Nincs kategorizálva

Családi csomag: kiváló vígjátékok a Netflixen és az HBO GO-n

A kötelező (de minimum erősen ajánlott) otthonmaradást követően a filmek pótlásával tölthető idő megszaporodott. Ideje fellapozni hazánk két nagy streaming-szolgáltatójának vígjáték felhozatalát.

Kevés dolog annyira szubjektív, mint a humor, összeveszni pedig aligha érdemes rajta. Míg egyesek azt gondolják, vannak olyan témák, amikkel nem érdemes vagy ízléses viccelődni, mások azt tekintik kiindulási alapnak. Az alábbi ajánló igyekezett egy változatos előszűrést adni abból a hatalmas kínálatból, ami a streamingen vár ránk. Mire kapcsolhatnak rá az emberek két gombnyomással? A visszafogottabb, alpáribb, okosabb, ostobább, szomorkásabb, vagy szatirikusabb humor kedvelői számára egyaránt van ajánlatunk!

 

NETFLIX

 

Lódító hódító

Ricky Gervais high concept filmje olyan kiindulásból indít, amire muszáj odafigyelni. Egy olyan világban járunk, ahol a hazugság, mint koncepció, nem létezik. Minden ember csakis azt mondja, ami a szívén, a közléskényszeresek pedig néha túlságosan is őszinték. Az első percekben már láthatjuk, hogy zajlik egy ilyen univerzumban egy randevú, ahol a felek kölcsönösen még az elején megvallják partnerüknek, mennyire (vagy mennyire nem) vonzódnak a másikhoz, és tisztázzák egymással anyagi helyzetüket, vagy azt, hogy a randevú előtt magukhoz nyúltak-e.

A kaszinóban előre megmondják, hogy nagy esély van rá, hogy a betérők elvesztik pénzüket, és hogy a játékok általában a ház anyagi gyarapodását szolgálják. Egy ilyen rettenetesen közvetlen, és emiatt minden izgalmat nélkülöző és szenvtelen dimenzióban Gervais lúzer karaktere azonban feltalál valami soha nem tapasztaltat: elkezd hazudni. Ezután pedig nincs megállás, hiszen mindent elhisznek neki, egyhamar vallási vezetővé avanzsál, miközben igyekszik meghódítani a nőt, akit szeret. Így amellett, hogy Gervais formai játéka leleplezi az emberi kapcsolatok és a nagy cégek cinikus működését, egy teljes értékű romantikus komédiaként is működik.

 

Csupasz pisztoly

Jim Abrahams, David Zucker és Jerry Zucker átütő vígjátéka a végtelenszer újranézhető alkotások közé tartozik. A Nagyon különleges ügyosztály című tévésorozat mozgóképes adaptációja az agyatlan Frank Drebin hadnagyot (és vele együtt Leslie Nielsent) a világhírnév felé katapultálta, és ezt még két mulatságos folytatásával se volt képes elrontani. Ez az 1988-as film olyan humort szállít, ami már eltűnt korunk vígjátékaiból: vegytiszta ökörködést, az érzékelésünket ostromló vizuális és nyelvi poénok és gegek tömkelegét.

Nem csupán képtelenség a történet bármely elemét komolyan venni, az alkotók megtagadják ennek lehetőségét is. Frank Drebin hadnagy debil hozzáállásával a komolykodó noir detektívek és a későbbi korok bűnügyi filmjeinek tapasztalt kopóinak görbe tükre. Míg magabiztosan réved a távolba, mögötte összedől a világ – nagyjából ez az érzés járja át karakterét. A faarcú Nielsen tökéletes főszereplő, Priscilla Presley kiváló paródiája a klisés szerelmi szál női felének, és itt még O.J. Simpson is a jófiúk közé tartozik – bár a felépülőben lévő Nordberg szerepében szívatják őt rendesen.

 

Pancser police

Adam McKay mielőtt elhatározta, hogy márpedig felzárkóztatja és kiokosítja közönségét a 2008-as gazdasági válságból, majd Dick Cheney alelnökségéből, parádés vígjátékairól volt híres. Állandó színészével Will Ferrellel pedig 2010-ben egy szuper buddy-movie-t hoztak össze Pancser police címen. Az autós üldözésekért és a szexi csajok kötelező újraélesztéséért felelő szuperzsaruk (Dwayne Johnson és Samuel L. Jackson) hátországában aktát nyálazó irodisták kénytelenek a frontvonalba lépni. Alan számára (Will Ferrell), akinek a biztonságos élet a negyed 10-es munkakezdéssel és a tűzőgéppel kezdődik, muszáj kilépni komfortzónájából, mivel újdonsült társa, Terry (Mark Wahlberg) nem győzi őt kirugdosni onnan.

Terry-ben ugyanis minden képesség megvan, ami egy sztárzsaruhoz kell, egyet kivéve, nincs szerencséje. Egy balul sikerült akció közben lefokozzák, és a frusztrációja a plafont veri – hiszen ő csak „egy páva, aki repülni akar”. Az akció azonban beindul: kokszos verdák, sikkasztó milliárdosok, ausztrál verőemberek, kocsikban fajtalankodó hajléktalanok, Michael Keaton és egy őzpunci keresztezi az útjukat. Bizony kemény a rendőrlét, főleg, ha az embert otthon a szexuálisan kiéhezett Eva Mendes várja.

