Papírfény

Egy tragikus lelkületű komikus emlékiratai – Woody Allen: Apropó nélkül

Woody Allen önéletrajza végre a hazai közönséghez is eljutott, a könyv hírét megelőző kiadási bojkottok dacára. Az Apropó nélkül egy száműzött zseni életösszegző biográfiája humorral, jazz-zel és New Yorkkal, amiben Allen a botrányait is mélyelemzésnek veti alá.

Valahol egy párhuzamos univerzumban – tehát a sarki kisbolttól egyértelműen balra – létezik egy bizonyos Allen Stewart Konigsberg, egy rettegett és (épp emiatt) mélyen tisztelt brooklyni maffiózó, aki szabadidejében pókerezik és képregényeket olvas. Teszi mindezt a boldog tudatlanok magabiztosságával, hiszen nem hallott Kierkegaardról és a kétségbeesés filozófiájáról. Eközben a mi univerzumunkban – tudják, ez az a hely, ahol csirkefalatokat árulnak – egy átkeresztelkedett és Manhattanbe vándorolt Konigsberg honol, akit hívtak már gagmannek, stand-up komikusnak, drámaírónak, „legjobb rendezőnek” és „legjobb forgatókönyvírónak”, majd pedofilnak és ártatlannak is, bár inkább mindezen címkék gyűjtőneveként, Woody Allenként ismert.

Az Apropó nélkül a neurotikus, saját vallomása szerint pszeudo-polihisztor

Allen önéletrajza, amiben szerzői védjegyeihez méltóan remek humorral tálalja a lét elviselhetetlen könnyűségét és bájos értelmetlenségét.

A biográfia klasszikus formáját követve, kronologikusan halad születésétől mostanáig, szerényen summázva életművét. Persze előfordul azért, hogy előre-hátra ugrál az időben, mint Vonnegut Pilgrimje, paragrafusba vésve egy-egy anekdotát. Ezek a tér-idő kontinuumból kiesett fragmentumok pedig üdítő meglepetésfaktorokként pörgetik fel a sorokat. Azon olvasók, akik a filmművészet hétpecsétes szakmai titkaiért jöttek, rossz helyen kopogtatnak, ugyanis Allennek esze ágában sem volt mesterkurzust tartani a képkivágatok és a színészvezetés mikéntjéről. Helyette egy sztorizgató jellegű „filmnaplót” kapunk, ahol az összes rendezés előkészítése, forgatása és olykor vágási folyamata jelenik meg a Banánköztársaságtól az Annie Hallon át egészen az Egy esős nap New Yorkbanig. Eszeveszett munkatempója hatványozottan igazolja, hogy Allent hidegen hagyja filmjeinek utóélete, és ha választani kell, szívesebben klarinétozik, semhogy díjkiosztó ceremóniákon vegyen részt.

Karrierjének alakulását örökösen a horizonton tartva Allen a magánéletét is leltározza. És mielőtt bárki kételkedne, Diane Keaton pont olyan ragyogó személyiségnek tűnik a hétköznapokban, mint a filmvásznon, míg Mia Farrow a nagyszerű színésznő és a sátáni anya skáláján egyensúlyoz. Elromlott házasságok, futó kalandok és hipotézis szintjén ragadt plátói szerelmek váltogatják egymást egy különös időkapszulába zárt díszletben. Allen érzékletes leírásai egy letűnt New Yorkról árulkodnak: javarészt elhunyt, de annál inkább legendás figurákról, jazz-zenével belakott penthouse lakásokról és elfelejtett éttermekről.

Valóságos antropológiai mélységű Kánaán ez, egy nosztalgiapalack kulturális referenciák végtelen tárházával.

És ebben a kavalkádban válik Woody Allen a világ egyik legnagyobb rajongójává, nihilista fejrázásai ellenére is. Hiszen gyermeki lelkesedéssel isteníti Grucho Marxot, Tenesse Williamset vagy éppen a New Orleans-i jazz-zenészeket.

A Woody Allentől megszokott stílus- és tematikai „alapcsomag” így kétséget kizáróan helyet kap az önéletrajzban, de mintha nem ez lenne a motorja. Az Apropó nélkül azt a benyomást kelti, hogy egy expliciten meg nem fogalmazott küldetéssel született meg. A freudi tudatszintek pincéjéből előtörő motiváció ez, ami

azért harcol, hogy hízelgő mítoszokat és pejoratív címkéket dekonstruáljon Allen személyével kapcsolatban.

