Papírfény

Közelebb az éjfélhez, mint valaha – Alan Moore & Dave Gibbons: Watchmen

Gyönyörűen kivitelezett, az egész sorozatot magában foglaló gyűjtői kiadásban kerülhetett boltokba Alan Moore úttörő képregénye, a Watchmen, amelynek bizonyos kérdésfelvetései aktuálisabbak nem is lehetnének.

Bár a vélemények megoszlanak a jelenségről, azonban vitathatatlan tény, hogy immáron bő két évtizede a képregény-mozifilmek virágzását éljük. A műfaj kedvelői örömére ez a tendencia végre magával hozta a hazai képregény kiadás fellendülését is. Olyan hiánypótló kiadványok látnak napvilágot egymás után, mint Alejandro Jodorowsky és Moebius Incal című sorozata, a Nagy DC Comics, illetve Marvel-képregénygyűjtemény vagy a műfaj megkerülhetetlen ikonjának, Alan Moore-nak a munkái: a Halo Jones balladája, Különleges úriemberek szövetsége, a V, mint vérbosszú és persze a Watchmen.

A DC Comics gondozásában 1986-87 folyamán jelent meg Alan Moore és Dave Gibbons közös munkája, a Watchmen, amely egyszerre volt dekonstrukciója a képregények szuperhőseit övező hérosznak, illetve újragondolása és kibővítése a médium kereteinek, formanyelvi kifejezőeszközeinek.

A Watchmen fontos mérföldkőnek számít a képregények történetében, ugyanis Alan Moore volt

a műfaj egyik első szerzője, akinek munkáját komoly irodalomként ismerték el

(a Watchmen 2005-ben felkerült a Times magazin legjobb 100 angol nyelvű irodalmi alkotásának listájára).

A Watchmen alternatív valóságában, a 40-es években ténylegesen megjelennek álruhába bújt, maszkos védelmezők az utcákon. Ők a „Percrekészek” csapata, akiket különböző flashbackeken keresztül ismerünk meg a történet folyamán. Utódaik lesznek az „Őrzők” (a Komédiás, Dr. Manhattan, a Selyem Kísértet, Rorschach, Ozymandias és az Éji Bagoly), akiknek működését a rendőri sztrájk nyomására, kormányzati rendelet fog a 70-es évek második felében felfüggeszteni. Mindeközben a harmadik világháború kitörésének lehetősége egyre inkább fenyeget; az immár visszavonult maszkos hősöket pedig úgy tűnik, valaki le akarja vadászni.  Ennek felderítésére Rorschach nyomozásba kezd.

Moore karakterei közelről sem tökéletesek. Nagy újítása a történetnek, hogy

a Watchmen szereplői torz tükörképét adják a korábban sebezhetetlen félisteneknek elgondolt igazságosztóknak.

Dr. Manhattant leszámítva egyikőjüknek sincsen szuperereje. Pergő akciójelenetek helyett pedig sokkal inkább a szereplők lelkivilágának alapos megismerésén, múltjuk, motivációik feltárásán lesz a hangsúly. Az átfogó lélektani mélyfúrások izgalmas kiegészítői az egyes fejezetek végén elhelyezett néhány oldalas kitekintők, amelyek között megtalálhatók kitalált könyvek fejezetei, az egyes szereplőkről megjelent cikkek vagy velük készített riportok.

Alan Moore kiterjedt műveltsége szépen megvillan a Watchmen világát átszövő számtalan, különböző szinteken megnyilvánuló popkulturális utalásokban, tovább rétegelve és gazdagítva egyedülálló univerzumát (a képregény végén található melléklet segítségünkre lesz ezek felfejtésében). Minden egyes epizódot neves gondolkodók, zenészek, költők (Burroughs, Bob Dylan, Blake, Shelley Einstein, Nietzsche, Jung vagy a Bibliából átemelt passzusok) sorai zárnak, lehetőséget adva az olvasottak komplex tovább gondolására.

Az alkotók szándéka szerint is többszöri olvasásra szánt mű a megannyi idézet és apró utalás miatt

negyedik, ötödik olvasásra bontakozik ki teljes valójában.

A képkockák bármelyikének szélén szembe találhatjuk magunkat például egy Salvador Dalí-festménnyel, vagy az étlapra csöppenő ketchupfoltból kirajzolódó Rorschach ábrával. Éji Bagoly karaktere pedig egyrészt öltözetében, másrészt technikai felszereltségében, földalatti titkos fegyverraktárában egyfajta Batman-parafrázisnak is tekinthető. A jó érzékkel megválasztott utalások soha nem lesznek öncélúak, szervesen illeszkednek a történetbe. Komplex motívumrendszere teszi igazán egyedivé a művet.

A képregényben megjelenő, széles körben ismert popkulturális utalások mellett saját szimbólumrendszert is kidolgozott magának a történet. Érdemes megfigyelni, hogy

a Watchmen emblémájává vált sárga mosolygó fej hányféle változatban bukkan fel a történetben.

Képregényektől szokatlan módon különösen izgalmas zenei réteg is megjelenik a történet folyamán, amely egybeforr majd a látottakkal. A lábjegyzetelt (Bob Dylan dalai) vagy akció közben „felcsendülő” zenék (a lángoló bérházból kimentett civilek jeleneténél) nem mindennapi módon feszegetik a médium határait. Igazán emlékezetessé teszi Moe Vernon tragikomikus epizódját a Wagner Nibelung gyűrűje című operájából felcsendülő A walkűrök lovaglásának dallama, amely érdekes kontextusba helyezi az első Éji Baglyot is (egy kicsit még tovább gondolva eszünkbe juthat az Apokalipszis most-ból Vietnam bombázásának jelenete).

A Watchmen ereje a történet mellett a történet elmondásának mikéntjében rejlik, amelynek lényegét Dave Gibbons számos, korábban nem alkalmazott formai és stilisztikai megoldásai adják, amelyek közül jó néhányat a filmművészetből emelt át. A ma már bevettnek számító nézőpontváltásokat, közelítéseket, távolításokat, elsötétítéseket vagy az egyedi, kilenc részre osztott panelfelosztást, az egyik kockából másikba átfolyó jelenetsorokat, valamint a képregény a képregényben megoldást (a Fekete hajó meséi).

A fő cselekményszál mellett politikai, környezetvédelmi és társadalmi problémákat is érint a Watchmen.

A társadalmi bírálat legfontosabb szócsöve Rorschach, aki naplóbejegyzéseiben közzétett gondolatvilágában ismerősen rímel a Taxisofőrből ismert Travis Bickle monológjaival. Sokszor szélsőjobboldali elgondolásokat sem nélkülöző bírálataikban mindketten arról beszélnek, hogy szeretnék megtisztítani a várost a rátelepedett mocsoktól. A három kritikus pont (a politikai, a társadalmi és a természetvédelmi), együttesen vezet el az emberiség ma is legaktuálisabb és legfenyegetőbb problémájához, a klímakatasztrófához és nukleáris háborúhoz. Gibbons vizuálisan is folyamatosan jelenvalóvá teszi a problémát, ugyanis a keményfedeles borító mellett minden fejezetet a végítélet órájának képi illusztrációja vezet be.

Az először 1947-ben kiállított óra percmutatói szimbolizálják azt, hogy az emberiség milyen közel áll egy esetleges globális katasztrófához. A katasztrófa bekövetkeztét az éjfél jelképezi. 1953 után tavaly és idén álltak a legközelebb a tizenketteshez az óra mutatói. Két perccel állunk a katasztrófa előtt, amely többek között a világban egyre erősödő nacionalizmusnak, Észak-Korea és Amerika atomfegyverekkel kapcsolatos álláspontjának, illetve az éghajlatváltozással kapcsolatos érdemi lépések hiányának az eredménye. A képregényben Ozymandias gazdag és befolyásos üzletemberként próbál valamit tenni a környezeti katasztrófa és a közelgő nukleáris háború ellen.

Alan Moore kultikus képregényéből készült már egész estés filmadaptáció, képregénysorozatok Before Watchmen és Doomsday clock címen, az eredeti történet előzménye, illetve folytatása; októberben pedig az HBO saját gyártásában érkezik a tíz részes sorozat, amely a történet legújabb továbbgondolása. A Watchmen több mint három évtizede része a popkultúránknak, azonban számos adaptációja ellenére mindig érdemes lesz újra és újra kezünkbe venni az eredeti képregényformátumot, hiszen Moore és Gibbons olyan egyedülálló művészeti élményt hoztak létre, amelyet kizárólag a képregény médiumán keresztül lehet megtapasztalni.

 

Alan Moore: A teljes Watchmen 

Fumax, 2018
Fordította: Bárány Ferenc

Varga Dóra

Varga Dóra jelenleg az ELTE filmtudomány képzésének mester szakos hallgatója. Több éve foglalkozik filmkritikaírással, érdeklődési területe a feminista filmkritika valamint a filmzene elmélete, azok kortárs tendenciái. Különösen kedveli az amerikai függetlenfilmeket, a távol-keleti filmeket, a stop-motion animációkat és az európai művészfilmek bizonyos vonatkozásait.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com