 

A kiábrándult királylány

A Netflixen elindult sorozat Matt Groening nevét dícséri. A Simpson család és a Futurama alkotója egy varázslattal teli világba kalauzol el minket, hogy ott apró darabjaira szedje a műfaj jellegzetességeit. A csúnyácska részeg királylány, annak jóságos elf és ördögi démoncica barátjai szokatlan triót alkotva róják Dreamland vidékeit immár két évad óta.

A kiábrándult királylány (Disenchantment) egyik nagy erőssége az egyenletes minősége. A felütéstől kezdve majd’ az összes epizód tartja a szintet, tele okosan megírt, fanyar kiszólásokkal, lökött mellékalakokkal és mágiával. Ritkaságszámba megy Groening munkásságában, de itt többnyire összefüggő történetet mesél el – a részek egymásutánisága logikusan építkezik, bár vannak önálló kalandokra szolgáló epizódok is. Cinikus hozzáállása, és az érettebbeknek szánt poénjai azonban erősen meghatározzák, milyen nemzedékek képesek jól szórakozni rajta. Hiába rajzfilmsorozatról van szó, a felnőtt közönség fogja jobban mulatni vele az idejét.

 

John Mulaney: Kid Gorgeous at Radio City

A stand-up műfaja nyugaton közel sem olyan elmaradott, mint hazánkban. Itthon ugyanis csak kevesen képviselik azt, amiről ez a közlési forma igazán szól. Nem csak nevettetni kell, de át is kell adni valamiféle gondolatiságot, tartalmat, amit a néző haza tud vinni magával a műsor után. A Netflix pedig dúskál a jobbnál jobb fellépésekben, a stand-up arzenálból válogatva azonban kiemelten ajánlott John Mulaney munkássága.

Mulaney a Saturday Night Live című nagysikerű szkeccsműsor írója volt sok évig, innen nőtte ki magát egyszemélyes megmondóvá. Az értelmiségi ügyvédcsaládból származó John műsorai a kifejezetten okosan megírt szövegek mellett a kiváló játékos előadásmódjáról is híresek. Annak ellenére, hogy úgy néz ki, mint egy nagyon öreg gyerek, az intonációja alapján néha egy habókos cirkuszigazgató is eszünkbe juthat. Igazi showman, akiben van annyi szerénység és alázat a közönsége felé, hogy tartalommal járul eléjük, és nem csak a saját hírnevében fürdőzik. Egyre felívelő karrierjének egyik legnagyobb dobbantója, a Kid Gorgeous at Radio City 65 percnyi mulatságot szolgáltat az érdeklődőknek.

 

HBO GO

 

Idétlen időkig

A home office egyik nagyon rossz mellékhatása, hogy nehéz megkülönböztetni a napokat egymástól. Mikor az ember a munkaidejét és szabadidejét is egy helyen tölti, nincs igazán különbség. Valami hasonlót élhetett át Phil Connors (Bill Murray) is, mikor a Punxsutawney álmos kisvároskájába látogatott egy riport kedvéért. A Mormota-napként tisztelt helyi ünnepség banalitása azonban hamar pokollá változik a förtelmes modorú tévés számára, mikor rájön, egy időhurokba van zárva, és ugyanaz a nap ismétlődik számára.

Az Idétlen időkig – rossz szóval élve – egy időtlen vígjáték. 1993-ban és napjainkban is ugyanolyan élvezetet képes nyújtani, mégpedig a kiváló koncepciója miatt. Phil fokozatosan megy végig a fázisokon: értetlenkedik, elfogadja, kiéli magát, megunja, öngyilkos próbál lenni. Fogalmunk sincs mennyi időt tölt a Mormota-napban, de előbb-utóbb rá kell jönnie, önző természete biztos nem megfelelő ahhoz, hogy kilépjen a hurokból. Phil kvázi istenné válik a saját napjában, ám ezúttal nem elvennie, adnia kell valamit hatalmából kifolyólag.

 

Repülők, vonatok, autók

Kevés olyan meghatározó amerikai komikus színésze van a ’80-as éveknek, mint John Candy és Steve Martin. Így amikor John Hughes úgy döntött, a két legendát egy történetbe pakolja, igazi robbanókeveréknek minősült. Steve Martin olyan szerepek után, mint A pacák vagy az Agyban nagy, most egy egészen konszolidált figurát hoz, akinek elméjét sorozatos szerencsétlenségek teszik próbára. Egy dolgot akar: végre hazajutni a családjához hálaadásra. A sors azonban kegyetlen hozzá és összetereli Candy már-már túlzóan barátságos és előzékeny bajkeverő figurájával.

Megvan az, amikor egy embert, legyen akármennyire kedves és jóravaló, képtelen vagy elviselni? Steve Martin karaktere, Neal Page konstans átéli ezt az élményt, míg a fülébe sutyorgó Del Griffith magyarázza az érdektelen történeteit. Az út emiatt sokkal hosszabb lesz: Neal megpróbál az összes lehetséges járművel hazabaktatni – ha megtalálná David Lynch Straight Story-jának fűnyírógépét, azt is meglovagolná. Ennek végtelen komikumforrásában fürdőzik John Hughes filmje, miközben a két hős barátsága egyre inkább válik szívhez szólóvá.

 

Egy házasság helyzete

Egy újabb sorozat ajánlása következik, melynek egészét egy játékfilm ideje alatt meg lehet nézni. Kerek 100 percig tart az Egy házasság helyzete című sorozat, de milyen pattogós 100 perc is az. Nick Hornby (Pop, csajok satöbbi; Egy fiúról) alkotása parádés párbeszédekkel tölti meg rendkívüli koncepcióját. Egy szebb napokat is látott pár beszélget hétről hétre tíz percig egy pubban, felkészülve párterápiájuk újabb alkalmaira. Előtte legurítanak egy pohár sört vagy bort, kibeszélik az aktuális dolgaikat, egymás fejéhez vágják a frusztrációikat, stratégiát találnak ki, megsértődnek, konszolidálódnak, majd irány a terapeuta.

Apró darabokat adogat Hornby nézőinek, mellyel mégis képesek összerakni egy párkapcsolat dinamikáját, viszonyrendszerét, hátterét. A férfi (Chris O’Dowd) tutyimutyi és sértődős, a nő (Rosamund Pike) sokszor hideg és határozott. Kettejük „párharca” az érzelmek és az intellektus szintjén egyszerre folyik, és néhol átjárást tapasztalunk egyikből a másikba, mely után mindketten összezavarodnak. A mókás és sokszor túlgondolt szócsaták a hétköznapi problémákon átélhető hősöket eredményeznek, akiknek szurkolhatunk, hogy visszataláljanak közös útjukhoz.

 

Éjszakai játék

Mivel jelen helyzetben a legajánlottabb az otthon töltött idő, olyan társasjátékok kerülnek elő a szekrény aljából, melyekkel akkor találkoztunk legutóbb, amikor ajándékba kaptuk őket. Indulhatnak a társas partik, ahol az elszabadul az egészséges versenyszellem és a jó hangulat. Annie (Rachel McAdams) és Max (Jason Bateman) házában is rendszeresen előfordulnak ezek a hacacárék, egy nap azonban beállít utóbbi bátyja, Brooks (Kyle Chandler), aki egész életében riválisa volt a pár férfi tagjának. A felvágós nagytesót azonban a nyomozós szerepjáték legelején elrabolják – vajon ez is a játék része?

Az Éjszakai játék egy egészen okosan megírt harsány vígjáték, mely a krimik fordulatainak kiforgatásából táplálkozik. Olyan szereplőket állít a fókuszba, akikkel nem nehéz azonosulni: átlag fickók, némelyikük értelmesebb, némelyikük szellemileg kihívásokkal küzd. Ami biztos, hogy úgy próbálják megoldani a rejtélyt, mint ahogy a néző tenné. Amikor pedig rájönnek, hogy kissé komolyabb tétről van szó, mint azelőtt hitték, rendesen ráparáznak, és mindent túlbonyolítanak. Ezt pedig nem lehet kibírni röhögés nélkül.

 

Stan és Pan

Az egyszer fix, hogy a filmművészet nem fog kitermelni új némafilmsztárokat, így azokról, akik jutottak nekünk, nem szabad elfeledkezni. Az amerikai burleszkek klasszikus párosára pedig mindig kellemes visszagondolni annak ellenére, hogy korunk humora már kevés közös vonást mutat az 1920-as, ’30-as évek slapstick poénjaival. Ilyenkor még nem a szarkasztikusan benyögött egysorosok, vagy a filmes referenciák sorolása számított viccesnek, hanem ha valakit jól arcba vágnak egy tortával. És akármilyen gyermetegnek is tűnhet ez elsőre, van benne valami ártatlan és felszabadító.

Stan Laurel és Oliver Hardy (Laurel és Hardy, magyar keresztségben Stan és Pan) párosa azok előtt is ismert lehet, akik egy némafilmet sem láttak, tekintve a karakterek archetipikus jellegét. A vékony együgyű és a rátermettebb, de mérgesebb kövér kettős azóta komoly referenciává vált a filmművészetben, még ha a tulajdonságok olykor kicserélődtek. Steve Coogan és John C. Reilly mély alázattal játsszák a humor úttörőinek számító legendákat ebben a terjengősnek nem mondható, de mókás és olykor igen melankolikus életrajzi alkotásban.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel 2017-ben csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez, 2018 és 2022 között szerkesztőként segítette a lap mindennapi működését. Bár celluloid-mindenevő, kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok, az igényes blockbusterek, emellett szenvedélyes katasztrófaturista is, így nincs olyan egy-kétpontos film, amely ne keltené fel az érdeklődését.