Fókuszban Ráadás

Egzisztenciális válság a halhatatlanságban – 25 éves az Interjú a vámpírral

Jó-e az öröklét, ha le kell mondani miatta a felkelő Nap csodálatáról vagy a felnőtté válásról? Ha gyilkossá, mindig vérre éhező ragadozóvá kell válni? Ha fel kell adni olyan morális normákat, mint az élet tisztelete, a bűntudat, a lelkiismeret? Ezekre a kérdésekre próbált Neil Jordan 1994-es filmje, az Interjú a vámpírral választ keresni Tom Cruise, Brad Pitt és Kirsten Dunst segítségével.

1976-ban írta Anne Rice nagysikerű Interjú a vámpírral című művét, a Vámpírkrónikák regényfolyam első darabját, amit további kilenc kötet követett. A sorozat körbejárja a vámpírok „életét”, őstörténetüket, társadalmukat, az emberiséghez való viszonyulásukat. Az Interjú a vámpírral kétségtelenül az egyik legdrámaibb és tragikusabb vámpírsztori a filmtörténelemben, hiszen hősei nem egyszerű vérszopók, nem csupán ijesztgető rémalakok, hanem a létük értelmét kereső, egzisztenciális válságban vergődő, reményvesztett „félig-emberek”.

Hordozzák magukban az öröklétre kárhoztatottak bölcsességét és végtelen szomorúságát, de az élveteg gyilkos kéjelgését is.

Luis de Pointe du Lac (Brad Pitt) az 1700-as években élt, mielőtt vámpírrá vált volna. New Orleans-béli nagybirtokos volt, aki elvesztette feleségét és gyermekét, csak a halál volt a vágya. Lestat de Lioncurt (Tom Cruise) egy baljós éjszakán felajánlja neki a szenvedés helyett az örök fiatalság és élvezetek ígéretét, amit valamilyen rejtélyes megfontolásból Luis el is fogad. Akkor még nem tudja, hogy a szenvedései innentől megsokszorozódnak majd.

interjú a vámpírral

Kiderül, hogy a vámpírlétnek árnyoldalai is vannak, legalábbis ha a vámpír nem úgy éli meg, mint Lestat, aki arra hivatkozva, hogy nem ő kérte ezt az „életet”, gondolkodás nélkül öli halomra az embereket. De ha valaki olyan érzékeny lelkű vámpír, mint Luis, akkor bizony első körben elutasítja a vég nélküli ragadozást – mint mondja, ő tiszteli az életet.

Egy vámpír, aki nem hajlandó vért szívni? Inkább patkányok és tyúkok vérével táplálkozik ahelyett, hogy embert öljön? Nemigen találkoztunk ilyennel eddig.

A film vissza-visszatérő eleme Luis gyötrődése, mert nem képes pusztán táplálékként tekinteni az emberekre, pedig úgy vágyik a vérükre, mint addig semmi másra. Ez a feloldhatatlan kettősség feszíti évszázadokon keresztül, és nem képes olyan felszabadultan megélni vámpírságát, mint Lestat, akinek elvágják a nyakát, krokodilok közé dobják, felgyújtják, de annyira szereti ezt az élettelen életet, hogy mindig visszatér a halálból.

1994-ben mind Tom Cruise, mind pedig Brad Pitt a hollywoodi szépfiúk sorát gyarapította, és noha egyiküknek sem ez lett a legsikeresebb filmje, akkoriban nők milliói vágyhattak két ilyen sármos vámpírra. Cruise vámpírfogakkal is elbűvölő mosolya és Pitt (azóta sem változó) ábrándos tekintete bárkit levett a lábáról, még úgy is, hogy annak bizonyosan halál volt a vége. Ráadásul a filmben a vérszívás kifejezetten erotikus kellék – bár kétségtelen, hogy a vámpírirodalom toposzai közé tartozik, hogy a vérszívás aktusa nagyjából egyenlő a szexuális aktussal –, explicit módon játszik rá a csábítás folyamatára, majd az erotikus halálra.

Pittről elhittük, hogy bármilyen helyzetben képes szenvedni és gyötrődni, hiszen előtte és azóta is láttuk már tragikus filmek egész sorában (Szenvedélyek viharában, Ha eljön Joe Black, Bábel), így Luis alakja tökéletesen illeszkedik életművébe. Cruise viszont pályafutása során szinte mindig feddhetetlen alakokat játszott, így Lestat velejéig romlott figurája igazi kuriózum tőle. Ő a megtestesült gonosz archetípusa, aki könnyedén kirázza nyakából a bűntudat terhét, és még le is nézi az érzékeny Luis-t. Ilyet talán csak a Collateral könyörtelen bérgyilkosaként láttunk tőle. De még ott is pénzért ölt, itt viszont kizárólag az élvezet és a vér hajtja, mint egy bizarr társasjátékban.

Betársult melléjük Kirsten Dunst a gyermektest rabságában vergődő Claudiaként.

Az akkor 12 éves Dunst annyira megrendítően hozta az éhségtől hajtott vámpírgyerek szerepét, hogy Golden Globe-díjra jelölték. Claudia átlagos gyerek, csak éppen ő nem átlagos csínytevéseket követ el, mint mások, hanem emberek vérét szívja kegyetlenül. Aztán ahogy „öregszik”, úgy ébred fel benne a szerelem Luis iránt és a vágy a felnőttlét iránt. De vámpírokról lévén szó, akik nem öregszenek, és sosem változnak, egyik sem teljesülhet be. A gyerekmodellből lett színésznő viszont felnőtt, és Pókember szerelmeként futott be egész jövedelmező pályafutást.

Mint ahogy a szereplők, úgy a vámpírfilmek klasszikus ábrázolása fölött is eljárt az idő. Ma már gyémántosan csillog a bőrük a fényben, nem pedig hamuvá válik, mint ahogy megszoktuk annak idején. Az évszázados bölcsességükből pedig szinte semmi nem maradt, csak üres közhelyek pufogtatása, és vámpírromantika helyett ma már inkább romantikázást kapunk vámpírszereplőkkel, akik szinte semmit nem adnak hozzá a sztorihoz, csupán a veszély ígéretét. Persze ma már túlhaladott egy ilyen Interjú a vámpírral-féle századelős szenvelgés, amelyben didaktikusan a szánkba akarják rágni, hogy vámpírnak lenni, rossz, értem?!

Igaz, ez mára sem változott. Ha jól belegondolunk, sem az Alkonyat-filmek, sem pedig a Vámpírnaplók szereplőinek élete nem felhőtlen.

Mégis könnyebbé vált a műfaj, az ember nem érzi olyan tragikusnak a sorsukat, mint Luis-ét, Claudiáét, Lestatét vagy épp a becsvágyó újságíróét, aki az interjút készíti Luis-val.

A Christian Slater által játszott karaktert annyira elbűvöli Luis története, hogy elkezd vágyni a vámpírlét után, hiába magyarázza neki a férfi, mennyire megbánná. Mindenesetre mára a vámpírok tusájából is csupán szenvelgés maradt, melyet Luis vetített előre. De neki legalább volt egy Lestatja, hogy a néző ne akarjon belefulladni a nyáltengerbe, ráadásul érezhetően volt súlya annak a kitételnek, hogy ha évszázadokat élsz le halhatatlanul embervérrel táplálkozva, az jó eséllyel torzítani fogja a személyiségedet. Ma már ez érdektelenségbe fullad, hacsak nem a vámpírok hősszerelmes oldalát mutatja be egy-egy mozi.

Moldován Tünde

Moldován Tünde

Moldován Tünde tanító-újságíró, a magyar nyelv(tan) szerelmese, a Filmtekercs lektora. Mindegy, hogy blockbuster, független, európai, hollywoodi, a szórakozást és művészi értéket mindben megtalálja. A filmekre pedagógus-szemmel tekint, a gondolatai filmelemzés közben is a társadalom és morál körül forognak.

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..