Ráadás

8 film, amit idén nagyon várunk

Véget ért a nyár, de a java még hátra van. Indul az ősz, jönnek a jobbnál jobb új filmek. Összeszedtük tehát, mik azok, amiket még az idén meg kell nézni.

Molnár Kata Orsolya: Szárnyas fejvadász 2049 (Denis Villeneuve)

Ridley Scott Szárnyas fejvadásza kétségkívül az egyik kedvenc filmem. Imádom az eredeti regényt adó Philip K. Dick világát, imádom ahogy az alkotók tökéletesen megérezték, hogy a sci-fi nem a technológiában, hanem a filozófiában rejlik, a Vangelis csodálatos filmzenéjét örző kazit pedig szó szerint rongyosra hallgattam. A rendezői változat a csodálatos felfedezések tárháza volt, és mindig is úgy gondoltam, ez egy folytathatatlan történet, szent, amihez senki sem nyúlhat.

Aztán maga a mester kezdett dolgozni a témán, és nem kisebb rendezőt nyert meg az ügynek, mint Denis Villeneuve. Megkockáztatom, hogy Villeneuve generációjának egyik legmeghatározóbb direktora, eddig nekem még sosem okozott csalódást. Az írók között meg kiknek a nevét találjuk? Hampton Fancher, az eredeti film szerzője mellett az a Michael Green ül, aki új szintekre tudta emelni a képregényfilmet a szívszorító Logannel. Bár a Ryan Gosling körüli felhajtást sosem értettem, a Drive – Gázt!-ban már ő is bebizonyította, hogy megy neki az a spleen, ami ehhez a témához kell.

Amikor pedig megérkeztek az első képkockák és trailerek, már biztos voltam benne, jó kezekben van a folytatás, és talán méltó lehet, a megközelíthetetlennek tűnő eredetihez. Szóval nem szépítem: tűkön ülök.

Kajdi Júlia: Hóember (Tomas Alfredson)

A Millenimum-trilógia óta falom a skandináv krimiket. És bár Larsson hármasa éppenséggel sok tekintetben eltér műfajbeli társaitól, nélküle lehet, hogy sosem jutottam volna el Jo Nesbø-höz és az ő zseniális Harry Hole-jához. A norvég polihisztor egy újabb markáns és emlékezetes detektívet hozott el az olvasóknak, akik immáron 11 jobbnál jobb kötetben izgulhatnak vele és érte. Harry történetei tökéletesen reprezentálják a skandináv krimik jellegzetes és megkapó jegyeit: brutálisak, komorak, sötétek, csavarosak, köröm lerágósan izgalmasak, de mindenek előtt végtelenül emberiek.

Amikor hír jött, hogy a különálló Fejvadászokat követően ismét filmvászonra kerül Nesbø egy újabb alkotása, nem is lehettem volna izgatottabb, hiszen sikerült (nyilván nem véletlenül) az egyik legjobb Harry Hole storyt kiválasztani, a Hóembert. Noha egyrészről érthetetlen, hogy egy hol szorosabban, hol lazábban összefonódó könyvsorozat közepébe nyúlnak bele és megfilmesítik a 7. kötetet, logikus valahol, hogy egy 11 filmes vállalkozás finoman szólva is túl rizikós lett volna. Ez az aggályom azonban kezdett eltörpülni, amint kiderült, hogy a Hóembert Tomas Alfredson rendezi, a főszerepet pedig a mindenben kimagasló Michael Fassbender alakítja. Jobb választást elképzelni sem lehet, persze egy autentikus norvég változat se lehetne rossz.

A Hóember az író egyik legjobban átgondolt, legfinomabban felépített, legkegyetlenebb és  legizgalmasabb alkotása, amely egy életre átírja benned,  hogyan is tekintesz majd a jövőben az első hóhullásra és a hóemberekre. Persze elrontani mindent lehet, de a hátborzongató és egyelőre történethűnek tűnő előzetes azt engedi sejtetni, hogy nem lesz miben csalódnunk. Csak bírjam kivárni az október közepét!

Szécsényi Dániel: Az Igazság Ligája (Zack Snyder/Joss Whedon)

A DC-moziverzum legnagyobb vállalkozása nem azért áll a várólistám első helyén, mert az év filmjét remélem tőle. Egyszerűen szeretem az underdogokat, a hátrányosabb helyzetben lévőket győzedelmeskedni. Idén pedig nincs még egy olyan film, aminek annyira szurkolok, hogy jó legyen, mint ez. A hányattatott sorsú képregényadaptáció pedig ezúttal a sokat szidott Zack Snyder és a sokak által imádott Joss Whedon hibridje lesz. Végre talán sikerülhet a sötét tónus és a könnyed, lelkesítő hangulat megfelelő keresztezése, ami továbblendítheti a DC-t a kezdeti bukdácsolásokon.