Bemelegítésként cáfolja, hogy értelmiségi volna és érvelése megerősítéseként lajstromba szedi azokat az alapműveket, amiket sohasem olvasott. Annyi bizonyos, hogy Allen iskolakerülő, tróger fiatal volt, aki kétszer is próbált egyetemi diplomát szerezni, sikertelenül. Allen azon filmjei, amelyek filozófiai referenciákkal zsonglőrködnek, pedig vélhetően első felesége, Harlene jóvoltából születhettek, aki filozófushallgatóként tanult. Egy másik ilyen megmosolyogtató mítosz Allen alábecsült sportosságának igyekszik legitimitást adni. Félbeharapott baseballkarrierjéről beszél és arról, hogy egykor prosperáló pókerező volt. Ezek a (re)affirmációk ártatlannak látszanak, ám élesen igazolják, hogy Allen transzparensnek ható személyessége mögött igenis ott áll egy illuzórikus sztárperszóna.

Azután a klasszikus, egyszerre szórakoztató és intellektuális „alleni” önelbeszélés hirtelen félbeszakad és beüt a kataklizma. A filmrendezőből kafkai hős lesz, aki azért nincs tisztában bűneivel, mert – elmondása szerint – nem követte el őket.  Tagadhatatlan, hogy

az Apropó nélkül egyik legégetőbb kérdése az volt, hogy reflektál-e majd Allen az őt körülvevő évtizedes botrányra és gyermekmolesztálási vádakra.

A rövid válasz: igen, ráadásul megdöbbentő bőbeszédűséggel. Az olvasót két komor alternatíva szorítja sarokba. Az első opció, hogy egy hétéves lányt pedofil apja molesztált úgy, hogy az elkövető később börtönbüntetés híján megúszta az ügyet. A második opció, hogy eszkábált, hamis tanúvallomások méltánytalanul bojkottálják egy művész pályáját, magánéletét is megnyomorítva ezáltal.

Kétségtelen, hogy Allen érvelése rendkívül meggyőző és az írásában felsorakoztatott ellenőrizhető hivatkozások helytállóak. A Yale New Haven klinika és New York gyermekjóléti osztálya egyaránt úgy állapította meg, hogy nem történt szexuális bántalmazás. Mégis, az Allent védő és támadó oldal álláspontja egyaránt tartalmaz kétséges részleteket, és mindeközben ott van Dylan, aki felnőttként is sírva vall a történtekről. Az Apropó nélkül tehát, különösen utolsó harmadában, fájdalmasan érzékeny terepre evez. Elvégre Woody Allenről, az orgazmatron „feltalálójáról” beszélünk, akibe egyértelműen szorult perverzitás (és ez a könyv nyelvhasználatán is érződik), de talán örök talány marad, hogy mindez valóban átlépte-e a normalitás határát.

Az Apropó nélkül egyszerre szintetizálja és szedi cafatokra korunk egyik legmeghatározóbb és legmegosztóbb filmes szerzőjét. Allent az teszi páratlan íróvá, hogy nem kell vele feltétlenül egyetértenünk ahhoz, hogy faljuk a sorait. Cenzúrázatlanul ír a #metoo-ról, a showbiznisz visszásságairól, a halálról és egyéb „könnyen” emészthető toposzokról. Önéletrajza frappánsan mutatja meg, hogyan lett Allen Stewart Konigsbergből sorsfordító véletlenek által „a” Woody Allen.

 

Woody Allen: Apropó nélkül

Jaffa, 2020
Fordította: Dési András György

Farkas Boglárka Angéla

Farkas Boglárka Angéla a kolozsvári Sapientia EMTE fotó-film-média szakán végzett 2019-ben. Jelenleg a Sapientia mesterszakán filmtudományt hallgat, valamint a Babeș-Bolyai Tudományegyetem alkalmazott médiatudományok mesterszakán tanul. Írásai a ’tekercsen kívül a Filmtetten is megjelennek. Szereti a szerzői és az indie filmeket, továbbá nagy rajongója a coming-of-age történeteknek és a látványon túlmutató sci-fiknek.