Papírfény

Gyilkos túra száznál is több keréken – Park Jo-Suk & Jong Sang-ho: Vonat Puszánba

vonat busanba train to busan 3

Számtalan példáját látjuk annak, amikor egy sikerkönyvet filmre visznek, de ennek ellenkezőjét, egy sikeres film regényesítése már felvet némi kérdőjelet. Szerencsére a dél-koreai zombi-blockbuster a Vonat Puszánba irodalmi változata olvasmányként is olyan, mint a film: vérgőzös, adrenalinnal teli horror, amit oldalról-oldalra fal az ember.

A korábban animációs filmeket rendező Yeon Sang-ho legalább olyan váratlanul robbant be a 2016-os filmváltozattal, mint a benne lévő zombijárvány. Nem újította meg a zsánert, nem volt forradalmi, csak egy tökéletesen összerakott, maximális hatásfokú zsánerfilm egy jól kivitelezett alapötlettel, szimpatikus ugyanakkor kellően háromdimenziós karakterekkel, feszültséggel és kellően gyomorforgató csonkolásokkal. A Vonat Puszánba akkora sikert aratott, hogy minden készült és készül mellé: animációs előzményfilm, folytatás, tervezett amerikai remake és még könyvváltozat is, Park Jo-Suk és Jong Sang-ho tollából

Lehet most arról vitázni, hogy mennyire van értelme ennek a könyvváltozatnak.

Alapvetően nem tesz hozzá a filmhez, sőt szinte szolgai módon követi annak cselekményét. A laikusok többsége szintén előbb fog a filmmel találkozni, így csak egyfajta különlegességként akadhat valakinek a kezébe. De, amikor könyvet olvas az ember, akkor általában nem ezeken a dolgokon szokott gondolkodni, hanem elsősorban azon, hogy élvezi-e olvasni azt az adott történetet. Meg tudja mozgatni a fantáziáját, felkelteni az izgalmat, a félelmet, az emberi érzelmeket? Képes-e a történet sodrása magával ragadni? Mert a Vonat Puszánba igenis képes ezeket elérni. Nem egy komplex, összetett könyv, hanem egy nyers, erőteljes, dinamikus ponyva, ami egy felturbózott terepjáró vehemenciájával esik neki az olvasónak.

Történetünk hőse a munkamániás Szogu, egy álmos hétköznapi reggelen száll fel a Szöultól Puszánig tartó vonatjáratra, hogy gyorsan leadja volt feleségéhez a kislányát, majd minél hamarabb visszaérjen a céghez. Szinte észre se veszi a baljós jeleket, a környéken zajló egyre erőszakosabbá váló tüntetéseket, a vegyvédelmi ruhákban lévő katonákat. Aztán alig néhány perccel az indulás után egy iskolaruhás lány keresztülharapja osztálytársa torkát. Aki aztán újraéled és rátámad másokra. A fertőzöttek hamarosan elárasztják a vonatot, az aktakukac Szogu pedig hamarosan egy élethalálharc közepén találja magát néhány szerencsésebb utassal együtt –

az út Puszánba pedig minden egyes perccel egyre véresebbé és pokolibbá válik.

Jo-Suk és Sang-ho nem finomkodnak. Az első zombitámadás körülbelül az ötvenedik oldal környékén következik be, és onnantól kezdve a könyv gyakorlatilag rátapos a gázpedálra, hogy egészen a befejezésig ne is nagyon lélegezzen fel az olvasó. Szogu és a túlélésért egyre kétségbeesettebben küzdő, fokozatosan fogyatkozó túlélők egyik halálos szituációból a másikba zuhannak. Hol két csoportra szakadnak szét miközben az őket elválasztó kocsik tele vannak fertőzőtekkel. Máskor pedig még szerelvényt is kell váltaniuk, miközben a pályaudvar az élőhalottak és a teljesen tehetetlen kormányerők csataterévé változik.

Az írópáros remekül váltogatja a feszültséggel, akcióval és vérrel teli nagyjeleneteket, a belső karakterépítő pillanatokkal. Ha van valami, amit az irodalom befogadhatóbban tud megjeleníteni, mint egy film, akkor azok az egyes szereplők közötti nézőpontváltások, amikor csak pár bekezdés erejéig, de bepillantást kapunk a lelki világukba. Morzsaként elcsepegtetett háttértörténetekből és jelenbéli cselekedeteikből formálja a könyv a jellemüket, és ezáltal nem csak egy szimpla horrorkönyv véletlenszerű áldozatai lesznek, hanem valódi, mindennapi embereknek. Akik ugyanúgy félnek, küzdenek, mint a főhős, akiknek szintén felborítja mindennapi életét a fertőzöttek támadása. Legyen szó a koreai háborút túlélt idős testvérpárról, vagy az óriás termetű, de keménykezű feleségét melegen szerető munkásemberről,

a történet emlékezetes és szimpatikus hősökkel van tele.

A filmhez hasonlóan a könyv se mutatja teljes képben a kirobbanó apokalipszist, csupán részleteket mutat. Híradó bevágások lángoló utcákról, elhagyatott pályaudvarok, kisiklott mozdonyok a síneken, mindig csak annyit tudunk, annyit sejtünk, amennyit a vonaton utazó szereplők. A krízis egyesekből a legjobbat hozza ki, van, akikből pedig a legrosszabbat. A hősiesség, a talpraesettség és az önfeláldozás keveredik a paranoiával, a mások hatra hagyásával, és az árulással.

Amúgy a könyv nemcsak a gyors tempó és a csonttörő akciók miatt tudja magát olvastatni, még a stílusa is kifejezetten elüt a nyugati horrorregényektől megszokottól. Nincsenek hosszú oldalakon tartó leírások: rövid, tömör és lényegre törő bekezdésekből áll, amiket az írópáros Jo-Suk és Sang-ho szinte oldalanként megtör egy újabb nézőpontváltással. Sokaknak eleinte szokatlan lehet ez a pattogató, kissé töredezettnek tűnő megoldás, de sosem fogunk összezavarodni, hogy most pontosan kivel vagyunk és mi történik. Számomra pedig tökéletesen illik a kaotikus, kiszámíthatatlansággal teli történésekhez, amikor mindent gyorsított felvételként érzékelnek a résztvevők,

nincs idő hosszú gondolkodásra csak a gyors cselekvésre.

A Vonat Puszánba nem fog semmi újat vagy meglepőt adni azoknak, akik már ismerik és szeretik a filmváltozatot, de robusztusan zakatoló, izgalmas és tisztességesen megírt feldolgozás, ami meg tud állni a saját lábán, ami elismerésre méltó teljesítmény. És ki tudja, lehet hogy pont ez lesz az, ami megismertet új embereket az utóbbi évek egyik legjobb zombiopuszával.

Szabó Kristóf

Szabó Kristóf az ELTE bölcsészkarán végzett filmelmélet és filmtörténet szakirányon, jelenleg könyvtáros, 2016 óta tagja a Filmtekercsnek. Filmes ízlésvilága a kortárs hollywoodi blockbusterektől kezdve, az európai művészfilmeken át, egészen a Távol-Keletig terjed. Különösképpen az utóbbira, azon belül is a hongkongi és a dél-koreai filmre specializálódik.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com