Ráadás

A hős tolvaj – Robin Hood és adaptációi

A híres betyárokat a világ minden táján kedvelik, és a legtöbb kultúrában megtalálhatóak. Olyan vagány törvényen kívülieket értünk e fogalom alatt, akik amellett, hogy saját zsebüket megtömték, a köznépet is szolgálták – vagyis amit elvettek a gazdagoktól, szétosztották a szegények között. Egyik legismertebb képviselőjük kétségkívül Robin Hood, akit természetesen a filmművészet is felfedezett magának. Újabban Taron Egerton és Jamie Foxx főszereplésével hívták új életre az íjász történetét, mi most egyéb adaptációit vesszük sorra.

Szinte minden népnek van egy-egy legendás alakja, aki küzd a zsarnokság ellen, és nem épp legális eszközökkel. Az angol legendák Robin Hood nevét őrizték meg, és hazájában annyira népszerű, hogy Nottinghamben még szobrot is emeltek a gyors kezű íjásznak. A 14. századi balladákban jelent meg, majd egyre elterjedtebbé vált a neve, valamint bajtársait – Little Johnt, Muchot, Will Scarletet – is említették. Származását tekintve kétféle hagyományt ismernek: vagy egyszerű közember volt, vagy pedig olyan nemes, akit megfosztottak jogaitól és vagyonától. Egy 15. századra visszavezethető forrás szerint Fulk Fitz Warinként született, majd kiforgatták vagyonából, így János király esküdt ellenségévé vált, és a szegényeket segítette. A sherwoodi erdőben és Nottinghamshire-ben fosztogatott, noha a történészek úgy gondolják, hogy yorkshire-i lehetett.

Robin Hood (1973)

Eredete tehát nem tisztázott, abban kiegyezhetünk, hogy kedvelhető haramia volt, mint például Zorro vagy Rózsa Sándor – akinek szívesen drukkol az ember az elnyomó hatalom elleni harcban. Az irodalomban is megjelenik a neve, számos regény főhőse, és természetesen a filmtörténet több műve is róla szól. Hiszen a filmek is kedvelik azokat a „rosszfiúkat”, akik amúgy önhibájukon kívül lettek azok, ráadásul készek mindent feláldozni a szegények és elesettek érdekében. És ha még a szerelmet is megtalálják, akkor a lehető legszórakoztatóbb filmet lehet gyúrni a fenti alapanyagokból. Készült róla több tévéjáték, egészestés produkció, de még rajzfilm is a Disney gondozásában (Robin Hood, 1973).

A filmtörténelem igen korai szakaszában, 1938-ban már készült róla klasszikus alkotás

Errol Flynn, a korszak sztárjának főszereplésével, és nem kisebb név rendezte, mint Kertész Mihály (Robin Hood kalandjai). Bizonyára akkor pörgős és modern feldolgozásnak minősült, mai szemmel nézve már erősen avíttnak tűnik. Azonban rendkívül sikeresnek bizonyult, technikai Oscar-díjakat kapott, valamint későbbi kalandfilmek próbálták másolni díszleteit, karaktereit, cselekményét. Errol Flynn-nek is meghozta a világsikert, a Warner nyomban leszerződtette két további filmre látván a bandita sikerét. Ebben a feldolgozásban János királlyal szegül szembe Robin Hood, bár a cselekmény elég hevenyészett, viszonylag gyorsan és esetlegesen jutunk el odáig, hogy Robin összefogja a népet. Már eleve kitaszítottként jelenik meg a vásznon, a személyes indíttatásairól nem sokat tudunk meg, de az biztos, hogy nagyon jókedvűen aprítja a király embereit; és olyan az egész, mintha a nyomor és kín igazából móka és kacagás lenne.

Robin Hood kalandjai (1938)

Nem úgy a 2010-es adaptáció, ami egyszerűen csak a Robin Hood címet viseli, és melyben Ridley Scott igen sajátosan közelítette meg a témát. Robin Longstride egyszerű katona, aki Oroszlánszívű Richárd csapatában harcol, és mikor a király meghal, a koronavivő hírnököket is lemészárolja egy hazaáruló banda, felveszi egy nemesember, Robert Loxley személyiségét. Russell Crowe Robin Hoodja tehát duplán kitaszított, hiszen nemhogy közrendbéli, még hazug és csaló is. Persze ez nem akadályozza meg abban, hogy a néhai Loxley feleségét (Cate Blanchett) magához édesgesse, a népet pedig fellázítsa János király és talpnyalói ellen.

Akkoriban úgy harangozták be a filmet, hogy így született a legenda – és amilyen homályos Robin Hood eredete, akár még így is történhetett. Mindenesetre meglehetősen komor hangvételű, vészterhes időkről regélő feldolgozásról van szó egy olyan korból, ahol az ember nem szívesen élt volna; de azért a józan ész és az igaz szív mégis győzni tudott. A cselekményt átszövik a politikai csaták és cselszövések, ez jóval több és komplexebb egyszerű kalandfilmnél. El is távolodik a klasszikus Robin Hood-figurától: nem túl szimpatikus, ráadásul a helyét is nehezen találja. Nem tűnik vezérnek; egyszerű katona, aki szeretne békében élni.

Robin Hood (2010)

Szerencsére ennél sokkal vidámabb alkotások is születtek a témában; elég csak a Robin Hood, a fuszeklik fejedelme című 1993-as paródiára gondolni, amely címében a Robin Hood, a tolvajok fejedelme című 1991-es művet utánozza, cselekményében azonban erősen az 1938-as filmre hajaz. Nyilván egyetlen zsáner és klasszikus hős sem kerülheti el a sorsát, természetes, hogy

Robin Hoodot is utolérte a paródia végzete.

Mel Brooks, a vígjátékok mestere írta és rendezte a Fuszekliket (olyan klasszikusok fűződnek még a nevéhez, mint például a Drakula halott, és élvezi vagy az Űrgolyhók), és Cary Elwes személyében olyan főszereplőt talált, aki parádésan hozza azt a karaktert, akinek egyszerűen fogalma sincs róla, hol van, mi több, hogyan keveredett oda – viszont jobb híján kiáll a szerencsétlenekért, ha már ott van. Az embernek akarva-akaratlanul is az jut eszébe e filmet látván, hogy a kitalálója nagyon pihent volt; csakúgy, mint a legtöbb paródiát tekintve. De nem bántóan fárasztó, szerencsére ritkák benne az erőltetett poénok. Mel Brooks ugyanis megtalálta azokat a hangsúlyokat, ahol még vicces a hős karaktere, de még nem szánjuk a pojácasága miatt. Egy népmesei hőst illetően ez még nehezebb feladat, mint egy „átlagos szereplő” esetében, hiszen őt mindenki ismeri, tiszteli, szereti. Nem illendő hülyét csinálni belőle, de Cary Elwes Robin Hoodja minden kínos szituációból elegánsan jön ki, és mégis vicces marad.

Robin Hood, a fuszeklik fejedelme (1993)

Sokan az egyik legrosszabbul sikerült feldolgozásként aposztrofálják a Robin Hood, a tolvajok fejedelmét, talán némileg szigorúan. Ugyan cselekményében eltér a többi adaptációtól, itt János király meg sem jelenik, a politikai csatározások is arra jók, hogy kiemeljék Robin Hood nagyszerűségét. Viszont minden megvan benne, ami egy jó kalandfilmhez szükséges: izgalom, akció, szerelem, rengeteg kardozás, dráma, pusztulás, sztárok, happy end – ezt nagyon kevesen képesek maradéktalanul teljesíteni. Az utóbbi évtizedekben talán csak A Karib-tenger kalózainak sikerült.

A tolvajok fejedelme ráadásul újranézve sem tűnik kopottnak.

Még mindig ülnek a Kevin Costner és Morgan Freeman közötti szóváltások – mégis a lehető legtöbb Arany Málnát odaítélték a készítőknek. Pedig a korszak legklasszabb színészei játszottak benne (a főhősök mellett Christian Slater, Mary Elizabeth Mastrantonio és a csodálatos Alan Rickman); és még ha a cselekménye nem is követi a klasszikus János-károly-ellenes mintát, izgalmas és nagyon is átélhető a sztori. A történet egy nemesről szól, aki rájön, hogy a keresztes háború mennyire álságos, és hogy közemberek közt is meglelhető a boldogság; vagyis hogy az emberek jobbára egyformák, csak helyzetükből adódóan a nehézségeik eltérőek.

Ebben a korban nagyjából egyforma kínnal kikövezett útja van mindenkinek: legyen az gazdag, szegény, keresztény, mór, európai, nemes vagy földönfutó. Lady Marian például ugyanolyan kiszolgáltatott, mint a körülötte élő zsellérek, pedig ő a király unokahúga. Még az sem védi meg Nottingham bírájától, hogy királyi vér csörgedezik az ereiben. Azeem, a mór is ugyanúgy nincstelen, mint Angliában a legtöbben, nincs is hová hazamennie. Még a nottinghami bíró is nyomorult, épp csak a hatalma nagyobb, mint másoknak; de ugyanúgy függ a földesuraktól, akikkel üzletelni készül. Egyformán szerencsétlen ebben a korban mindenki, csak kicsit másként.

Robin Hood, a tolvajok fejedelme (1991)

Robin alakja annyira népszerű, hogy az élőszereplős filmek mellett még rajzfilmek is készültek kalandjaiból. Az 1973-as Disney-feldolgozásban Robin Hoodot róka képében látjuk – újabb tulajdonságot tudhatunk meg róla, elvégre a rókák ravaszak… A többi szereplő is barátságos állatok képében jelenik meg: gyerekeknek ideális vele arról mesélni, hogy miért fontos az igazság; miért kell segíteni az elesetteket, az ártatlanokat.

A Robin Hood-sztori – legyen bármilyen feldolgozás – mindig arról szól, hogy az igazságnak győznie kell. Robin minden feldolgozásban hősies, még a legendát kiforgató Fuszeklikben is. Tudja, hogy nem ülhet a babérjain; nem nézheti le a szegényeket, mert egymás nélkül az emberek semmire nem mennek. A tolvajok fejedelmében Azeem azzal szembesíti, hogy a sherwoodi erdő lakói nem harcosok, és nem használhatja őket a saját ügyének megoldására: hogy megbosszulja apja csúfos halálát és vagyona elkobzását. De Robin bebizonyítja, hogy nem csupán kicsinyes bosszúvágy vezérli, hanem valóban képes emberéleteket menteni, és az igazság elleni harcban egy csapat élére állni. Robin Hood azt testesíti meg, amire a legtöbben vágyunk: hősiességet, bátor kiállást egy nemes ügyért. Mert ő mert több lenni egyszerű átlagpolgárnál, és megmozdult, amikor arra szükség volt. Ezért is szeretik újra meg újra elővenni a történetét: amellett, hogy igazán izgalmas élete lehetett; igazi példakép is. Akkor is harcolt, amikor arra a törvény és a jog a lehető legkevesebb lehetőséget adott neki. Még ha közben tolvaj banditává is kellett válnia, azzal a néző nem is törődik. Mert még így is többet tett a népért, mint az elnyomó zsarnokság.

Moldován Tünde

Moldován Tünde

Moldován Tünde tanító-újságíró, a magyar nyelv(tan) szerelmese, a Filmtekercs lektora. Mindegy, hogy blockbuster, független, európai, hollywoodi, a szórakozást és művészi értéket mindben megtalálja. A filmekre pedagógus-szemmel tekint, a gondolatai filmelemzés közben is a társadalom és morál körül forognak.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..