Papírfény

Sorozatok és más drogok – Zsolnai György: Spoiler 

Mi a pszichológiai háttere a szériadarálásnak? Miért inkább a kedvenceinket nézzük újra, ahelyett, hogy az ismeretlenbe indulnánk? Egyáltalán, miért számítanak minőséginek azok a sorozatok, amelyekre úgy hivatkozunk, hogy a legjobbak? Ilyen és hasonló miértekre keres válaszokat Zsolnai György a Spoiler – esszék a minőségi sorozatok világáról című értekezése.

Egy új kulturális forradalom vette kezdetét a közelmúltban, amelynek még mindig csupán az előszelét érezzük, és ez a buké bizony a pénz szaga, ha úgy tetszik, önnön figyelmünk manifesztuma. Ezt a háborút nem karddal és vérrel vívják, sokkal inkább accountokkal és algoritmusokkal. A színtér maga a filmművészet. A hadban álló felek nem pusztán két, de temérdek érdek képviselői. Az egymást dominálni kívánó harcosok a tonnaszámra nyakunkba zúduló, idősebb-ifjabb szériák. Kiigazodni közöttük szinte lehetetlen, állást foglalni szintén, de még azt is nehéz megállapítani, hogy teljesítménye és ereje alapján melyikük érdemel dicsőséget. Zsolnai György ebben a tumultusban igyekszik irányt mutatni tanulmánykötetében, a Spoilerben.

Kezdésképpen a sorozatipar rövid történetének bemutatásával. Merthogy sokadvirágzását éli, az a napnál is világosabb. Az azonban már kevésbé, hogy a sokadik valójában hányadikat takarja és hogy mióta éljük ezt az érát. Gyorstalpalva futjuk át az amerikai televíziózás gyermekkorát, ami valahol az 1950-es években kezdődött. Zsolnai előbb a tévés formátum evolúcióját taglalja, amely folyamat során a korábbi hírlapok helyét előbb a különböző rendszerességgel megjelenő folyóiratok, később a rádióközvetítések, majd az egyéb rádiós műfajok veszik át mint kulturális kohéziós erő, mígnem megjelenik az élő tévés műsorszórás. Ami pedig esetünkben kiemelt figyelmet érdemel, a nem élőben közvetített, úgymond dramatizált műsorok megjelenése, a CBS I Love Lucy című sitcomja. Ezzel pedig 

kezdetét vette egy új éra, amelyben „az árucikk a néző figyelme lett, amit a tévétől vásároltak meg a gyógyszer- és dohánygyárak”. 

A sorozatipar történetében nehéz korszakhatárokat húzni. Zsolnai szerint az első évtizedet újabb négy követte, amely a ma ismert és szeretett műfajok fejlődése szempontjából talán a legérdekesebb 40 év, a „narratív válság, tematikus gazdagodás” kora. Azok az örökérvényű zsánerek, amelyek nélkül elképzelhetetlen lenne nemcsak a televíziózás, de a filmművészet is, ezekben az évtizedekben nyerték el formájukat, és amelyeket – véleményem szerint – a mai nem minőségi szériák képtelenek levetkőzni, újítani szándékozó, de ötlettelen hozzáállásukból fakadóan. A Star Trek – Űrszekerek a sci-fi, a San Francisco utcáin a krimi, a Dallas a szappanopera, a M.A.S.H pedig a sitcom műfajának alapköveit rakták le ebben az időszakban.

I Love Lucy

Az új évezred beköszöntével a sorozatok világa elért az aranykorához. Nem volna ördögtől való, ha a tagolás ezzel ki is fújna, hiszen rövid időszakról, szűk határokról van szó. Zsolnai azonban nem megy el egy lényegi változás mellett, ami a tartalomgyártók felfogását illeti.

Szerinte a 2010-es évek elejéig tart a kifejezett aranykor, amely során a mai napig toplistás, közkedvelt és kritikailag toronymagasan kiemelt, ikonikus darabok készültek, mint a Maffiózók, a Drót és Az elit alakulat. Ami eztán következik, már szorosan összefügg napjainkkal és Zsolnai értekezésének lényegi része: a mennyiség és a minőség harca.

Maffiózók

A Spoiler első 30 oldala összegzi mindazt, ami várható a folytatásban, lefekteti az írói szempontrendszert, de egy önmagában is érdekes gyorstalpaló, amit bármely sorozatrajongónak szívesen ajánlok. Különösen az idősebb korosztálynak és azoknak, akiket a dübörgő reboot- és remake-hullám inkább levet magáról, semmint beszippantja.  Remek sorozatokat kontextualizál társadalmi-iparági miliőbe, gyártásuk mögötti összefüggésrendszereket fed fel, amelyek közül némelyik oly kézenfekvő, mégsem jutott volna azonnal eszembe (például a 60-as évek sci-fi termése és az amerikai-szovjet űrverseny apropóját). 

A könyv ezen a ponton más tempóra kapcsol és más hangvételt üt meg. A Spoiler a második harmadától juttatja érvényre alcímét, Esszék következnek a minőségi sorozatok világáról.

Érezhetően már nem a szélesebb közönséghez szólnak, sokkal inkább a szűkebb szakmai rétegnek. Az Esszék nagyon érdekes témákat ölelnek fel, általam különösen üdvözölt, jóval ritkábban taglalt, inkább érdekességeknek minősülő perspektívákat. A dohányzás ábrázolása a Mad Men – Reklámőrültek, míg a börtön mint szervezőelv az Oz és a Narancs az új fekete című szériák világán keresztül remek korképet fest a társadalmi normák tágulásáról, s vele együtt, paradox módon, beszűküléséről.

mandalorian
The Mandalorian

Zsolnai számomra legérdekesebb eszmefuttatásai azonban az írásom bevezetéséből már sejthetők. Azok a jelenségek, amelyek nem a sorozatok mind trendtermtő médiumok hatásmechanizmusát fedik fel, hanem a sorozatnézők habitusát. A binge-watching (a darálás) és az újranézés pszichológiai síkja mozgatja igazán a sorozatdömping fogaskerekeit. Az elmúlt néhány hétben mindkét jelenséget saját bőrömön tapasztaltam, előbb egy ültő helyemben zabáltam be A ki***tt világ vége című Netflix tartalmat, majd a The Mandalorian 2. évadának fináléja után éreztem tökéletes karácsonyi időtöltésnek újranézni az egész űrmókát.

Zsolnai a személyes kedvencei, például a Maffiózók tükrén át szembesít a tömeges fogyasztás mögött húzódó elméleti pszichológiai keretekkel és amellett, hogy megválaszolja a kérdését, nekem is felteszi, interaktivitásra késztet. 

Éppen ezért hiányoltam a filmezés szakmai és nézői síkján manapság már túlpörgetett jelenség érintését, amely oly sok heves vitát vált ki e két csoport között – nem mellesleg a könyvének címadó kifejezése is. A spoiler fogalma mára keveseknek jelent érthetetlen angol zsargont. Nemcsak a világ nyelveibe, de a társadalom egészébe is beépült. A film elméletével foglalkozók szerint egyenesen destruktív, megöli a szakmai beszélgetéseket az óvatos fogalmazás, a „ha még nem láttad”-dal kezdődő, értelmetlen mondatok. Hiszen egy film nem a csavartól lesz jó vagy rossz. Az átlagember számára viszont kifejezetten dühítő, ha a Facebook hírfolyamát böngészve szembesül Havas Jon halálhírével.

Trónok harca

E kérdés nem kerül terítékre, könyvének ezen szakasza mégis az úgymond laikus olvasó számára az informatív szórakoztatás melegágya. Ami eztán következik, az a művészeti-kritikai diskurzus fellegvára. Filozofikus, aktuálpolitikai és filmelméleti írások, amelyekben viszont az általa is többször említett elefántcsonttoronyból beszélő kutató pozíciójába önként lép. Nyelvezete, sokszorosan összetett mondatai, elméleti spekulációi megkérdőjelezhetetlen szakértelemről tanúskodnak.

Az átlag befogadót azonban éppen az ilyen jellegű írások szokták visszariasztani a filmművészet összefüggésrendszerének megértésétől.

Számomra ugyan nem zavaróak, egyvalamit azonban mégis annak tartok. Az alcímben jelölt minőségi sorozatok egyetemes kritériumrendszere mindössze egy alsó indexben jelenik meg, igazán kiejtve nincs, vagyis az alcímben jelzett kifejezés nem úgy ismerszik meg számomra, ahogyan azt vártam. Zsolnai írása erősen szubjektív és főként a börtönsorozatokkal foglalkozó fejezetében inkább önszabályozónak hat. Sokszor támadt az az érzésem, hogy bizonyos szempontrendszereket addig-addig szűkít, mígnem az egyetlen olyan produktum fér csak a keretbe, amit személyesen kedvel, de legalábbis választott. Ezek a csoportok pedig annyira lehatároltak, hogy ember legyen a talpán, aki beszuszakol a jogi, politikai, társadalmi drámák közé egy-egy fantasy vagy éppen sci-fi darabot. Ebből a két műfajból ugyanis csupán a Trónok harca, illetve a Fekete tükör kap elég teret, és azok sem kimondottan optimista felfogásban.

Fekete tükör: Interaktív

Összességében persze nem baj a szubjektivitás és természetesen a szakmaiság sem, sőt. A Spoilerhez hasonló köteteknek éppen ez a jó tulajdonságuk, lehetőséget adnak az új gondolatok befogadására és megkérdőjelezésére, vagyis közvetetten teret és esélyt nyújtanak a filmes diskurzusra. Ez pedig nemcsak nekünk jó, akik befogadják a produkciókat, hanem a gyártóknak is, akik megismerhetik, hogy a piacuk mit tart valódi minőségnek. Fogyassza hát bárki, sorozatrajongó, sorozatokra szomjazó, sorozatokat kritizáló, szakmabeli vagy laikus, a Spoiler interaktivitásra késztető, érdekes kis könyv. 

 

Zsolnai György: Spoiler – Esszék a minőségi sorozatok világáról

Szépirodalmi Figyelő Alapítvány, 2020

Gyenes Dániel

Gyenes Dániel a PPKE kommunikáció szakos, filmen és újságíráson specializált hallgatója. Ha egy filmben egyszerre jelenik meg a misztikum és a társadalomkritika, nála tuti befutó.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés