és egyben belesimul a „valóságba”.

Abba a valóságba, amiről reméljük, hogy egy adott ember személyes pokla, elmebaja, bármije, és lehetőleg másoknak – nekünk – semmi, de semmi közünk hozzá.

Pedig igenis van, hiszen Veres Attila szörnyei az unalmasból, a középszerűből bújnak elő. Mindenki  félelmei ezek, amik mindig is ott vannak, csak olykor lapulnak, olykor nagyra nőnek. Bárki, akinek vannak félelmei, vágyai vagy megérinti a halál, a sikertelenség, a család, a vallás, a társadalom, nos, ezek a szörnyei, melyek sosem hagynak happy endet maguk után.

A 15 történetből egyet szeretnék kiemelni, a Szorozva nullával című úti beszámolónak álcázott egzisztenciális mélyrepülést. Az egész egy fizetett utazás beszámolója, ami az esetek többségében szimplán halállal, és nagyon ritkán valami sokkal rosszabbal zárul. Nevezhetnénk a Szorozva nullával-t egy (negatív)megvilágosodás történetnek, mely során az értéktelen, materialista ego teljes egészében felszámolódik, s helyette egy, a körforgásból kilépett, végletekbe taszított elmeállapot áll be.

„Hogy rettenetes, elhiszem,
de igy igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
öngyilkosság, vagy majdnem az.”

Fogalmazta meg Szabó Lőrinc a párkapcsolat egy lehetséges mikéntjét, s ehhez hasonlóan a novellában is egy cseréről van szó: a mindent odaadok, mert úgysem értem, mi az, nem élvezem, nem értékelem, igen, az életem, tulajdonképpen bármiért cserébe, még ha az a vallás és/vagy a természetfeletti köntösét viseli is.

„Többé nem kell felelősséget vállalnom semmiért. Senki lettem.”

Ugyan az úti beszámoló egy visszaemlékezés, főszereplőnk veszi a fáradtságot, hogy az első osztály adta kényelem hiányáról, a reggeli minőségéről regéljen, hogy majd ugyanolyan szenvtelen hangon számoljon be a helyi rituálékról, a szobájába lopakodó halszagú nőről, a mintha-mi-sem-történt-volna kocsmázásokról, majd az erdőben zajló halálhajszáról, a lényről,

melyből lábak és szemek nőnek ki és felzabál.

Veres Attila fantáziája rendkívüli és rémisztő: a kiszámíthatóság sehogy sem említhető, de a kényelmetlenség, a sötétség és a reménytelenség annál inkább. Ráadásul remek írói vénával is rendelkezik, hiszen a történetek olyan húzóerővel bírnak, hogy nehéz az olvasásban szünetet tartani. Mivel fiatal íróról van szó, írásai bizonyára még alakulnak, de a megjelent két könyv alapján szerintem a novellái erőteljesebbek, teljesebbek. A regény adta teret, mennyiséget nem tudta olyan intenzitással feltölteni, mint ezeket a pengeéles, rövid történeteket. De ezt bízzuk a jövőre, akár novellákkal, akár egy újabb regénnyel áll elő, kíváncsian várom a folytatást! Bár az írásait ajánlani csak bátraknak, erős idegzetűeknek merem.

 

Veres Attila: Éjféli iskolák
Agave könyvek, 2018

 

Keller Mirella

Keller Mirella az ELTE-n végzett filmelmélet és filmtörténet, illetve magyar nyelv és irodalom szakon. 2008 óta publikál, 2011-ben Országos Diákzsűri tag volt. Jelenleg egy tajvani egyetemen tanul. A Nagyítás rovatot vezeti. kellermirella@filmtekercs.hu

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..