Fókuszban Ráadás

Oscar 2018: Indie királynőből Oscar-jelölt rendező – A Greta Gerwig-sztori

Az indie-filmek kedvelt színésznőjéből lett az ötödik nő, akit valaha rendezői Oscar-díjra jelöltek. Portré Greta Gerwigről, a Lady Bird író-rendezőjéről.

Hetedikes korában Greta Gerwig nagyon szeretett volna kimenni a mosdóba, de éppen matekdogát írtak az új iskolájában, és nem igazán ismerte az mosdóhasználatra vonatkozó szabályokat. Félt kikéredzkedni, és addig húzta a dolgot, hogy végül már túl késő volt. A mellette ülő lány észrevette a balesetet, odaadta a pulcsiját Gerwignek, és azt suttogta neki, hogy tekerje a csípője köré, majd jelezze a tanárnak, hogy ki kell mennie az iskolaorvoshoz.

Gerwig megfogadta a tanácsot, és amikor a következő évben írnia kellett egy történetet a suliújságba, ő arról a lányról írt, aki bepisil az órákon. A társadalomismeret tanárnak annyira megtetszett Gerwig alkotása, hogy feltűzte a faliújságra. Ez a pillanat meghatározó volt számára: ekkor látta először magát nagybetűs Íróként.

Az egész Gerwig-esszencia benne van ebben az egy anekdotában: a lány, aki képes a legcikisebb sulis sztorit egy vicces és érzékeny irodalmi alkotássá formálni.

Ha végignézünk Greta Gerwig legfontosabb szerepein (Florence a Greenbergben, Frances a Frances Ha-ban, Brooke az Amerikai álomlányban és Abbie a Huszadik századi nőkben) kirajzolódik egy önmagát kereső művészlélek képe, aki megtestesíti a húszas évei végén lévő fiatal felnőttek univerzális problémáit. A Frances Ha-ban elhangzó „Még nem vagyok egy valódi személy” mondattal összefoglalható a tipikus Gerwig-karakter: akit nagyon könnyű megkedvelni, amikor kócos hajával, széles mosolyával és életvidám kisugárzásával elejt egy hétköznapi bölcseletet, vagy kétségbeesetten próbál válaszolni a „Milyen irányba tart az életed?” kérdés különböző változataira.

Hétköznapisága  – megjelenése távol áll a hollywoodi dívaképtől – és könnyed őszintesége sok filmes szemében tette vonzóvá, de ez persze nem azt jelenti, hogy a Gerwig-hatás mindenki számára a „meglátni és megszeretni” kategória. Az Így jártam anyátokkal spin-off sorozatának tervezett Így jártam apátokkal pilotja például pont azért bukott meg, mert a tesztközönség a főszereplőt alakító Gerwig összes megjelenésekor megnyomta a nem tetszik gombot.

Gerwig a Columbia Egyetem hallgatójaként még esélytelennek gondolta, hogy valaha filmezéssel foglalkozzon. Ehelyett inkább a színházat választotta: önkéntesként vett részt a háttérmunkálatokban (világítás, hangosítás és díszletezés). Később bekerült a Varsity Showba, az egyetemi társulatba, aminek a szatirikus musicalek tartoznak a fő profiljába, és korábban olyan komikusok is a tagjai voltak, mint Jenny Slate és Kate McKinnon. „Sosem voltam olyan vicces, mint ők, de a lelkesedésem töretlen volt” – emlékszik vissza.

Egyetemi évei alatt változáson ment át a filmipar, a digitális kameráknak köszönhetően a technológia olcsóbbá és ezzel együtt elérhetőbbé vált, a fiatal kezdők előtt új kapuk nyíltak meg. Amikor Gerwig részt vett egy diákköri tudományos konferencián a Telluride Filmfesztiválon, akkori barátja összeismertette Joe Swanberggel, és ez a találkozás berántotta Gerwiget a mumblecore mozgalom kellős közepébe.

 

A mumblecore filmek Meryl Streepje

A 2005-ös SXSW fesziválon bemutattak három olyan filmet, amelyek hatására új szubzsáner született mumblecore néven. Andrew Bujalski Kölcsönös megbecsülés, Jay és Mark Duplass The Puffy Chair és Joe Swanberg Kissing on the Mouth című, egyszerre debütáló filmjeiben volt valami közös: nagyon kevés pénzből készültek és a felnőtté válással küszködő amerikai fiatalok mindennapjairól szóltak.

A mumblecore filmek azért is számítottak jelentősnek, mert készítésükhöz nem volt szükség anyagi támogatásra és szakmai kapcsolatokra, ezért sok fiatal alkotó indíthatta be a pályafutását. Greta Gerwig is ennek a filmes trendnek köszönheti színészi karrierjét. Több filmet is készített Swanberggel és a Duplass testvérekkel: Hannah Takes the Stairs (2007), Baghead (2008) és a Nights and Weekends (2008). A folyamatos improvizáció miatt ezek a filmek egyfajta íróiskolákként is szolgáltak Gerwig számára: „Amikor ezekben a filmekben szerepeltem, lehetőségem volt szöveget írni, miközben színészkedtem. Adva voltak a karakterek és az alapszituáció, de a beszélgetéseket improvizáltuk.

Írói szemmel tudtam tesztelni, hogy mi működik és mi nem.

 

A múzsának tituált alkotótárs

A mumblecore Meryl Streepje végül felkerült a függetlenfilmes Noah Baumbach (A tintahal és a bálna) térképére. A Baumbach által rendezett Greenberg (2010) főszereplője a mizantróp Ben Stiller, akinek megtetszik bátyja személyi asszisztense, Florence (Gerwig), de a világra dühös hozzáállása miatt nehezen tud vele bármiféle kapcsolatot kiépíteni. A forgatás során a rendező és Gerwig egymásba szerettek, ami véget vetett Baumbach és Jennifer Jason Leigh házasságának.

Frances Ha

Kettejük szakmai együttműködéséből született Gerwig első forgatókönyve, a Frances Ha (2012), amit Baumbach-kal együtt írtak. A filmben Gerwig alakítja a címszereplő Francest, aki nehéz időszakon megy keresztül, amikor a lelkitársának tekintett legjobb barátnője összeköltözik a párjával, és egyre kevesebb ideje jut Frances-re.

Második közös projektjük, az Amerikai álomlány (2015) szintén két nő kapcsolatára helyezi a hangsúlyt: az elsőéves egyetemista Tracy (Lola Kirke) felveszi a kapcsolatot a harmincas éveiben járó mostohatestvérével, Brooke-kal (Gerwig), és a közösen együtt töltött idő arra inspirálja az írópalánta Tracyt, hogy Brooke-ot tegye meg következő története főszereplőjének.

Mindkét filmjük olyan dramedy, amiben az eltérő stílusukat egyedi szintézissé alakították. A közös forgatókönyveken egyértelműen meglátszik Gerwig hatása: míg a Baumbach által írt filmekben a cinikusan ábrázolt karakterekkel nehéz azonosulni, közös projektjeikben maradnak a szerencsétlenkedő, sokszor beképzelt és önző karakterek, de a tónus empatikusabb és életigenlőbb. Baumbach-ra serkentően hatott a közös munka: „Nagyon szerettem, amiket írt, ezért még keményebben dolgoztam én is, hogy ezzel imponáljak neki.

Frances Ha

Bár Baumbach mellett több újságíró is méltatta Gerwig hatását az rendezőre, ő sosem szerette, amikor múzsának tituálták, vagy bagatellizálták a belefektetett munkájának mértékét. „Rosszul esett, amikor megkérdezték, hogy segítettem-e a forgatókönyv írásában. Én vagyok az egyik forgatókönyvíró, nem csupán »segítettem« írni.”

Amikor a második filmjükkel, az Amerikai álomlánnyal turnéztak, az egyik újságíró feltette a kedvelt kérdést, hogy vajon ugyanitt tartana-e Gerwig karrierje, ha nem járna Baumbach-kal. Gerwig elismerte, hogy a közös munkájuk valamilyen szinten kinyitott előtte új ajtókat, de nem érzi úgy, hogy a férfi nélkül ne tartana ott, ahol. „Nem akarok beképzeltnek hangzani, de így is, úgy is megoldottam volna. Megtalálom azt az ajtót, amire szükségem van, és tágra nyitom. (…) Ehhez nincs szükségem egy férfire, anélkül is megoldottam volna.

 

Az Oscar-jelölt rendezőnő

A Szép munka című 1999-es francia film fontos szerepet tölt be Gerwig életében, elmondása szerint ez segített számára igazán megérteni a filmművészetet. Amikor a stáblistán meglátta, hogy Claire Denis rendezte a filmet, akkor tudatosult benne, hogy ez egy lehetséges szakma a nők számára is. Amikor pedig befejezte a Lady Bird forgatókönyvét 2015-ben, érezte, hogy eljött az idő a rendezésre: „Tudtam, hogy még sokat kell tanulnom, de csak akkor tudom megtanulni, ha elkezdem csinálni.” Végül a tanulási folyamat jól sült el: Gerwig azonnal beleszeretett a rendezésbe.

A filmrendezés olyan folyamat, amit teljes mértékben és egyáltalán nem te irányítasz. Ez a paradoxon nagyon tetszik nekem.

A Lady Bird egy coming-of-age történet, ami a 2000-es évek elején játszódik Sacramentóban. A főszereplő Christine (Saoirse Ronan) lázadó tinédzser, aki saját magát Lady Birdnek keresztelte át és a legnagyobb álma, hogy elmeneküljön szülővárosából. A középpontban Lady Bird és édesanyja (Laurie Metcalf) ellentmondásos viszonya áll. Gerwig keserédes humorral megfűszerezve mutatja be, milyen szoros a kapocs egy anya és lánya között még a véget nem érő veszekedések ellenére is (vagy éppen amiatt).

A film elsöprő népszerűségét részben annak köszönheti, hogy végre készült egy film, ami az ezredfordulós tinédzserek útkeresését irónia helyett teljes őszinteséggel mutatja be. Bár a dialógus tele van jobbnál-jobb poénokkal, Gerwig elvárta a színészeitől, hogy a vicces szituációkat is olyan komolysággal játsszák el, amennyire a karakterek is komolyan veszik a helyzetet. A rendező így fogalmazott a film humoráról:

Szeretem a vicces dolgokat. De nem szeretem, ha idézőjelbe vannak téve.

Ahhoz képest, hogy Gerwig az improvizatív mumblecore filmeken nevelkedett, fontos számára a szöveghűség. Baumbach-kal közösen készített filmjei és a Lady Bird sem tartalmaznak improvizációt. „Azt hiszem, ennek az az oka, hogy az első szerelmem a színház volt, ahol a drámaíró az úr. Nem változtatod meg a szavakat, hanem kitalálod, hogyan tudod őket működőképessé tenni. Te dolgozol a szavakért, nem ők érted.

Lady Bird karakteréhez hasonlót ritkán látni filmekben: egy olyan tinédzserlány, aki szereti saját magát. „Vannak vágyai, akar dolgokat. Nem akarok nagyon belemenni a gender-elméletbe, de ő nem vár arra, hogy valaki nézze őt. Ő az, aki néz” – nyilatkozta karakteréről Gerwig. Lady Bird tekintete tényleg meghatározó a filmben: nézi a fiúkat, magazinokat, könyveket, házakat, ruhákat, és magát a várost, ahol él.

Greta Gerwig és Saoirse Ronan a Lady Bird forgatásán

Mivel Lady Birdhöz hasonlóan Gerwig is Sacramentóban nőtt fel, katolikus iskolába járt és New York-i egyetemre jelentkezett, sokan azt feltételezik, hogy életrajzi ihletésű a film, ám a rendező ezt minden egyes alkalommal igyekszik cáfolni. Gerwig kifejezetten szabálykövető tinédzser volt, sosem kérte, hogy hívják másik néven, nem festette rikító vörösre a haját és a szülei előtt nem volt titok, hogy milyen egyetemekre jelentkezett.

Lady Bird egyfajta fantáziakép, egy elképzelt hősnő, akit azért alkotott, mert ő meg meri tenni azt, amit Gerwig nem mert megtenni tizenévesként.

A film akkora kritikai siker lett, hogy Rotten Tomatoes rekordot is döntött, és díjakban sem szenved hiányt: megkapta a legjobb vígjátéknak és a legjobb női főszereplőnek (Saoirse Ronan) járó Golden Globe-díjat, az idei Oscar-díjátadón pedig négy kategóriában versenyez majd: legjobb film, legjobb forgatókönyv (Gerwig), legjobb rendezés (Gerwig), legjobb női főszereplő (Ronan) és legjobb női mellékszereplő (Laurie Metcalf).

Nem csak a jelölések és a díjak száma jelzi, hogy Gerwignek van tehetsége a rendezéshez, hanem a rengeteg pozitív visszajelzés is, amit a színészeitől kapott. Saoirse Ronan egy szülőhöz hasonlította Gerwiget, aki elmondása szerint folyamatosan védelmezte őket. A Ronan édesanyját alakító Laurie Metcalf szintén Gerwig anyai ösztöneit, illetve az általa teremtett stresszmentes forgatási atmoszférát emelte ki, és szerinte a határ a csillagos ég Gerwig számára: „Remélem, adnak neki egy Star Wars filmet, ha erre van igénye.

Scott Rudin, a film egyik producere szerint Gerwigben van egyfajta természetes magabiztosság, „amit abból a tudatból nyer, hogy ő a legalkalmasabb ember arra a feladatra, amit éppen csinál.” A protagonista tinédzserlány édesapját alakító Tracy Letts szerint az embereket megbabonázza Greta energiája és személyisége:

Mindenki abban a szobában akar lenni, ahol Greta van.

Lettsnek valószínűleg igaza van, mert a forgatásról szóló történetek alapján Gerwig egy álomfőnök. Ahhoz, hogy a stábtagok jobban megismerjék egymást, bevezette a névtábla viselést, illetve mindenki magára ragasztott egy cédulát az  aznapi kérdésre adott válasszal (ilyen kérdés volt például a „Mi a kedvenc karaoke-számod?”) Ha fel kellett pörgetni a csapatot, Greta berakott valami zenét és spontán táncpartit kezdeményezett. Egyetlen különleges igénye a később „A Greta” névre keresztelt menü volt: diétás kóla és egy zacskó Cheetos. Gerwig emberközelisége abban is megnyilvánult, hogy személyre szóló levelekben kérte el a filmben felhasznált zenék jogait, többek között Justin Timberlake-től és Alanis Morissette-től.

Mivel Gerwig sosem tanulta a rendezést, a kísérleti filmes éveit tekinti a saját rendezőiskolájának. A Lady Bird rendezésekor olyannyira sokat számított a színészi tapasztalata, hogy minden rendezőnek azt tanácsolja, próbálják ki a színészetet. „Sok rendező rengeteg időt tölt el azzal, hogy profik legyenek a technikai és vizuális dolgokban, miközben nem tanulják meg, hogyan kell rendezni egy jelenetet. A színészi tapasztalat előnye, hogy tudod, mennyire nehéz az, amit a színésztől kérsz. (…) Számtalan rendező csak odaállítja a színészt a díszletbe, nem beszél vele, nem néz rá, csak annyit mond: Oké, csináld. Nem az számít, mennyire jól néz ki egy beállítás,

a színészek a film éltető elemei. Ők azok, akikhez kötődni fognak a nézők.

Március 4-én fog kiderülni, hogy Greta Gerwig lesz-e a második rendezőnő, aki Oscar-díjat kap. Kathryn Bigelow volt az első, 2010-ben A bombák földjén című filmjéért kapta meg a díjat. Mivel Bigelow filmje egy férfiközpontú háborús film, Gerwig győzelme bizonyos szempontból filmtörténeti jelentőségűnek számítana: ő lenne az első nő, aki egy nőkről szóló filmért kapná az elismerést.

***

A Filmtekercs idén is Oscar-hetet tart: írunk és beszélgetünk, elemzünk és drukkolunk. Kövesd az Oscart a Filmtekerccsel!

És szurkolj velünk a Testről és lélekről Oscarjának március 4-én az Anker’tben!

Rácz Viktória

Rácz Viktória

Rácz Viktória a Zsigmond Király Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán végzett 2017-ben. Jelenleg az ELTE mesterszakán tanul filmtudományt, emellett több portálra is ír kritikákat. A midcult elkötelezett híve, szereti a szatirikus hangvételű alkotásokat, a dialógusközpontú filmeket és Taika Waititit.

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..