A Bosszúállókhoz hasonló élményt várok, de nem egy újabb Marvel-szerű filmet. Egyszerre akarom magam gyereknek érezni a moziban, aki tapsolni akar a látványos akciók és kedvenc szuperhősei láttán; valamint vágyom egy értelmes történetre, jó interakciókra és a karakterek tűpontos ábrázolására. Batman, Superman, Wonder Woman és a többiek már legalább tíz éve érdemeltek volna egy csapatfilmet. Ők az alfaszuperhősök, a műfaj alapjai és jelenleg méltatlanul a Marvel árnyékában vannak. Bízom benne, hogy mernek önálló stílust hozni, és nem állnak be a konkurens cég nagyköltségvetésű vígjátékainak sorába. Emellett a Liga tündöklése talán bebizonyíthatja nekünk, hogy a Warner kompetens saját univerzuma kezelésében, és a Wonder Woman nem egyszeri véletlen volt.

Németh Barna: Egy szent szarvas meggyilkolása (Jorgosz Lanthimosz)

Amikor 2009-ben felbukkant Cannes-ban ez a Kutyafog (Kynodontas) címre keresztelt, meghökkentően bizarr kis csoda, már lehetett tudni, hogy nem csak egy görög újhullám indul el vele, hanem egy olyan rendező is, aki mer teljesen más lenni, mégsem idegeníti el a nézőt. Aztán jött az újabb film, Lanthimosz pedig tartotta a színvonalat és tartotta a róla kialakult képet, amelyet aztán angol nyelvű átállással sem rombolt le. Sőt, csak tovább nőtt az ázsiója, neve pedig mára egyet jelent a különleges ínyencségekkel. Ilyen előzmények után semmi okom kételkedni abban, hogy az Egy szent szarvas meggyilkolása lesz 2017 legcsodálatosabb WTF alkotása, a komfortzónán túlról, de mégis azon belül.

Havasmezői Gergely: Az (Andy Muschietti)

Vajon számíthatunk-e végre egy jó Stephen King horrorfilmre? Valószínűleg nem – az ő írásmódját nehéz képernyőre átültetni. Könyveinek értékét sokszor a hosszú, békés szakaszok adják, a jellemek és konfliktusok és társadalmi hálók kibontása, nem pedig a horror-akció.

Így van ez az Az című regényben is. A gyerekek (és majd felnőttek) hosszú út után jutnak el addig, hogy egyáltalán képesek szembeszállni a bohóccal; élettörténetekről és felnövés-történetekről is szól a könyv – sőt főleg arról. És a közösség válságáról.

Ez egy nyugodt horror kell legyen. Ami kevéssé valószínű. Sokkal könnyebben el tudom képzelni, hogy ugyanaz történik az Azzal, mint A setét toronnyal: lebutítják a legkönnyebben megrendezhető akció szintjére, kidobják mögüle a mitológiát, primitív zsánerfilmet gyártanak belőle és örvendenek a tizenkettő-egytucat filmmel megkeresett pár szégyenteli dollárnak.

Hogy miért várom mégis a filmet? Mert ha véletlenül nem rontják el, akkor minden horrorok egyik legjobbika lehet. King egyik főművének jól sikerült adaptációja olyan eredmény lenne, amit örökké emlegetnénk.

Sergő Z. András: A négyzet (Ruben Östlund)

Ruben Östlund svéd rendezőt már a Play, Gyerek”játék”? óta figyelem. A harmadik filmje volt az 2012-es Titanic Filmfesztiválra megérkező gyerekek faji különbségeit firtató film, ami annak idején alaposan megosztó volt (és azóta is az). Mindenesetre tetszett, ahogy Östlund fel tudja korbácsolni az érzelmeket, mégis mindig valamilyen módon párbeszédet provokál.

A Play társadalmi kérdései után ilyen volt a Lavina, amely egy házaspári mikrokörnyezet. A családi síelésen a hó elől nyúlként futó apa meghasonlása számos kérdést felvetett, és számomra 2014-es egyik legnagyobb kedvence volt. A négyzet  ismét társadalmi kérdéseket boncolgat, legalábbis amennyire eddig az előzetes és az olvasott kritikák sejteni engedik azt.

