Papírfény

A vén Európa megrontja az ifjú Amerikát – Vladimir Nabokov: Lolita

A Lolita már megjelenése előtt felzaklatta  a világot a merész témájával, de bűn lenne pedofil regényként aposztrofálni, sokkal kifinomultabb és különlegesebb annál.

A Lolita hírhedtsége megelőzi a művet, és tévútra csalja az olvasót. Visszataszító bujaságot és fülledtséget várni hiba a jelzőktől roskadozó, érzelmektől duzzadó soroktól. Érzéki erotikus regényre számítani felettébb botor és tisztességtelen dolog, amikor egy csupán tizenkét éves nimfácska elcsábításának és lelki gyötrelmeinek kálváriáját vesszük a kezünkbe. A szavak szépsége ugyan édes mézként pereg le a lapokról, de Lolita megrontójának mézesmázos gondolatai sem tudják elfedni azt a mérhetetlen emberi gyarlóságot, amelyet elénk tár a történet.

Lolita (1997)

Lo. Li. Ta. Csak így becézi a felnőtt Humbert Humbert élete fényét, ágyéka tüzét: egy serdülő kislányt. Az anyagi és pszichés gondokkal küzdő európai író jó megjelenése, megnyerő stílusa, kimagasló intelligenciája miatt a nők kedvence lehetne, de vágyainak igazi tárgya más, bár ő igyekszik távol tartani magát tőle. Humbertnek egészen addig sikerül is decens életet élnie, amíg meg nem ismeri az éppen csak bimbódzó korú Dolores Haze-t. Aljas tervet kieszelve, hogy a kislány közelébe férkőzhessen, feleségül veszi Lolita édesanyját. Egy számára is váratlan fordulat következtében örökre teljesen kettesben maradhat a gyermekkel. Innentől kezd beteljesedni Humbert régóta áhított álma, amelyet sötét fellegként árnyékol be egy különös figura, aki követi mindenhová az abnormális párost.

Lassan Humbert se tudja, hogy a végzet egy másik szörnyeteg személyében fogja utolérni, vagy tulajdon doppelgängerével kell szembesülnie.

Jeremy Irons and Dominique Swain in Lolita (1997)
Lolita (1997)

A regény bravúrosan táncol a pornográfia és a jó ízlés határán. Nehezebben befogadható, súlyos tömegű, szerteágazó gondolatok áradnak az olvasóra, de ékkövekként zúdulnak rá. A könyv lírai magaslatai, szellemes játékai megkönnyítik az előregázolást az emberi lélek és őrület bugyraiban, még ha néha nehéz is az ösvényen maradni.

Íze és zamata van minden szónak, a hangulatok belekúsznak az ember elméjébe.

Humbert fejébe belelátni az emberek elemi kíváncsiságának titkos kielégülése. Annyi torz lélek létezik, de a különböző páriák gondolatait megismerni mindig is nagy vágya volt a publikumnak. Míg gyilkosok logikáját felgöngyölíteni elfogadottabbnak számít, addig a gyereklányok után ácsingózó vadállatok szemléletét sokkal gyomorforgatóbbnak találták a kiadók. Pedig Nabokov mesterművét kár lett volna a fiókban porosodni hagyni, azt gondolván, hogy mocskos vágyak írott kivetülése csupán. Az igazi bravúr túlmutat az író gazdag irodalmiságán, sziporkázó utalásain, a tényen, hogy orosz létére angolul képes így alkotni.

Lolita (1997)

A főhős fokozatosan széthulló, majd újra magára találó elméjét felépíteni is kihívás, de szimpatikussá tétele egészen lenyűgöző. Felvetődött bennem a kérdés — mit vetődött, kínzón egyre jobban belém mart —, hogy így megtévesztett engem is Humbert felületes szimpatikussága? Manipulált megnyerő modorossága? Vagy, mert megláthattam gondolatai esendőségét, gyötrő szenvedését, görcsös küzdelmét, hogy fenntartsa a normákat: egyszerűen megszántam szegény Humbertet? Lolita sokszor idegesítő, cserfes, de nem túl intelligens kislány, és valószínűleg fejletlen testi bájai elvakították megbecstelenítőjét. Akkor mégis miért a gonosz Humbertet sajnálom, aki egy csitri incselkedő szeszélyeitől senyved? Mazochistán szerelmet remél áldozatától, de valóban ő irányítja a helyzetet?

Lehet, hogy az ifjú Amerika rontotta meg a vén Európát? Megkérdőjeleződött a saját erkölcsösségem.

Valóban túl lehet tekinteni a rideg tényen, hogy valaki pedofil? Jellemének többi különc és ismerősen emberi aspektusa felül tudja írni az előítéleteket?

Lolita (1997)

Humbert önző módon Lolita érzéseibe bele se gondol, tárgyként tekintve egekig magasztalja kiskorú Vénuszát, mely csak az ő gyönyöre miatt létezhet. Lolita megcsonkított gyermekkora miatt túl korán elkezdi fegyverként használni a testét, és kiélvezi a hatalmát. Gyermeki kegyetlenségét tudatlanságával vegyítve egészen kiállhatatlan teremtéssé válik. A távoli homályban elvész a határ, hogy ki kínozza jobban a másikat. Felelősségre Humbertet kell vonni, de beteges reményei béklyójában már nem önmaga, csupán vágyai irányítják, mint holmi alantas ösztönlényt. Nabokov zseniális játékának áldozata lennék?

Arra a gyalázatra kényszeríti a könyv az olvasót, hogy titkon Humbert ügyetlenkedéseinek sikerességében bízzon.

Nem a kezdeti, megtévesztő, pikantériát ígérő fejezetek teszik igazán botrányossá a művet. Az olvasó meghasonulásának elkerülhetetlensége az igazi polgárpukkasztás.

Némi megnyugvást nyújthatnak a könyv végi gondolatok a szerzőtől, magáról a regényről. Az utána következő interjú pedig még inkább megmagyarázza, miért érezte Nabokov szükségesnek egy ilyen mű létrejöttét. Valamennyi meghasonló kérdésre nem lelhetünk választ, de csitíthatja a sok háborgó gondolatot, amelyet a könyv kavart fel.

 

Vladimir Nabokov: Lolita

Helikon Kiadó, 2019
Fordította: Békés Pál, M. Nagy Miklós

Szádeczky-Kardoss Klára

Szádeczky-Kardoss Klára

Szádeczky-Kardoss Klára a Corvinus Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán végzett. 2016-ban csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez. Újságírói tevékenysége mellett novellákat is ír.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya