Papírfény

„Üdv újra köztünk, 007-es” – James Bond: Vargr és James Bond: Eidolon

Daniel Craig leköszönésével éppen aktív James Bond nélkül vagyunk, de ez nem jelenti azt, hogy teljesen le kellene mondanunk őfelsége titkosügynökéről. A Dynamite Entertainment Bond-képregényei ugyanis magyar kiadóra találtak, így ebben a formátumban is felfedezhetjük, mire képes a 007-es.

Ian Flemming titkos ügynöke az egyik legbebetonozottabb sarokköve talán a popkultúrának: ki ne hallott volna James Bondról? Az angol ikonok egyike ő, aki egy évvel II. Erzsébet megkoronázása után állt szolgálatba, és szolgál máig rendíthetetlenül, megannyi formában. Maga Flemming már fél évszázada nincs velünk, de regények azóta is születnek, filmen pedig két éve láthattuk utoljára Bondot a Nincs idő meghalni-ban, Daniel Craig hattyúdalában.

A titkos ügynök azonban az évek alatt képregényekben is szerencsét próbált – már 1962-ben adaptálták erre a médiumra is. Bond megjárt olyan képregénykiadókat, mint a DC Comics vagy a Dark Horse, mígnem 1996-ban eltűnt, hogy a képregényes jogokat közel húsz évvel később a Dynamite Entertainment szerezze meg. A Dynamite egyből új alapokra is helyezte a karaktert, saját kontinuitást indítva. Ebbe kóstolhatunk bele már magyarul is a Vad Virágok Könyvműhelynek hála.

Egyből két epizóddal vette kezdetét a magyar kiadás: a Vargrral és az Eidolonnal – mindkettő mögött Warren Ellis író és Jason Masters rajzoló áll. Ellis dolgozott a Marvelnél (többek között a Vasember Extremis-képregényein), társszerzője volt a Transmetropolitannek és a Rednek is, de a neve nemcsak képregényes berkekben ismert. Részt vett a Dead Space videojáték megteremtésében és a netflixes Castlevaniát is ő vezényelte íróként.

Kezei között James Bond egy stílusos, fanyar humorú, az erőszakot távolról sem megvető ügynökként születik újjá. Habár az első két képregény lendületes, vagány Bond-kaland, azt érdemes figyelembe venni, hogy elsősorban akciótörténetek.

A füzetek közel 150-150 oldalán alig jut idő pihenni,

Bond ugyanis állandóan lő, menekül, robbant vagy verekszik, és ez alapvetően jól áll neki. Azonban aki inkább keményvonalas kémkedést vár, az csalódni fog. A két képregényben összesen egyetlen „Mi folyik a háttérben?”-jellegű átívelő szál bukkan fel, de az is csak mellékzöngeként.

A Vargrban James Bond egy bosszúhadjáratból visszatérve Berlinbe indul, hogy felszámoljon egy drogterjesztőt – helyette azonban kibernetikus kiegészítőkkel felturbózott emberekbe szalad bele. Ezzel megjelenik Ellis transzhumanizmus iránti rajongása, azonban nem teszi Bond világát túl futurisztikussá, még a gépkarú rosszfiúk is szépen belesimulnak.

Az Eidolon egy fokkal hagyományosabb Bond-történet. Nemcsak, hogy több titkos szervezet is belekeveredik a sztoriba, és a 007-esnek meg kell kérdőjeleznie, hogy kiben bízhat, de még a SPECTRE újraértelmezését, kvázi utódját is megpillanthatjuk benne. Az első résszel ellentétben Bond nőcsábász oldala is felvillan, de a sodró lendületű akciótól ez sem vonja el a figyelmet.

Az első két részben Ellis alaposan megválogatta, hogy miket emel vissza a hatvanéves James Bond-mitológiából.

Megkapunk természetesen olyan karaktereket, mint M, Q, Moneypenny, de még (a szintén gépkezű) Felix Leiter is beköszön. Emlegetik a Bentley-t, a „hölgyeknek való” Walther pisztolyt, cserébe ilyen-olyan szuperkütyükkel nincsen dolgunk – a legextrémebb szupereszköz egy robbantásálló, páncélozott kocsi vagy egy becsapódásra repeszekre szóródó pisztolygolyó.

James Bondnál igyekeztek kerülni azt, hogy konkrétan egy adott színészről mintázzák, így küllemre leginkább Flemming eredeti elképzeléséhez hasonlít. Kiállásában lezser, vagány, kedélyes, akinek jut egy-egy odaszólás, ha a helyzet megkívánja, de nem vicceli el az egész füzetet. S habár M panaszkodik a hatékonyságára, ha személyessé válik a helyzet, akkor Bond előtt senki nem marad talpon.

Ezt az „előbb lő, aztán sem biztos, hogy kérdez” habitust jól kiszolgálják Jason Masters rajzai.

Sokszor fröccsen a vér, az oldalakat azonban sosem teríti be – nem belsőségekben tocsogásról van szó, hanem szilaj érzékeltetésről. Ha kell, nem riad vissza egy nyaktörés vagy szétrobbanó fej kerek-perec ábrázolásától, míg máskor hatásosan elvált a lecsapás pillanatáról, hogy csak a levegőbe röppenő ujjbegyeket lássuk. Személyes kedvencem, hogy olykor röntgenfelvételre hasonlító képkockákat is kapunk, amelyek egy ütés vagy golyóbecsapódás pillanatát ábrázolják.

A képek tiszták és egyértelműek, nem lépünk át a fehértéren, ez azonban olykor hátrányára is válik az akciónak. Sok jelenetnek egy-egy, a mozgalmas akciószekvenciából kiragadott pillanat áll, lendületet azonban mégsem ábrázolnak a képek. Így inkább azt a hatást kelti, mintha megfagyott volna az idő, és nem azt, mintha épp felborulna egy autó.

A Vargr és az Eidolon kiváló alapot képeznek a Dynamite James Bondjának. A 2015-ben indult sorozat megmutatja, milyen jól is áll a 007-esnek a képregények világa, miközben egy modern, egyedi Bondot mutat be, ami megőrzi a karakter jellegzetes vonásaiból is a legfontosabbakat. Ellis és Masters munkája szépen kiegészíti egymást, még úgy is, hogy a rajzok néha elmaradnak a cselekmény akciódús ambícióitól – cserébe viszont egy-egy, apróságaiban nagyon beszédes képkockát is kapunk. Remek start ez egy olyan médiumban, amit James Bond húsz éven át nélkülözött, és nagyon kíváncsivá tett, hogy más alkotók kezében hová veti még az élet a 007-es ezen iterációját.

Warren Ellis: Vargr

Warren Ellis: Eidolon

Vad Virágok Könyvműhely, 2022
Rajzolta: Jason Masters

Vida László

Vida László a Debreceni Egyetem kommunikáció- és médiatudományi szakának újságíró specializációján végzett. Szakterülete a sci-fi, a fantasy, a képregényfilmek és bármi, aminek videojátékokhoz van köze.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com