Közösség és felelősség kérdései, várhatóan megfelelően provokatív és inspiratív stílusban, letisztult minimalista eszköztárral. Legalábbis ezek voltak azok, amik a Lavinát annak idején nekem kiemelték a többi közül. Azonban nem csak a film stílusa, hanem a főszereplő karakter is párbeszédre generáló.

A történet szerint ugyanis a város modern művészeti múzeum előtt egy négyzetet, egy képzeletbeli külön világot állítanak fel, amire rá van írva: “A négyzet a bizalom és a törődés szentélye.”

Az ilyen felütés nyílván szatirikus és önmagából kiforduló folytatást követel meg. A négyzet az idei Cannes-i Filmfesztiválon Arany Pálmát nyert. Remélhetőleg a cinefest filmfesztiválon vagy az október eleji premier idején megtudom, vajon megérdemelte-e.

Ruben Östlund (rendező) és Kalle Boman (producer) a The Square forgatásán (Forrás: http://kortfilmfestivalen.no)

Szabó Kristóf: Wind River – Gyilkos nyomon (Taylor Sheridan)

Még Hollywoodban is ritkán látni olyan üstökösszerű felemelkedést hozó pályaváltást, mint ami Taylor Sheridannek az elmúlt két évben összejött. A leginkább tévésorozatokban felbukkanó színész 40 évesen úgy döntött elkezd forgatókönyveket írni, és azóta kiderült nem kis tehetsége van hozzá. A Sicario húsba vágó sötétsége és A préri urainak keserű melankóliája egy felnőtt témákat kompromisszummentesen ugyanakkor mély empátiával ábrázoló író képét mutatják. Dialógusai letisztultak és erőteljesek, karakterei esendőek és gyarlók, az erőszak fenyegetése pedig átjár mindent.

A Wind River – Gyilkos nyomon esetében is csak annyi módosulás van, hogy az ábrázolt határvidék ezúttal Északon van, nem a déli pusztákon, a rendezői székben pedig most már maga Sheridan ül. Az előzetesek pedig az említett két filmhez méltóan sötét, feszes krimi-thrillert sejtetnek, ami nem fél az amerikai társadalom számkivetettjeinek hiteles ábrázolásától sem. Ha ehhez még hozzvesszük, hogy a szereplőgárdát olyan nevek erősítik, mint Jeremy Renner és Elizabeth Olsen, már könnyű kitalálni miért is várom annyira Sheridan bemutatkozását, ami a külföldi reakciók csak még inkább megerősítenek.

Elizabeth Olsen és Jeremy Renner a Wind River – Gyilkos nyomon című filmben

Tóth Nándor: Budapest Noir (Gárdos Éva)

Továbbra is hiszek a magyar film szárnyalásában. Pappa Pia ide vagy oda, kevés olyan időszaka volt a magyar mozgóképnek, mint az elmúlt néhány év, amikor ennyire sok figyelem irányult rá. A Budapest Noir egy újabb mérföldkő lehet: egy olyan krimi, amire év(tized)ek múlva is jó érzéssel emlékszem majd.

Reménykedésem tárgya egyértelműen az eredeti regény. Kondor Vilmos mesterműve tökéletes érzékkel írja le a XX. század egyik legizgalmasabb évtizedében az ország fővárosát. Nagyon bízom benne, hogy a műfaji jegyek és a korabeli társadalomábrázolás tartja a regény tökéletes összhangját. A színészek alapján pedig minden okom megvan a reményre. Olyan nagy nevek játsszák a főszerepet, mint Kulka János, Kolovratnik Krisztián, Anger Zsolt és nem utolsó sorban az egyik legígéretesebb fiatal tehetség, Tenki Réka. Legyen már végre november!

Kolovratnik Krisztián a Budapest Noir című filmben.

Nem fért a listára, de kollektíve várjuk még: anyám! (mert Aronofsky mindenre képes), Detroit (bár valószínűleg úgysem mutatják be), A Ghost Story (október elején jön DVD-n, amúgy már láttuk), A Viszkis (mert végre lesz egy jó magyar akcióflm), Goodbye Christopher Robin (mert Micimackó mindenki gyerekkorának része), Star Wars: Az utolsó Jedik (mert csak), Megjött apuci 2 (nem, azt nem várjuk).

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés